
Az Extraligába jutás most nem elvárás, inkább cél a következő évekre. Ennek ellenére a feljutás már idén összejöhet a Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es csapata számára. Ahhoz, hogy ez az esély megmaradjon az utolsó fordulóra is, szombaton 16 órától három vagy négy szettben le kell győzni a MEAFC-Miskolc együttesét a Lila iskolában.
Ez volt az igazi cél a felsőházi rájátszás előtt: május 8-án a MÁV Előre ellen egy mindent eldöntő ki-ki meccset játszhassunk az Extraligáért. Ettől már csak egy lépésre vagyunk, de ezt meg is kell tenni.
Épp ezért ismét nagy szükség lesz a csodás szegedi szurkolótáborra, amely a tavaszi rangadókon elképesztő hangulatot teremtett a Lilában! Gyertek ismét, drukkoljunk, zúgjon a “Hajrá Szeged”! Ez lesz a szezon utolsó hazai meccse, ne kíméljük a hangszálakat!
– Érzik a srácok, hogy most már egyre fontosabb meccsek jönnek, de ezt továbbra is motivációként élik meg, nem nyomásként. Ismét jól sikerült a felkészülés, és szerencsére ezúttal is teljes kerettel várjuk a Miskolcot. A fiúk jól ismerik az ellenfelet, tudják, hogy rutinos játékosaival extra teljesítményre képes. Vasárnap a női csapat is kulcsfontosságú rangadót vív, nem akármilyen hétvége ez a klub életében, így nosztalgikus érzéseim vannak. Az éles bajnoki hajrákat játékosként többször volt szerencsém átélni, nagyon tetszik, hogy most edzőként is átélhetem. A Dág elleni meccsen voltak hullámvölgyek, de a szurkolóink átbillentettek ezen, erre a támogatásra most is számítunk, szeretettel várunk mindenkit! Vasárnap pedig szurkoljunk a női csapatnak is – hangsúlyozta Fésüs Erzsébet vezetőedző.
Férfi röplabda NB I Liga, felsőházi rájátszás, 5. forduló, Szeged, Lila iskola
2022. március 30. szombat
16:00 Vidux-Szegedi RSE –MEAFC-Miskolc
Vezetőedző: Fésüs Erzsébet.
Másodedzők: Hulmann Zsolt, Jan De Brandt.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 16., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 7., hétfő
- Képgaléria2019. október 13., vasárnap
- Képgaléria2019. október 21., hétfő
- Képgaléria2019. október 26., szombat
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 10., vasárnap
- Képgaléria2019. november 26., kedd
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 10., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 21., szombat
- Képgaléria2020. január 13., hétfő
- Képgaléria2020. január 27., hétfő
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 10., hétfő
- Képgaléria2020. február 17., hétfő
- Képgaléria2020. február 24., hétfő
- Képgaléria2020. március 9., hétfő
- Képgaléria2020. augusztus 4., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 14., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. október 25., vasárnap
- Képgaléria2020. november 7., szombat
- Képgaléria2020. november 23., hétfő
- Képgaléria2020. november 29., vasárnap
- Képgaléria2020. december 14., hétfő
- Képgaléria2020. december 20., vasárnap
- Képgaléria2021. január 18., hétfő
- Képgaléria2021. február 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 22., hétfő
- Képgaléria2021. március 28., vasárnap
- Képgaléria2021. április 3., szombat
- Képgaléria2021. április 12., hétfő
- Képgaléria2021. április 15., csütörtök
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 23., szombat
- Képgaléria2021. október 26., kedd
- Videó2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 8., hétfő
- Képgaléria2021. november 9., kedd
- Képgaléria2021. november 16., kedd
- Képgaléria2021. november 29., hétfő
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 23., csütörtök
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. február 2., szerda
- Képgaléria2022. február 15., kedd
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. február 25., péntek
- Képgaléria2022. március 2., szerda
- Képgaléria2022. március 8., kedd
- Videó2022. március 16., szerda
- Képgaléria2022. március 22., kedd
- Képgaléria2022. április 5., kedd
- Videó2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 26., kedd
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Videó2022. május 11., szerda
- Videó2022. június 22., szerda
- Képgaléria2022. szeptember 17., szombat
- Képgaléria2022. október 3., hétfő
- Képgaléria2022. október 13., csütörtök
- Videó2022. október 14., péntek
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 24., hétfő
- Képgaléria2022. október 26., szerda
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 6., vasárnap
- Képgaléria2022. november 10., csütörtök
- Videó2022. november 11., péntek
- Képgaléria2022. november 17., csütörtök
- Képgaléria2022. december 9., péntek
- Képgaléria2022. december 13., kedd
- Képgaléria2022. december 15., csütörtök
- Videó2022. december 16., péntek
- Képgaléria2022. december 20., kedd
- Képgaléria2023. január 12., csütörtök
- Képgaléria2023. január 18., szerda
- Képgaléria2023. január 24., kedd
- Képgaléria2023. február 1., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 14., kedd
- Képgaléria2023. március 1., szerda
- Képgaléria2023. március 7., kedd
- Képgaléria2023. április 5., szerda
- Képgaléria2023. április 10., hétfő
- Képgaléria2023. április 12., szerda
- Videó2023. április 14., péntek
- Képgaléria2023. április 25., kedd
- Képgaléria2023. április 29., szombat
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 11., csütörtök
- Videó2023. május 12., péntek
- Videó2023. szeptember 15., péntek
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. november 9., csütörtök
- Képgaléria2023. november 14., kedd
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. december 4., hétfő
- Képgaléria2023. december 8., péntek
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Képgaléria2024. január 13., szombat
- Képgaléria2024. január 18., csütörtök
- Képgaléria2024. január 19., péntek
- Képgaléria2024. január 30., kedd
- Képgaléria2024. február 8., csütörtök
- Képgaléria2024. február 15., csütörtök
- Videó2024. február 16., péntek
- Képgaléria2024. március 6., szerda
- Videó2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 22., péntek
- Képgaléria2024. március 30., szombat
- Videó2024. április 18., csütörtök
- Képgaléria2024. április 25., csütörtök
- Videó2024. május 3., péntek