Jelszóigénylés

Rangadó mérkőzés Szegeden

Megosztás:
Megjelent: 2022. október 19., szerda
NB I-es férfi csapatunk a Dág ellen küzd meg

Izgalomból ismét nem lesz hiány szurkolóinknak: a Vidux-Szegedi RSE felnőtt férfi csapata szombaton 17:00 órakor mérkőzik meg hazai pályán a DÁG KSE együttese ellen.
A korábbi szezonok tapasztalatai alapján egy lebilincselő mérkőzésre számíthatunk: izgalmas, hosszú labdamenetekkel, bravúros támadásokkal, megingathatatlan védekezésekkel, hiszen az erőviszonyok kiegyenlítettek. Előnyt, valamint motivációt jelenthet viszont számunkra, hogy míg csapatunk az előző két fordulóról győzelemmel, addig a DÁG vereséggel távozott.

- Fésüs Erzsébet: Úgy gondolom, nem árulok zsákbamacskát azzal, ha azt mondom, a hétvégi mérkőzés a Dág ellen nem a könnyű mérkőzések közé tartozik. Hasonlóak az erőviszonyok, amit az is mutat, hogy minden eddigi alkalommal kiélezett meccseket játszottunk velük. Bár jobb előjelekkel indulunk neki ennek a fordulónak, hiszen mögöttünk két nyert küzdelem áll, nem bízzuk el magunkat, és nem ezt vesszük alapul: ez abból a szempontból fontos nekünk, hogy tudunk miből erőt, motivációt meríteni. Izgatottan várom, mit hoz számunkra a harmadik forduló.

Férfi NB I Alapszakasz, Szeged, Lila iskola 
2022.10.22. 17:00 Vidux-Szegedi RSE - DÁG KSE
Vezetőedző: Fésüs Erzsébet

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
2024. február 26., hétfő
Hír
2024. február 25., vasárnap
Hír
2024. február 25., vasárnap
Képgaléria
Hír
2024. február 20., kedd
Hír
2024. február 19., hétfő
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com