
Októberben rendezték meg X. alkalommal Komlón a Spartan Race-t a szokott módon három kategóriában (sprint, super, beast). Egyesületünkből Polyák Ábel, NB I-es játékos, valamint Laczkó Mihály, a felnőtt csapatok masszőre is kipróbálta magát a versenyen. Mindketten szeretik a kihívásokat, sportteljesítményüket pedig szeretnék azzal fejleszteni, hogy különböző módokon feszegetik határaikat, kilépnek a komfortzónájukból.
- Honnan hallottál először a Spartan Race-ről? Mi motivált, hogy részt vegyél rajta?
- L.M. : 2016-ban kezdtem járni a Spartan-ra, az egyik ismerősömtől hallottam, hogy ő kipróbálja magát egy futamon. Én nem tudtam miről van szó, de úgy éreztem, hogy ki kell próbálnom. Nehéznek tűnt, de szeretem a kihívásokat, fiatalosabbnak érzem tőle magam. Ezek után minden évben újra és újra éreztem a késztetést, hogy megint elinduljak egyre nehezebb futamokon.
-Milyen kategóriában indultál?
- L.M. :Idén a Beast kategóriában indultam, ami a három közül a leghosszabb, legnehezebb, és ezen van a legtöbb akadály is.
-Milyen eredményt értél el az utolsó futamodon?
-L.M.: 23,5 km-en 4 és fél óra alatt teljesítettem a pályát, így a középmezőnyben végeztem.
-Ajánlanád röplabdázóknak, hogy kipróbálják ezt a fajta sportot is?
- L.M.: Mindenkinek ajánlom hogy próbálja ki, írják fől a bakancslistájukra. Merjenek kilépni a komfortzónájukból, erősítsék a mentális erejüket. Kezdjenek a Sprinttel, és ha később éreznek magukban annyit, akkor menjenek a Superre.
-Honnan hallottál először a Spartan Race-ről? Mi motivált abban, hogy elindulj a versenyen?
-P.Á.: Először még gimnáziumban hallottam a Spartan versenyekről, de akkor még csak élménybeszámolók hallgatásában merült ki a témával kapcsolatos tudásom. Idén, mikor masszázsra jártam, Misi sokat mesélt a versenyről, az akadályokról, a hangulatról, s mivel eleve is szeretem a nehéz fizikai kihívásokkal járó versenyeket, egyértelművé vált számomra hogy el kell indulnom egyen. Idén nyáron voltam először, a verseny beváltotta a hozzá fűződő reményeimet. Nagyon motiváló tud lenni, hogy rengeteg ember különböző helyekről összegyűlik, mindannyian egy cél érdekében, hogy a pályán a maximális erőbedobással, mindent beleadva végigjussunk. Jó látni a többieket is küzdeni, hasonlóan a röplabdához, a Spartan versenyeken sem adja senki fel könnyen, segítünk egymásnak, és ez elég erőt ad, hogy én is a maximumot nyújtsam. Azért szeretem a Spartant, mert futás közben megismerem a határaimat, bőven komfortzónámon kívül kerülök, és a fizikai mellett a mentális küzdelemben is sokat tudok fejlődni. Emellett óriási élmény teljesíteni, átugrani a parázzsal jelzett célvonalat sarasan a végén azzal a tudattal, hogy megcsináltam, még akkor is, ha az egész családom hülyének néz emiatt.
-Milyen kategóriákban indultál eddig?
-P.Á.: Nyáron voltam először, Vácon egy 5 km-es Sprint versenyen, 20 akadállyal. Októberben, Komlón egy szinttel nehezebb versenyen vettem részt, ami kb 11 km hosszú volt, és 25-6 akadályt kellett teljesíteni. Ez volt a Super, ezután jönnek még nehezebb futamok (pl Beast 20-25km), amiket jövőre tervezek teljesíteni, minél jobb eredménnyel.
-Mi volt a legnehezebb számodra a versenyben?
-P.Á.: A legnagyobb kihívást számomra a hegyen felfelé való futás jelenti. Nagyon kimerítő, nem nagyon bírom szusszal a hosszú, meredek emelkedőket, de mivel jó eredményre hajtottam, muszáj volt megerőltetni magam. Az akadályok teljesítését a folyamatos edzés, és röplabda előtti sportjaim miatt szinte hiba nélkül végre szoktam hajtani, a 10, vagy több km-es hegyes vidéken való futásra viszont az Alföldön sosem tudok igazán fölkészülni.
