Jelszóigénylés

Élesedik az NB I: új év, új feladatok

Megosztás:
Megjelent: 2020. január 8., szerda
Vasárnap 18 órától a Lila iskolában kezdjük a bajnokság második szakaszát.

A férfi röplabda NB I versenynaptára úgy alakult, hogy a Liga Alapszakasz második köre pont az új évre esett, így 2020-at már új feladatokkal várja a Vidux-Szegedi RSE. Élesedik a verseny az élvonalban, az új szakaszban viszont mindenki tiszta lappal indul. A mi csoportunkban a Dunaferr, a MÁV Előre, a Pécs, a Sümeg és a Szolnok kapott még helyet. Utóbbi együttessel kezdjük a bajnokság második szakaszát, a Tisza-parti riválissal vasárnap 18 órától a Lila iskolában játsszunk.
Férfi együttesünk számára kellemesen teltek az ünnepek, a két hetes szünet mindenkinek elég volt, hogy kipihenje az őszi fáradalmakat, és újult erővel várja az idei kihívásokat.


 
– Mindenki kigyógyult a kisebb betegségekből és sérülésekből, így jelenleg mindenki egészséges, és bízom benne, hogy ez így is marad. Vasárnap teljes értékű kerettel szeretnénk várni új ellenfelünket – kezdte a beszélgetést Nusser Elemér vezetőedző. – A szolnokiak nagyon magabiztosan nyilatkoztak a győzelmi esélyeikről, mi viszont szeretnénk megmutatni, hogy Szegeden nem lesz könnyű dolguk. Talán a tabella is megtéveszti őket, és nem is ismernek minket, ezt pedig a javunkra is fordíthatjuk – véli a tréner.

A Szolnok a 7-8. helyet célozta meg a bajnokságban, és Nusser Elemér szerint erősebb csoportból érkezik, ám nem ezért érezhetik magukat esélyesebbnek.
 

– Alapvetően hasonló erőt képviselő csapatoknak is lehetne mondani a Szolnokot és a Szegedet, de ellenfelünk sokkal rutinosabb, több kulcsjátékosuk már négy-öt szezont is eltöltött az élvonalban. Fel kell venni velük a kesztyűt! Meg kell mutatni a szegedi virtust, ebben remélem segít, hogy mindenki feltöltődve érkezett a héten az edzésekre. Bízom benne, hogy az elmúlt fél év munkája lassan kamatozni kezd, hiszen ez már a bajnokság azon szakasza, ahol többet kell bizonyítani, és legalább három-négy sikerrel megnyugtató pozíciót szerezni a rájátszásra – hangsúlyozta a mester.
NBI Férfi Bajnokság, Szeged
18:00 Vidux-Szegedi RSE - Szolnoki Röplabda Klub
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Bondor Tamás 

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

 

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com