
A Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es csapata az őszi szezonban még sosem volt teljes, a koronavírus mellett sérülések is hátráltatták a Nusser-legénységet. Sőt, több meccset el is kellett halasztani, így nagyon várjuk a pillanatot, amikor mindenki bevethető lesz. A vasárnap 20 órakor kezdődő, MÁV Előre elleni hazai bajnoki e szempontból mérföldkő lesz, hiszen Honti Szilárd és a csapatkapitány, Fülöp Norbert is visszatér.Nem akármilyen mérkőzésen, hiszen az ellenfél az NB I Liga egyetlen veretlen csapata lesz. A kubai és ukrán légióst, illetve korosztályos magyar válogatottakat is soraiban tudó székesfehérváriakkal ezúttal is zártkapus derbit játszunk, de Facebook-oldalunk élő közvetítésén mindenki követheti az eseményeket.
– Jó lenne megismételni azt a teljesítményt, amelyet a Kazincbarcika elleni kupameccsen nyújtottunk. Az a remek összecsapás mindenkinek adott egy nagy lökést, a hangulattal nincs gond – kezdte a beszélgetést Nusser Elemér vezetőedző. – Fülöp Norbert és Honti Szilárd nem feltétlen kezdőként játszik majd, hiszen csak fokozatos lehet a visszatérésük, óvatosan kell ezt kezelni. Kettejük csatlakozásával bővül a repertoárunk, ezen a héten háromszor is tudtunk edzeni, egyre biztatóbb a helyzet. Még nem százszázalékos a keret, de hazai pályán szerintem így sem vagyunk rosszabbak egyik csapatnál sem, a lehetőségekhez képest fel is készültünk, így csak a győzelem lehet a cél – hangsúlyozta a mester.
Csapatkapitányunk nagyon peches volt, hiszen Fülöp Norbert a bajnokság márciusi lefújása után már nagyon várta az NB I őszi rajtját, de pont előtte lett pozitív a koronavírus-tesztje. Szerencsére semmilyen tünete nem volt a karantén alatt, de így már 8 hónapja nem játszott bajnoki mérkőzésen.
– Rendkívül izgatott vagyok a visszatérés miatt, hihetetlen, hogy ilyen hosszú idő után játszhatok bajnokin – nyilatkozta Fülöp Norbert. – Várom már az első labdamenetet, és számomra plusz drukk, hogy több mint 10 év után játszhatok újra az újszegedi sportcsarnokban, még ha most sajnos nézők nélkül is. Nekem még a szurkolók hiánya is új lesz, hozzá kell szoknom a furcsa közeghez. Az otthoni bezártságot jól bírtam, hiszen a távmunka a cégünknél egyébként is megoldható, otthon nyúztam a szobabiciklit, de a röplabda nagyon hiányzott. Néztem a srácok meccseit, le a kalappal előttük, hogy ilyen foghíjas kerettel is remekül játszottak, a Kazincbarcika elleni teljesítményük parádés volt. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az egyesületnek, hiszen az SZRSE-család mindenben profi módon segített a koronavírus és a visszatérés kapcsán – tette hozzá a csapatkapitány.
Honti Szilárd is a koronavírus miatt hiányzott eddig, de szerencsére ő is tünetmentes fertőzött volt. Ő már csütörtökön ki is próbálta a víruson átesett sportolóknak indított edzésprogramunkat Halász Nikolettával.
– Niki nagyon ügyelt mindenkire, folyamatosan mérte a pulzust, jól estek a feladatai – számolt be az egyesületünknél edzőként is dolgozó játékos. – Érzem, hogy gyengébb vagyok, de nem a vírus, hanem a hosszú kihagyás miatt. Az első edzések után komoly izomlázam volt, de már újra belerázódtam a mindennapi röplabdás rutinba, amelytől nehéz volt elszakadni, hiszen húsz éve eléggé hasonló a napirendem, érzékenyen érintett a változás. Mintha a víz alól bukkannék fel, olyan érzés volt, amikor visszakaptam a sportorvosi engedélyem. A Kazincbarcika elleni meccsen segítőként már a padon ültem, szívem szerint már akkor beálltam volna, jó lett volna a pályán átélni azt a katartikus hangulatot – mesélte Honti Szilárd.
