Szegedi Röplabda Sportegyesület
2025. március 18.
Sándor, Ede

Jelszóigénylés

Nagy csatára késztettük a Szolnokot

Megosztás:
Megjelent: 2020. október 23., péntek
Nacsa Gábor bemutatkozása remekül sikerült, közel voltunk az ötödik szetthez.

Férfi NB I-es csapatunk számára a legjobbkor jött Nacsa Gábor csatlakozása, hiszen a sérültekre és a járvány miatt kimaradókra három-négy hétig várni kell, viszont élvonalbeli mérkőzések sora vár ránk, három derbit még be is kell pótolni. Nacsa új lendületet adott a támadójátékunknak és a nyitás-fogadásoknak is, ezt a Szolnok elleni idegenbeli bajnokin rögtön érezni lehetett, ami még erősebbé tett minket, így lelkes játékkal meg is nyertük az első szettet.A Vidux-Szegedi RSE vezetése felébresztette a Tisza-parti riválist, így a második szettben egyenlítettek a hazaiak, majd a harmadik szettet simán begyűjtötték, de ekkor Nusser Elemér pihentette a kezdőjátékosokat. A szünetnek meg is lett az eredménye, hiszen a negyedik szettben megléptünk, de ezt követően elég hullámzó volt a játékunk. A vége így is nagyon szoros lett, csak egy kicsi hiányzott, hogy kiharcoljuk az ötödik szettet.

Bár így nem sikerült pontot szerezni, de legénységünkre ismét büszkék lehetünk, hiszen továbbra is foghíjas kerettel és a járványhelyzet miatt a megszokottnál kevesebb edzésssel ezúttal is remekül helytálltak.

– Minden téren nagy segítség volt Nacsa Gábor beszállása, sokkal stabilabb lett így a játékunk, a többiekre is remek hatással volt – kezdte a mérkőzés értékelését Nusser Elemér vezetőedző. – A Dág elleni meccshez képest komoly előrelépést mutattunk. Ezt az utat folytatni kell, ezért nagyon várjuk a pillanatot, amikor újra teljes lesz a keretünk, hiszen csak együtt fejlődhetünk igazán. Ez egy nehéz időszak, de egy előnye mindenképp van: az elmúlt hetek bizonyították, hogy a korábban inkább csereként számításba jövő játékosokra bátran lehet nyúlni a jövőben – dicsérte tanítványait a tréner.


NB I Férfi Bajnokság Liga alapszakasz, Szolnok
Szolnoki Röplabda klub - Vidux-Szegedi RSE 3:1 (23:25)(25:19)(25:13)(25:22)
Vidux-Szegedi RSE: Kezdő: Nacsa Gábor, Piti Richárd, Inhoff Attila, Bodnár Lajos, Sarnyai Ákos, Kiss Gábor. Csere: Borsi Levente (libero), Demcsák Balázs, Péter Márk, Strezeneczki Péter, Somosi Levente
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Csányi Roland

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com