Jelszóigénylés

Csoportelső a Vidux-Szegedi RSE!

Megosztás:
Megjelent: 2021. április 14., szerda
Álmos kezdést követően küzdelmes győzelmet arattunk utolsó hazai mérkőzésünkön.

Azzal a tudattal léptünk pályára a szerda esti mérkőzésen, hogy győzelem esetén megnyerhetjük az alsóházi rájátszást. A mérkőzésen végig érezhető volt a késői időpont okozta koncentráció hiány, de az első két játszmában sikerült a kulcsfontosságú szituációkban remekelni. Szokták mondani, hogy a kötelező győzelem a legnehezebb, ez ezen a mérkőzésen is beigazolódott, hiszen a harmadik szettben komoly hullámvölgybe kerültünk, melyből csak a negyedik szett végére sikerült kijönnünk. Ezt követően szerencsére összeállt a Vidux-Szegedi RSE játéka, és végül szoros csatában megszereztük a győzelmet és ezzel együtt a csoportelsőséget!A mérkőzés határozott szegedi blokkal indult, de a folytatásban a vendégek szereztek sorozatban három pontot. A kezdeti hazai pontatlanságokat kihasználta a fiatal sümegi csapat, és 16:16-os állásnál jött is Nusser Elemér időkérése. A véghajrá is nagy izgalmakat tartogatott, de hatalmas mezőnybravúrokat bemutatva végül megszereztük a vezetést.

A folytatásban is maradt a szoros küzdelem, de a játszma közepén megtalálta játékát a Szeged, és Piti Richárd ütésével már 20:15-re növeltük előnyünket. A végjátékban is szép támadásokat vezettünk, így sikerült behúznunk a szettet a becsülettel küzdő sümegiekkel szemben.

A harmadik játékrészt a Sümeg kezdte jobban, és pontosabb játékot bemutatva rögtön elléptek a hazaiaktól. Sajnos a kezdeti megtorpanás kihatott a szett hátralévő részére is, a vendég csapat nagy előnyt épített ki a végjátékra, és magabiztosan nyerte meg a játékrészt.

A folytatásban sem sikerült kijönnünk a gödörből, hiába küzdöttünk, semmi sem akart összejönni, a vendégek pedig felszabadult játékkal folyamatosan növelték a különbséget. Amikor már azt hittük, hogy nagy különbségű vereséget kell elkönyvelnünk ebben a játszmában is, a véghajrában újra beindult a gépezet. Hatalmasat küzdöttünk, Csányi Dániel ütéseivel előbb zárkóztunk, majd Kiss Gábor hatalmas blokkjával 24:24-nél egyenlítettünk is. Sajnos a következő két pontot a vendégek szerezték, és következhetett a döntő játszma. Sikerült átmentenünk a lendületünket, végre hoztuk a megszokott formát, ennek köszönhetően öt pontos előnnyel érkeztünk a térfélcserére. A hajrát is mi bírtuk jobban, tudtuk tartani előnyünket, megszerezve ezzel a hőn áhított győzelmet és a csoportelsőséget!

Nusser Elemér: Tudtam, hogy ilyen meccs lesz, a Sümeg sokkal jobb csapat, mint amit a szettaránya mutat az alsóházi rájátszásban. A Szolnok elleni győzelem után talán a srácok azt hitték, hogy kolbászból van a kerítés is, de pozitívum, hogy az ötödik szettben szépen felálltunk. Bízom benne, hogy tanulunk ebből a meccsből a következő szezonra. A csapat kihozta a maximumot az idényből, gratulálok a srácoknak!
Vidux-Szegedi RSE - Sümegi Röplabda Egyesület 3:2 (28:26, 25:21, 16:25, 24:26, 15:10)
Férfi röplabda NB I, alsóházi rájátszás, 6. forduló. Szeged, Városi Sportcsarnok, zártkapus mérkőzés. Vezette: Varga, Gyulai.
Vidux-Szegedi RSE: Piti Richárd, Fülöp Norbert, Csányi Dániel, Bodnár Lajos, Kiss Gábor, Sarnyai Ákos. Csere: Borsi Levente (libero), Honti Szilárd, Demcsák Balázs.
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Csányi Roland

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com