-Mit tanított számodra a verseny?
-P.Á.: Az ilyen terepakadály versenyeket nem lehet csupán fizikális erővel végigfutni, mivel az nálam a tempó miatt legalább a felénél el szokott fogyni. A verseny egyértelműen a kitartásomat fejleszti, a mentális képességeket teszi próbára, hogy mikor más a testem már nagyon nem akar tovább haladni, mégis folytatni kell, ugyanúgy a legtöbb erőbedobással. Jól lehet hasznosítani a versenyen szerzett tapasztalatot, a határaim megismerését az edzéseken, de sokszor az egyetemen, munkában is.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 16., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 7., hétfő
- Képgaléria2019. október 13., vasárnap
- Képgaléria2019. október 21., hétfő
- Képgaléria2019. október 26., szombat
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 10., vasárnap
- Képgaléria2019. november 26., kedd
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 10., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 21., szombat
- Képgaléria2020. január 13., hétfő
- Képgaléria2020. január 27., hétfő
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 10., hétfő
- Képgaléria2020. február 17., hétfő
- Képgaléria2020. február 24., hétfő
- Képgaléria2020. március 9., hétfő
- Képgaléria2020. augusztus 4., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 14., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. október 25., vasárnap
- Képgaléria2020. november 7., szombat
- Képgaléria2020. november 23., hétfő
- Képgaléria2020. november 29., vasárnap
- Képgaléria2020. december 14., hétfő
- Képgaléria2020. december 20., vasárnap
- Képgaléria2021. január 18., hétfő
- Képgaléria2021. február 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 22., hétfő
- Képgaléria2021. március 28., vasárnap
- Képgaléria2021. április 3., szombat
- Képgaléria2021. április 12., hétfő
- Képgaléria2021. április 15., csütörtök
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 23., szombat
- Képgaléria2021. október 26., kedd
- Videó2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 8., hétfő
- Képgaléria2021. november 9., kedd
- Képgaléria2021. november 16., kedd
- Képgaléria2021. november 29., hétfő
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 23., csütörtök
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. február 2., szerda
- Képgaléria2022. február 15., kedd
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. február 25., péntek
- Képgaléria2022. március 2., szerda
- Képgaléria2022. március 8., kedd
- Videó2022. március 16., szerda
- Képgaléria2022. március 22., kedd
- Képgaléria2022. április 5., kedd
- Videó2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 26., kedd
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Videó2022. május 11., szerda
- Videó2022. június 22., szerda
- Képgaléria2022. szeptember 17., szombat
- Képgaléria2022. október 3., hétfő
- Képgaléria2022. október 13., csütörtök
- Videó2022. október 14., péntek
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 24., hétfő
- Képgaléria2022. október 26., szerda
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 6., vasárnap
- Képgaléria2022. november 10., csütörtök
- Videó2022. november 11., péntek
- Képgaléria2022. november 17., csütörtök
- Képgaléria2022. december 9., péntek
- Képgaléria2022. december 13., kedd
- Képgaléria2022. december 15., csütörtök
- Videó2022. december 16., péntek
- Képgaléria2022. december 20., kedd
- Képgaléria2023. január 12., csütörtök
- Képgaléria2023. január 18., szerda
- Képgaléria2023. január 24., kedd
- Képgaléria2023. február 1., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 14., kedd
- Képgaléria2023. március 1., szerda
- Képgaléria2023. március 7., kedd
- Képgaléria2023. április 5., szerda
- Képgaléria2023. április 10., hétfő
- Képgaléria2023. április 12., szerda
- Videó2023. április 14., péntek
- Képgaléria2023. április 25., kedd
- Képgaléria2023. április 29., szombat
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 11., csütörtök
- Videó2023. május 12., péntek
- Videó2023. szeptember 15., péntek
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. november 9., csütörtök
- Képgaléria2023. november 14., kedd
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. december 4., hétfő
- Képgaléria2023. december 8., péntek
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Képgaléria2024. január 13., szombat
- Képgaléria2024. január 18., csütörtök
- Képgaléria2024. január 19., péntek
- Képgaléria2024. január 30., kedd
- Képgaléria2024. február 8., csütörtök
- Képgaléria2024. február 15., csütörtök
- Videó2024. február 16., péntek
- Képgaléria2024. március 6., szerda
- Videó2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 22., péntek
- Képgaléria2024. március 30., szombat
- Videó2024. április 18., csütörtök
- Képgaléria2024. április 25., csütörtök
- Videó2024. május 3., péntek