Szegedi Röplabda Sportegyesület
2025. március 18.
Sándor, Ede

Jelszóigénylés

Nem sokon múlott a győzelem

Megosztás:
Megjelent: 2023. május 1., hétfő
Fergeteges mérkőzést tudhatnak maguk mögött NB I-es játékosaink

Hatalmas küzdelemben maradt alul a Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es csapata az NB I Liga döntőjének harmadik fordulóján. Bár nem sokon múlott, a találkozóról végül a MEAFC-Miskolc együttese távozhatott győztesen.

Annak ellenére, hogy az eredmény nem kedvezően alakult a hazaiak számára, a mérkőzés több szempontból is különleges, rendhagyó volt. A forduló Nagy Péter tizennyolcszoros magyar bajnok súlyemelő kezdőszervájával indult, amit 500 szurkoló előtt végzett. A találkozó hangulata ismét hihetetlen volt: az első pontoktól kiélezett küzdelem folyt a csapatok között, a közönség pedig kitartóan bíztatta a játékosokat. A hazaiak bár hiányos kerettel, csapatkapitányuk nélkül voltak kénytelenek pályára állni, mégis jól vették az akadályt. Csányi Dániel posztján Sarnyai Ákos kapott játéklehetőséget, amit meg is ragadott és a meccs teljes egészében szinte tökéletes teljesítményt nyújtott. Az első játszma fej-fej melletti küzdelemmel indult, mint ahogyan azt a korábbi mérőzéseken is tapasztalhattuk. Az ellenfél úgy tűnt, egy ponton nagyobb előnyre tehet szert, azonban először Kiss Gábor, majd Davi Pozzobon támadásaival, később pedig Borsi Levente kifogástalan mezőnymunkájának köszönhetően kiegyenlítettek a hazaiak. Az ezt követő végtelennek tűnő labdameneteknek mindkétszer Sarnyai Ákos vetett véget fogadhatatlan támadásaival. A végjátékhoz közeledve a szegediek vette át az irányítást, óriási előnyt kovácsolva maguknak. Bár a Miskolc ezt többször is megpróbálta megakadályozni és áttörhetetlen blokkjaival, magabiztos támadásaival egyenlíteni, az első szettet a Vidux-Szegedi RSE nyerte 25:20-ra.

A második játszma elején a hazaiak óriási előnyre tudtak szert tenni Piti Richárd és Sarnyai Ákos támadásainak köszönhetően. A pályán érezhető volt a csapategység, a lelkesedés: nem hagytak lehetőséget a hibázásra, okos megoldásokkal nehezítették az ellenfelük dolgát. Viszont hiába a tökéletes kezdés, a végjátékban ismét szoros küzdelem alakult ki, ahol végül a koncentráltabb játékot játszó MEAFC-Miskolc bizonyult jobbnak. Az egyenlítés után következő játszma egészen a végjátékig megfelelt az első szettnek. Mindkét csapat brillírozott: végtelennek tűnő, lehetetlennek tűnő helyzetekből megmentett labdákat, valamint erős, magabiztos támadásokat láthattunk. Azonban a végjáték több meglepetést is tartogatott: 23:21-es hátránynál Piti Richárd támadásával felcsillant a remény az egyenlítésre, amit Sarnyai Ákos meg is valósított. Ettől a ponttól kezdve pedig idegőrlő labdamenetek vették kezdetüket. A csapatok egészen 35:33-ig meneteltek fej-fej mellett, amikor a végjátékban végül ismét a MEAFC-Miskolc kerekedett felül.

A maratoni küzdelem után kérdéses volt, hogy játékosaink fel tudnak-e állni a nehéz helyzetből, vagy a motivációjuk a negyedik szettre alábbhagy. Az ellenfél legnagyobb meglepetésére az előbbi valósult meg, így ez alkalommal is egy szoros játszmának lehettek tanúi a nézők. Fergeteges végjátékban 27:25-re harcolták ki maguknak a győzelmet. A mindent eldöntő küzdelemre, pedig ebből erőt merítve állhattak pályára. Bár az ötödik szett első pontja a hazaiaké lett, a Miskolc nem adta könnyen magát és pillanatokon belül ki is egyenlített. Egészen a térfélcseréig fej-fej mellett araszolt a két csapat, azonban 8:7-nél a miskolciak bravúros megoldásaikkal elhúztak, és 14:9-ig meg sem álltak. Bár a szegediek hősiesen küzdöttek és három győzelmet érő pontot is megakadályoztak, a végén mégiscsak a MEAFC-Miskolc örülhetett.

Ezzel a győzelemmel a MEAFC-Miskolc csapatának 2, a Vidux-Szegedi RSE együttesének pedig 1 pontja van a 3 pontig folytatott döntő küzdelemben.


Fésüs Erzsébet: – Ismét egy kiélezett mérkőzésen maradtunk alul, de ez arra tanít minket, hogy a végjátékokban s meg tudjuk őrizni a megfelelő koncentrációt. Abban bízom, hogy a következő meccsen ezek a szituációk a mi javunkra fognak eldőlni. A játékosaim nagyon jól helyt álltak, nem szabad elkeseredni, hiszen ilyen egy jó döntő. Innen kell felállni és Miskolcon nyerni!

 
Vidux-Szegedi RSE – MEAFC-Miskolc 2:3 (25:20, 23:25, 33:35, 27:25, 12:15)
Férfi Röplabda NB I Liga, döntő, 3. mérkőzés. Szeged, 500 néző. Vezette: Varga, Sík.
Vidux-Szegedi RSE: Piti Richárd, Kasnyik Bence, Tomás Dileo, Sarnyai Ákos, Kiss Gábor, Davi Pozzobon. Csere: Borsi Levente (libero), Polyák Ábel (libero), Demcsák Balázs, Honti Szilárd, Szepesi Máté, Fitor Patrick,  Bodnár Lajos.
Vezetőedző: Fésüs Erzsébet.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com