
Bár a Vidux-Szegedi RSE férfi röplabdacsapata már visszatért az élvonalba, most még izgatottabbak vagyunk, mint a múlt heti debütálás előtt. Eljön ugyanis a nagy nap: vasárnap 17 órakor a szegedi Lila iskolában rendezzük feljutó együttesünk első hazai bajnoki mérkőzését. Nyolc év szünet után tehát a város sportkedvelői újra NB I-es meccsen szurkolhatnak!
A bajnokság már említett nyitótalálkozóján a Kazincbarcika volt az ellenfél, és ez most is így lesz, de a tapsvihar ezúttal a szegedi pontok után lesz hallható. Csapatunk munkáját segíti is a változatlan párosítás.
– Az első bajnoki tapasztalatait leszűrve dolgoztunk a héten, és a vasárnapi meccs remek összehasonlítási alapot ad majd a kezdéshez képest, hiszen ugyanaz lesz az ellenfél – véli Nusser Elemér vezetőedző. – Szeretnénk szorosabb meccset játszani a Kazincbarcikával. Akkor lennék igazán elégedett, ha húsz pont körül lennénk szettenként. Persze ha eddig eljutunk, miért ne célozzuk meg a huszonötöt? – tette fel a költői kérdést.
A szakember az első meccs után elmondta, hogy látszott a fiúkon az izgatottság, ráadásul volt egy hiányzó kulcsjátékosunk. Most egészen más lehet majd a helyzet.
– Bitó Attila ezúttal pályára léphet, így két feladóval tudunk játszani, erősebbek leszünk. A lámpaláz most is tényező lehet, ezúttal a hazai közönség miatt. Beszéltem is erről a srácokkal, mondtam nekik, hogy nyugodtan legyenek vagányabbak és felszabadultabbak. A publikum nekik szurkol majd, nem kell megijedni a drukkerektől, inkább élvezzék ki a helyzetet, fordítsák a maguk javára. A puding próbája az evés, meglátjuk, hogy mit hoz ki belőlük a hazai NB I-es hangulat – jegyezte meg a tréner.
A keddi tréningen alaposan kivesézte a csapat az első bajnoki meccs szakmai tanulságait.
– Próbálunk minél több hibát kijavítani a tréningeken. A mentális felkészülés is fontos, és szerintem ezzel nem lesz gond, tudásuk legjavát nyújtják majd a fiúk. A legfontosabb, hogy ne ijedjünk meg a ritmusváltásoknál. A múlt heti találkozón megtorpantunk, ha két-három gyors pontot szerzett az ellenfél, így újabbakat tudtak gyűjteni. Ezeket a helyzeteket gyorsabban és jobban kell lereagálnunk, különben elszáll a szorosabb szettek esélye.
Nusser Elemér más sok nagy csatát megélt, de őt és ismerőseit is lázban tartja a hazai NB I-es debütálás.
– Sok sportbaráttal beszéltem az elmúlt hetekben, és mindenki mondta, mennyire jó lesz újra olyan meccseken szurkolni Szegeden, mint a medikémás időkben. Mi is izgatottan várjuk ezt az alkalmat, szeretettel várjuk az érdeklődőket! – hangsúlyozta a vezetőedző.
A hétvégi ellenfelünk a VRCK Volleyball Kft. csapata lesz.
NBI Férfi Bajnokság A-csoport, Szeged
17:00 Vidux-Szegedi RSE - VRCK Volleyball Kft.
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Bondor Tamás
Jelezd Te is, hogy ott leszel a mérkőzésen a következőre kattintva: Facebook Esemény
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 16., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 7., hétfő
- Képgaléria2019. október 13., vasárnap
- Képgaléria2019. október 21., hétfő
- Képgaléria2019. október 26., szombat
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 10., vasárnap
- Képgaléria2019. november 26., kedd
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 10., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 21., szombat
- Képgaléria2020. január 13., hétfő
- Képgaléria2020. január 27., hétfő
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 10., hétfő
- Képgaléria2020. február 17., hétfő
- Képgaléria2020. február 24., hétfő
- Képgaléria2020. március 9., hétfő
- Képgaléria2020. augusztus 4., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 14., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. október 25., vasárnap
- Képgaléria2020. november 7., szombat
- Képgaléria2020. november 23., hétfő
- Képgaléria2020. november 29., vasárnap
- Képgaléria2020. december 14., hétfő
- Képgaléria2020. december 20., vasárnap
- Képgaléria2021. január 18., hétfő
- Képgaléria2021. február 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 22., hétfő
- Képgaléria2021. március 28., vasárnap
- Képgaléria2021. április 3., szombat
- Képgaléria2021. április 12., hétfő
- Képgaléria2021. április 15., csütörtök
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 23., szombat
- Képgaléria2021. október 26., kedd
- Videó2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 8., hétfő
- Képgaléria2021. november 9., kedd
- Képgaléria2021. november 16., kedd
- Képgaléria2021. november 29., hétfő
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 23., csütörtök
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. február 2., szerda
- Képgaléria2022. február 15., kedd
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. február 25., péntek
- Képgaléria2022. március 2., szerda
- Képgaléria2022. március 8., kedd
- Videó2022. március 16., szerda
- Képgaléria2022. március 22., kedd
- Képgaléria2022. április 5., kedd
- Videó2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 26., kedd
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Videó2022. május 11., szerda
- Videó2022. június 22., szerda
- Képgaléria2022. szeptember 17., szombat
- Képgaléria2022. október 3., hétfő
- Képgaléria2022. október 13., csütörtök
- Videó2022. október 14., péntek
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 24., hétfő
- Képgaléria2022. október 26., szerda
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 6., vasárnap
- Képgaléria2022. november 10., csütörtök
- Videó2022. november 11., péntek
- Képgaléria2022. november 17., csütörtök
- Képgaléria2022. december 9., péntek
- Képgaléria2022. december 13., kedd
- Képgaléria2022. december 15., csütörtök
- Videó2022. december 16., péntek
- Képgaléria2022. december 20., kedd
- Képgaléria2023. január 12., csütörtök
- Képgaléria2023. január 18., szerda
- Képgaléria2023. január 24., kedd
- Képgaléria2023. február 1., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 14., kedd
- Képgaléria2023. március 1., szerda
- Képgaléria2023. március 7., kedd
- Képgaléria2023. április 5., szerda
- Képgaléria2023. április 10., hétfő
- Képgaléria2023. április 12., szerda
- Videó2023. április 14., péntek
- Képgaléria2023. április 25., kedd
- Képgaléria2023. április 29., szombat
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 11., csütörtök
- Videó2023. május 12., péntek
- Videó2023. szeptember 15., péntek
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. november 9., csütörtök
- Képgaléria2023. november 14., kedd
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. december 4., hétfő
- Képgaléria2023. december 8., péntek
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Képgaléria2024. január 13., szombat
- Képgaléria2024. január 18., csütörtök
- Képgaléria2024. január 19., péntek
- Képgaléria2024. január 30., kedd
- Képgaléria2024. február 8., csütörtök
- Képgaléria2024. február 15., csütörtök
- Videó2024. február 16., péntek
- Képgaléria2024. március 6., szerda
- Videó2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 22., péntek
- Képgaléria2024. március 30., szombat
- Videó2024. április 18., csütörtök
- Képgaléria2024. április 25., csütörtök
- Videó2024. május 3., péntek