
Nagy fontossággal bírt ez a mai találkozó, hiszen az elődöntő első két összecsapásán a Vidux-Szegedi RSE diadalmaskodott, így már csak egy lépés válaszotta el csapatunkat a döntőbe jutástól. A Dunaújváros nem adta könnyen a pontokat, igazán lelkes játékkal a szezon során az eddigi legkiélezettebb mérkőzésen szorongatta meg a mieinket, de végül a győzelem a Szeged mellé íródott, ezzel pedig a Ligában elsőként, mi jutottunk a fináléba. A mérkőzés nem várt eseménnyel indult, ugyanis Bodnár Lajos a helyszínen belázasodott, így a játékvezetők kihúzták őt a jegyzőkönyvből. Bodnár kiválása megnehezítette Fésüs Erzsébet dolgát, ugyanis így kevesebb lehetősége volt a vezetőedzőnek belenyúlni a keretbe, ami egy öt szettes mérkőzésen kiemelten fontos szereppel bír.
Az első szettben igazán lendületesen kezdett a hazai csapat, Csányi Dániel támadásainak és a remek mezőnymunkának köszönhetően magabiztosan szerzett előnyt a Szeged. A játékot egy balszerencsés eset szakította meg, ugyanis a vendégek ponterős légiósa komolynak tűnő sérülést szerzett, melyel ki is írta magát a játékból.
A második játékrészben kicsit tompult a hangulat a hazai térfélen, a dunaújvárosi gárda is kevesebb hibával játszott ekkor, így a kiélezett végjátékot követően egyenlítettek a vendégek.
A harmadik szettet lelkesebben kezdte a DKSE, a Szeged nem igazán találta a ritmust és ez sajnos rányomta bélyegét a szettre. Nagyon gyenge nyitásfogadás jellemezte a Tisza-parti gárdát, talán az idény legrosszabb nyitás statisztikáját produkálta a hazai együttes. A játszma végén Pozzobon remek megoldásaival próbált kapaszkodni a Szeged, de az ekkor már a remekül játszó vendégek bebiztosították vezetésüket, így 2:1-es előnyre tettek szert.
A 4. játszmában az utolsó pillanatban tudtak Csányiék váltani és a játszma végére esélyünk maradt az egyenlítésre. A negyedik játszmára a remek hangulatú összecsapás új szintre lépett, mindkét csapat hatalmasat küzdve, látványos labdameneteket produkálva fej-fej mellett harcoltak az egész a játékrészben. A közönség biztatására extázisba kerültek a hazaiak és igazi csapatként harcolták ki a döntő szettet.
Minden játékelemben feljavultunk, érkeztek a blokkok, támadások és védekezésben többet mutatott csapatunk. Ennek köszönhetően magabiztos győzelem született az 5. játszmában. A mindent eldöntő játékrészben Dileo lelkes játékkal remekül irányította a csapatot, a szett közepére sikerült egy kisebb előnyt kiépíteni. A DKSE mindent megtett a győzelemért, de a hazaiak feljavuló játékára ekkor már nem találtak ellenszert, így nagy küzdelemben, 3:2-es győzelemmel a Vidux-Szegedi RSE jutott az NBI Liga döntőjébe!

Vidux-Szegedi RSE: Davi Pozzobon, Tomas Dileo, Csányi Dániel, Kasnyik Bence, Piti Richárd, Kiss Gábor. Csere: Borsi Levente (libero), Polyák Ábel (libero), Sarnyai Ákos, Demcsák Balázs, Honti Szilárd.
Vezetőedző: Fésüs Erzsébet.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 16., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 7., hétfő
- Képgaléria2019. október 13., vasárnap
- Képgaléria2019. október 21., hétfő
- Képgaléria2019. október 26., szombat
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 10., vasárnap
- Képgaléria2019. november 26., kedd
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 10., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 21., szombat
- Képgaléria2020. január 13., hétfő
- Képgaléria2020. január 27., hétfő
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 10., hétfő
- Képgaléria2020. február 17., hétfő
- Képgaléria2020. február 24., hétfő
- Képgaléria2020. március 9., hétfő
- Képgaléria2020. augusztus 4., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 14., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. október 25., vasárnap
- Képgaléria2020. november 7., szombat
- Képgaléria2020. november 23., hétfő
- Képgaléria2020. november 29., vasárnap
- Képgaléria2020. december 14., hétfő
- Képgaléria2020. december 20., vasárnap
- Képgaléria2021. január 18., hétfő
- Képgaléria2021. február 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 22., hétfő
- Képgaléria2021. március 28., vasárnap
- Képgaléria2021. április 3., szombat
- Képgaléria2021. április 12., hétfő
- Képgaléria2021. április 15., csütörtök
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 23., szombat
- Képgaléria2021. október 26., kedd
- Videó2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 8., hétfő
- Képgaléria2021. november 9., kedd
- Képgaléria2021. november 16., kedd
- Képgaléria2021. november 29., hétfő
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 23., csütörtök
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. február 2., szerda
- Képgaléria2022. február 15., kedd
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. február 25., péntek
- Képgaléria2022. március 2., szerda
- Képgaléria2022. március 8., kedd
- Videó2022. március 16., szerda
- Képgaléria2022. március 22., kedd
- Képgaléria2022. április 5., kedd
- Videó2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 26., kedd
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Videó2022. május 11., szerda
- Videó2022. június 22., szerda
- Képgaléria2022. szeptember 17., szombat
- Képgaléria2022. október 3., hétfő
- Képgaléria2022. október 13., csütörtök
- Videó2022. október 14., péntek
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 24., hétfő
- Képgaléria2022. október 26., szerda
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 6., vasárnap
- Képgaléria2022. november 10., csütörtök
- Videó2022. november 11., péntek
- Képgaléria2022. november 17., csütörtök
- Képgaléria2022. december 9., péntek
- Képgaléria2022. december 13., kedd
- Képgaléria2022. december 15., csütörtök
- Videó2022. december 16., péntek
- Képgaléria2022. december 20., kedd
- Képgaléria2023. január 12., csütörtök
- Képgaléria2023. január 18., szerda
- Képgaléria2023. január 24., kedd
- Képgaléria2023. február 1., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 14., kedd
- Képgaléria2023. március 1., szerda
- Képgaléria2023. március 7., kedd
- Képgaléria2023. április 5., szerda
- Képgaléria2023. április 10., hétfő
- Képgaléria2023. április 12., szerda
- Videó2023. április 14., péntek
- Képgaléria2023. április 25., kedd
- Képgaléria2023. április 29., szombat
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 11., csütörtök
- Videó2023. május 12., péntek
- Videó2023. szeptember 15., péntek
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. november 9., csütörtök
- Képgaléria2023. november 14., kedd
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. december 4., hétfő
- Képgaléria2023. december 8., péntek
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Képgaléria2024. január 13., szombat
- Képgaléria2024. január 18., csütörtök
- Képgaléria2024. január 19., péntek
- Képgaléria2024. január 30., kedd
- Képgaléria2024. február 8., csütörtök
- Képgaléria2024. február 15., csütörtök
- Videó2024. február 16., péntek
- Képgaléria2024. március 6., szerda
- Videó2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 22., péntek
- Képgaléria2024. március 30., szombat
- Videó2024. április 18., csütörtök
- Képgaléria2024. április 25., csütörtök
- Videó2024. május 3., péntek