Jelszóigénylés

A lányokra pihenés, a férfiakra nehéz meccs vár Húsvétkor

Megosztás:
Megjelent: 2024. március 25., hétfő
A Vidux-Szegedi RSE női csapata a rájátszás beosztására vár, a férfiak foghíjas kerettel folytatják.

Idegenben folytatja az Extraliga alsóházi rájátszását a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata. Berkes Zoltán fiai Húsvét vasárnap a fővárosba utaznak a TFSE együtteséhez. A hölgyeknek viszont kisebb pihenő következik, ugyanis még várják a rájátszás beosztását. De a munka természetesen addig sem áll meg.

A Vidux-Szegedi RSE női röplabdacsapatának még a hetedik hely megszerzésére is esélye volt az NB I alapszakaszának záró fordulójában, ugyanis a hétvége előtt a Budaörssel azonos pontszámmal álltak. Milodanovics Andrea tanítványai végül maratoni csatában 3:1-es vereséget szenvedtek, de így is a pazar nyolcadik helyen zárták az alapszakaszt. Közel egy hónap szünet következik a rájátszásig, de a munka természetesen nem áll meg. A vezetőedző elmondta, a pihenés mellett természetesen folyamatosan dolgoznak, tökéletesítik a játékukat a rajtig.

A férfiaknak viszont sokkal nehezebb dolguk van. Bár az alsóházi rájátszásban 2 magabiztos győzelemmel kezdtek Berkes Zoltán fiai - előbb a Dunaújvárost, majd a Miskolcot győzték le 3-0-ra -, a folytatás nem ígérkezik egyszerűnek. A csapatot továbbra is sérülések hátráltatják a TFSE elleni, Húsvét vasárnapi meccs előtt, így megjósolhatatlan, mire lesz képes a gárda. Decemberben sima, 3:0-s idegenbeli győzelmet arattak Göncziék, előtte viszont épp hazai pályán kellett jócskán megdolgozni azért, ahol 5 szettesre nyúlt a találkozó. A két győzelem bizakodásra adhat okot, ám kellően rendhagyó csapattal utazik Berkes Zoltán a fővárosba.

Március 31. (vasárnap) 18:00
NBI Extraliga 9-12, 3. forduló,
TFSE – Vidux-Szegedi RSE

Berkes Zoltán: - Nem csak a vasárnapi mérkőzés, de az egész hetünk nagyon nehéz lesz. Sokan szenvednek kisebb-nagyobb sérülésektől, ezek miatt az is kérdéses, hogy milyen csapattal tudunk majd készülni a héten. Ez a hétvégi összeállításon is érződni fog, hiszen közel sem a legerősebb kerettel tudunk elutazni. Ennek ellenére legjobb tudásunk szerint készülünk, és bízunk abban, hogy akik új szerepkörben, új feladatokkal mutatkoznak be, azok képesek lesznek a meglepetésre. Nem szabad messzemenő következtetést levonni abból, hogy pár hónapja simán nyertünk a TFSE otthonában, hiszen előtte épp ők dolgoztattak meg minket a hazai pályánkon. De mindent megteszünk, hogy ismét jó meccset vívjunk ellenük, és meglátjuk, ez mire lesz most elég.


Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com