NB I Férfi Bajnokság Liga Alapszakasz, Szeged
20:00 Vidux-Szegedi RSE - MÁV Előre BERICAP
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Csányi Roland
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 16., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 7., hétfő
- Képgaléria2019. október 13., vasárnap
- Képgaléria2019. október 21., hétfő
- Képgaléria2019. október 26., szombat
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 10., vasárnap
- Képgaléria2019. november 26., kedd
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 10., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 21., szombat
- Képgaléria2020. január 13., hétfő
- Képgaléria2020. január 27., hétfő
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 10., hétfő
- Képgaléria2020. február 17., hétfő
- Képgaléria2020. február 24., hétfő
- Képgaléria2020. március 9., hétfő
- Képgaléria2020. augusztus 4., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 14., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. október 25., vasárnap
- Képgaléria2020. november 7., szombat
- Képgaléria2020. november 23., hétfő
- Képgaléria2020. november 29., vasárnap
- Képgaléria2020. december 14., hétfő
- Képgaléria2020. december 20., vasárnap
- Képgaléria2021. január 18., hétfő
- Képgaléria2021. február 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 22., hétfő
- Képgaléria2021. március 28., vasárnap
- Képgaléria2021. április 3., szombat
- Képgaléria2021. április 12., hétfő
- Képgaléria2021. április 15., csütörtök
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 23., szombat
- Képgaléria2021. október 26., kedd
- Videó2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 8., hétfő
- Képgaléria2021. november 9., kedd
- Képgaléria2021. november 16., kedd
- Képgaléria2021. november 29., hétfő
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 23., csütörtök
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. február 2., szerda
- Képgaléria2022. február 15., kedd
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. február 25., péntek
- Képgaléria2022. március 2., szerda
- Képgaléria2022. március 8., kedd
- Videó2022. március 16., szerda
- Képgaléria2022. március 22., kedd
- Képgaléria2022. április 5., kedd
- Videó2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 26., kedd
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Videó2022. május 11., szerda
- Videó2022. június 22., szerda
- Képgaléria2022. szeptember 17., szombat
- Képgaléria2022. október 3., hétfő
- Képgaléria2022. október 13., csütörtök
- Videó2022. október 14., péntek
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 24., hétfő
- Képgaléria2022. október 26., szerda
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 6., vasárnap
- Képgaléria2022. november 10., csütörtök
- Videó2022. november 11., péntek
- Képgaléria2022. november 17., csütörtök
- Képgaléria2022. december 9., péntek
- Képgaléria2022. december 13., kedd
- Képgaléria2022. december 15., csütörtök
- Videó2022. december 16., péntek
- Képgaléria2022. december 20., kedd
- Képgaléria2023. január 12., csütörtök
- Képgaléria2023. január 18., szerda
- Képgaléria2023. január 24., kedd
- Képgaléria2023. február 1., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 14., kedd
- Képgaléria2023. március 1., szerda
- Képgaléria2023. március 7., kedd
- Képgaléria2023. április 5., szerda
- Képgaléria2023. április 10., hétfő
- Képgaléria2023. április 12., szerda
- Videó2023. április 14., péntek
- Képgaléria2023. április 25., kedd
- Képgaléria2023. április 29., szombat
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 11., csütörtök
- Videó2023. május 12., péntek
- Videó2023. szeptember 15., péntek
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. november 9., csütörtök
- Képgaléria2023. november 14., kedd
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. december 4., hétfő
- Képgaléria2023. december 8., péntek
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Képgaléria2024. január 13., szombat
- Képgaléria2024. január 18., csütörtök
- Képgaléria2024. január 19., péntek
- Képgaléria2024. január 30., kedd
- Képgaléria2024. február 8., csütörtök
- Képgaléria2024. február 15., csütörtök
- Videó2024. február 16., péntek
- Képgaléria2024. március 6., szerda
- Videó2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 22., péntek
- Képgaléria2024. március 30., szombat
- Videó2024. április 18., csütörtök
- Képgaléria2024. április 25., csütörtök
- Videó2024. május 3., péntek