Jelszóigénylés

A kitűzött célt elérték

Megosztás:
Megjelent: 2023. június 7., szerda
Férfi NB I-es csapatunkat értékeljük

Tavalyhoz hasonlóan szezonértékelő cikksorozatot indítunk. Először felnőtt férfi csapatunkat, ezt követően felnőtt női együttesünket értékeljük, majd korosztályonként haladunk tovább. Kezdésként a Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es csapatáról beszélgettünk Fésüs Erzsébet, vezetőedzővel.

A Vidux-Szegedi RSE kiváló alapszakasz után még jobb rájátszást produkált, ennek köszönhetően elérte fő célját: játékosainknak sikerült bejutni a bajnokság döntőjébe, ott pedig az előkelő második helyen végezni a MEAFC-Miskolc csapata ellen.

Fésüs Erzsébet: Sikerült elérnünk a kitűzött célt, és a bajnokság élvonalában végezni. A játékosaim látványos fejlődést értek el, napról napra, hónapról hónapra keményen küzdöttek és dolgoztak. Ezek után nincs más hátra, mint folytatni a munkát és még egy fokkal magasabbra tenni a lécet. A következő szezontól kezdve is mindent megteszünk majd, hogy a legjobb nyolc csapat közé, így pedig az Extraligába kerülhessünk. Úgy gondolom, hogy ha a jövőben is ugyanígy folytatni tudjuk az együtt elkezdett munkát, meglesz a gyümölcse. Az utánpótlásban jönnek fel a tehetségek, számukra is plusz motiváció lehet egy extraligás csapat, és a szezon során bizonyítottuk, hogy bennünk van a potenciál. Én, személy szerint nagyon szerettem ezt a szezont, a közös munkát, amihez hozzájárult a lelkes közönségünk is. Sokat jelentett és meghatott, hogy meccsről meccsre több százan látogattak ki a mérkőzésekre, és bíztattak minket. Az utolsó hazai meccseken már Extraliga-szintű hangulat uralkodott a Városi Sportcsarnokban, amit ezúton is szívből köszönünk, rendkívül sokat jelentett nekünk! A leghálásabb pedig azért vagyok, mert jóban-rosszban velünk voltak: ha nem sikerült a győzelem, akkor is rendkívüli biztatást kaptunk, ha pedig megnyertük a küzdelmet, végtelen gratulációt, tapsot kaptunk – hangsúlyozta Fésüs Erzsébet, a férfi NB I-es csapat vezetőedzője.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com