Megjelent: 2019. október 30., szerda
Férfi csapatunk pihenéssel is készül a kecskeméti bajnokira.

A Vidux-Szegedi RSE vasárnap 17 órakor a Kecskemét vendége lesz a férfi NB I negyedik fordulójában. A MAFC vendégeként elszenvedett vereség után már hangsúlyozta trénerünk: a következő bajnokira már fel kell venni az élvonal ritmusát.
Erre azért van szükség, mert jövő hét pénteken olyan hazai összecsapásunk lesz, amelyen a győzelem a cél, hiszen a Pécs együttesét fogadjuk. A kecskeméti kirándulás tehát fontos főpróba lesz.
– Fel kell pörögnünk annyira, hogy biztató legyen a Pécs elleni csatára. Nem feltétlen az eredményességre gondolok, hanem a játék képére – hangsúlyozta Nusser Elemér vezetőedző. – A Lila iskolában őszi szünet van, így ezen a héten minimális edzést tartok, és az időzítés ehhez tökéletes. Pont ez a hét és forduló az, amikor nemcsak belefér egy kis pihenés, de szükség is van rá. Augusztus óta a korábbi évekhez megszokott edzésmennyiségnél többet teljesítettek a játékosok, és sokan apróbb sérülésekkel és fájdalmakkal küzdenek. Kell tehát egy kis regenerálódás.
A szakember megjegyezte: tanítványain labdaéhséget szeretne látni a kecskeméti bajnokin.
– Kíváncsi vagyok, hogy egy kevésbé megterhelő hét után milyenek lesznek a pályán. Szeretném, ha az eddiginél kevesebb hibával játszanának, hiszen a hibák száma a Pécs ellen meghatározó lehet. Nem hegyi beszédre van most szükségük a fiúknak, hanem pihenésre, ezt meg is kapják, de ezután jó lenne előrelépést tapasztalni – véli Nusser.

Hétvégi ellenfelünk a Kecskeméti RC csapata. Fotó: Tóth Csaba/kesport.hu
A mérkőzésről élőben jelentkezünk beszámolókkal Facebook és Instagram oldalunkon!
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
A szakember megjegyezte: tanítványain labdaéhséget szeretne látni a kecskeméti bajnokin.
– Kíváncsi vagyok, hogy egy kevésbé megterhelő hét után milyenek lesznek a pályán. Szeretném, ha az eddiginél kevesebb hibával játszanának, hiszen a hibák száma a Pécs ellen meghatározó lehet. Nem hegyi beszédre van most szükségük a fiúknak, hanem pihenésre, ezt meg is kapják, de ezután jó lenne előrelépést tapasztalni – véli Nusser.

Hétvégi ellenfelünk a Kecskeméti RC csapata. Fotó: Tóth Csaba/kesport.hu
A mérkőzésről élőben jelentkezünk beszámolókkal Facebook és Instagram oldalunkon!
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 16., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 7., hétfő
- Képgaléria2019. október 13., vasárnap
- Képgaléria2019. október 21., hétfő
- Képgaléria2019. október 26., szombat
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 10., vasárnap
- Képgaléria2019. november 26., kedd
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 10., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 21., szombat
- Képgaléria2020. január 13., hétfő
- Képgaléria2020. január 27., hétfő
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 10., hétfő
- Képgaléria2020. február 17., hétfő
- Képgaléria2020. február 24., hétfő
- Képgaléria2020. március 9., hétfő
- Képgaléria2020. augusztus 4., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 14., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. október 25., vasárnap
- Képgaléria2020. november 7., szombat
- Képgaléria2020. november 23., hétfő
- Képgaléria2020. november 29., vasárnap
- Képgaléria2020. december 14., hétfő
- Képgaléria2020. december 20., vasárnap
- Képgaléria2021. január 18., hétfő
- Képgaléria2021. február 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 22., hétfő
- Képgaléria2021. március 28., vasárnap
- Képgaléria2021. április 3., szombat
- Képgaléria2021. április 12., hétfő
- Képgaléria2021. április 15., csütörtök
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 23., szombat
- Képgaléria2021. október 26., kedd
- Videó2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 8., hétfő
- Képgaléria2021. november 9., kedd
- Képgaléria2021. november 16., kedd
- Képgaléria2021. november 29., hétfő
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 23., csütörtök
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. február 2., szerda
- Képgaléria2022. február 15., kedd
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. február 25., péntek
- Képgaléria2022. március 2., szerda
- Képgaléria2022. március 8., kedd
- Videó2022. március 16., szerda
- Képgaléria2022. március 22., kedd
- Képgaléria2022. április 5., kedd
- Videó2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 26., kedd
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Videó2022. május 11., szerda
- Videó2022. június 22., szerda
- Képgaléria2022. szeptember 17., szombat
- Képgaléria2022. október 3., hétfő
- Képgaléria2022. október 13., csütörtök
- Videó2022. október 14., péntek
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 24., hétfő
- Képgaléria2022. október 26., szerda
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 6., vasárnap
- Képgaléria2022. november 10., csütörtök
- Videó2022. november 11., péntek
- Képgaléria2022. november 17., csütörtök
- Képgaléria2022. december 9., péntek
- Képgaléria2022. december 13., kedd
- Képgaléria2022. december 15., csütörtök
- Videó2022. december 16., péntek
- Képgaléria2022. december 20., kedd
- Képgaléria2023. január 12., csütörtök
- Képgaléria2023. január 18., szerda
- Képgaléria2023. január 24., kedd
- Képgaléria2023. február 1., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 14., kedd
- Képgaléria2023. március 1., szerda
- Képgaléria2023. március 7., kedd
- Képgaléria2023. április 5., szerda
- Képgaléria2023. április 10., hétfő
- Képgaléria2023. április 12., szerda
- Videó2023. április 14., péntek
- Képgaléria2023. április 25., kedd
- Képgaléria2023. április 29., szombat
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 11., csütörtök
- Videó2023. május 12., péntek
- Videó2023. szeptember 15., péntek
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. november 9., csütörtök
- Képgaléria2023. november 14., kedd
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. december 4., hétfő
- Képgaléria2023. december 8., péntek
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Képgaléria2024. január 13., szombat
- Képgaléria2024. január 18., csütörtök
- Képgaléria2024. január 19., péntek
- Képgaléria2024. január 30., kedd
- Képgaléria2024. február 8., csütörtök
- Képgaléria2024. február 15., csütörtök
- Videó2024. február 16., péntek
- Képgaléria2024. március 6., szerda
- Videó2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 22., péntek
- Képgaléria2024. március 30., szombat
- Videó2024. április 18., csütörtök
- Képgaléria2024. április 25., csütörtök
- Videó2024. május 3., péntek