Szegedi Röplabda Sportegyesület
2025. március 18.
Sándor, Ede

Jelszóigénylés

Erre nem lehetünk büszkék

Megosztás:
Megjelent: 2019. november 24., vasárnap
Férfi csapatunk hazai pályán is 3:0-ra kapott ki a Sümegtől.

A férfi röplabda NB I-ben fontos találkozó várt a Vidux-Szegedi RSE legénységére, hiszen azt a Sümeget fogadta a Lila iskolában, amelytől idegenben egy rossz emlékű bajnokin 3:0-ra kikapott. Sajnos nem sikerült a visszavágás, sőt, élvonalbeli együttesünk otthon sem nyert szettet közvetlen riválisa ellen.
– Erre nem lehetünk büszkék, a fiúknak is elmondtam rögtön a meccs után, hogy szégyellem magam azért, ami a pályán történt, és nagyon meg is lepett – kezdte a beszélgetést Nusser Elemér. – Ilyen gyengén még nem játszottunk ebben a szezonban, nagy csalódás ez nekem, és nem is nagyon értem, hiszen a heti edzésmunka során ennek semmilyen előjele nem volt. Se játékban, sem akaraterőben nem hozták a srácok azt, amit tudtak, húsz százalékot adtak ki magukból – jegyezte meg a vezetőedző.

A sima vereség okát természetesen kivizsgálja a csapat, Nusser Elemér is azon lesz, hogy megoldást keressen.

– Jövő héten az első edzésen biztosan kikérem a fiúk véleményét, és addig én is összeszedem a gondolataimat. Jól szerválnak a sümegiek, de ezekkel a helyzetekkel rendszeresen zavarba lehetett minket hozni. Meglepett az is, hogy szinte semmit sem látok vissza abból, amit az edzéseken gyakoroltunk, ez nem volt jellemző a srácokra – nyilatkozta a tréner.

NBI Férfi Bajnokság, Szeged
Vidux-Szegedi RSE - Sümegi Röplabda Egyesület 0:3 (22:25)(19:25)(14:25)
Vidux-Szegedi RSE: Fülöp Norbert, Piti Richárd, Csányi Dániel, Nagy Zsolt, Farkas Baráti Attila, Kiss Gábor Csere: Borsi Levente (libero), Bodnár Lajos (libero), Honti Szilárd, Demcsák Balázs, Filius István, Sarnyai Ákos, Inhoff Attila, Bitó Attila
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Bondor Tamás

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com