Jelszóigénylés

Nem nyerni szeretnénk, hanem nyerni akarunk!

Megosztás:
Megjelent: 2020. január 30., csütörtök
A vasárnapi program 2. része: férfi csapatunk a Pécset fogadja.

Vasárnap délután a Lila iskolába invitáljuk a röplabda szerelmeseit, hiszen dupla programmal kedveskedünk: 14 órától a női, majd 18 órától a férfi együttesünk lép pályára hazai bajnoki mérkőzésen. A hölgyek Debrecen elleni derbijének beharangozója után jöjjenek a férfiak: a Vidux-Szegedi RSE a Pécset fogadja az NB I-ben.
Az előző fordulóban Nusser Elemér tanítványai leblokkoltak, maguk sem értették, hogy miért, de semmi sem jött össze a Dunaferr otthonában. Öröm volt az ürömben, hogy inkább egy ilyen meccsen jöjjön a pechszéria, mint ezen a hétvégén, hiszen a Pécs a legfontosabb riválisunk a bennmaradásért folytatott harcban.


 
– Nem jöttünk rá, miért lett olyan az a meccs. Olyat még én sem láttam, hogy egyszerre tizenhárom játékos legyen formán kívül. A heti edzésmunka remek volt, mindenki egészségesnek és fittnek érezte magát, mégis az eddigi talán legrosszabb teljesítményt nyújtottuk. Néha ilyesmi előfordul a sportban, és egyetértek: jobb, hogy ezen túlestünk a múlt héten, hiszen most jön a kulcsfontosságú meccs, ráadásul hazai pályán. A Pécs ellen bajnokin nem nyerni szeretnénk, hanem nyerni akarunk, és ez fontos különbség – jegyezte meg Nusser Elemér.

A vezetőedző szerint ezen a héten is kiváló munkát végeznek a srácok, viszont most is van egy akadályozó tényező, hiszen sok a beteg és a sérült. A vasárnapi keretünk összeállítása körül egyelőre vannak kérdőjelek, remélhetőleg minél többen meggyógyulnak a fontos összecsapásra.

– Minden Pécs ellen aratott siker erősíti a pozíciónkat az élvonalban, minden győzelemmel biztosabbá válik a bennmaradásunk – nyilatkozta a szakember. – Most tehát van teher a csapaton, kíváncsi vagyok, ez hogyan hat majd a fiúkra. Ha úgy játszunk, mint a Szolnok elleni hazai meccsen, akkor nem lesz gond. Eddig két sima sikert arattunk a Pécs ellen, egyetlen szettet vesztettünk riválisunkkal szemben, ennek egészséges önbizalmat kell adnia. Bármilyen kerettel is állunk ki, mindenkinek hozzá kell tennie a sikerhez! Ehhez a végjátékokban kell nagyon figyelni, ami egyelőre még gyenge pontunk. A héten ezért ötpontos szetteket is játszottunk az egymás közötti edzőmeccseken. A mindent eldöntő pontoknál ki is jöttek a hibák, amelyeket megbeszéltünk és javítottunk. Húsz pont felett most nem fér bele hiba! – hangsúlyozta Nusser Elemér.

NBI Férfi Liga Alapszakasz II., Szeged
18:00 Vidux-Szegedi RSE - PTE-PEAC 
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Bondor Tamás

Jelezd Te is, hogy ott leszel a mérkőzésen a Facebook Eseményünk által!

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com