Jelszóigénylés

Veszélybe kerülhet a helyük a tabellán

Megosztás:
Megjelent: 2023. február 28., kedd
A MEAFC-Miskolc ellen küzd meg férfi NB I-es csapatunk

Az idegenbeli mérkőzések után ismét hazai pályán láthatják a nézők a Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es csapatát. Az összecsapásra pénteken 18:30-kor kerül sor a szegedi Lila iskolában.

Az előző fordulón nem sikerült győzelmet aratnia játékosainknak, így veszélybe került a tabellán elfoglalt második helyük. Pénteken a MEAFC-Miskolc együttese elleni mérkőzésen bebizonyíthatják, hogy nehéz helyzetekből is képesek felállni, és meg tudják őrizni a bajnokságban betöltött pozíciójukat.

Fésüs Erzsébet: - Nagyon fontos, hogy a pénteki mérkőzésen bebizonyítsuk, hogy tudunk nyerni, hiszen a helyünk múlik rajta. Az előző fordulón is nagyon kevés kellett volna a győzelmünkhöz, magabiztosan és jól játszottunk. Most azt az utolsó lépést kell megtennünk, amit a múlt héten nem tudtunk. Remélem, hogy teljes kerettel fogunk tudni kiállni, és ki tudjuk használni, hogy otthoni környezetben játszhatunk, és kihasználhatjuk ezt a pár nap felkészülési időt is.

Férfi NB I Röplabda Középszakasz 1-4, Szeged, József Attila Általános Iskola
2023.03.03. 18:30 Vidux-Szegedi RSE - MEAFC-Miskolc 
Vezetőedző: 
Fésüs Erzsébet.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com