Jelszóigénylés

Duplán értékes ez a győzelem!

Megosztás:
Megjelent: 2020. január 31., péntek
Nincs is hasznosabb, mint egy nehéz rangadón nyerni, a Pécs ellen sikerült.

Korábban már láttuk a Lila iskolában játszani a Pécs együttesét, és az akkor tapasztaltak, valamint a férfi NB I eddigi eredményei alapján a Vidux-Szegedi RSE csapatára egy kötelező győzelem várt a két fél második Tisza-parti összecsapásán. Nyertünk is, de óriási harcot hozott a derbi, öt szettben dőlt el. Ez persze nem véletlen: ellenfelünk tudta, hogy szinte az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a bennmaradásért vívott harcban, míg mi komoly lépést tehettünk debütáló évünk célja felé. Ezt meg is tettük, de nem csak ezért volt hasznos ez a siker!Szokták mondani: a nehezen kicsikart győzelmekből tanul legtöbbet egy csapat, és ebből meríthet legtöbb erőt a jövőben. Erre a meccsre ez maximálisan igaz, hiszen szetthátrányból fordítva zsebeltük be az értékes bajnoki pontokat.


 
– Le a kalappal ellenfelünk előtt, a Pécs önmagához képest nagyon jól játszott, a maximumot hozta ki magából – kezdte a mérkőzés értékelését Nusser Elemér vezetőedző. – Simább győzelemre számítottam, de az első szettben ez már meghiúsult, akkor ugyanis hiba nélkül játszott riválisunk. Persze biztos voltam benne, hogy ezt a formát nem tudják végig tartani, és tanítványaim nem is ijedtek meg – hangsúlyozta a szakember.
 

Hullámzó volt a teljesítményünk, két játékosunkra csak pár labdamenetben tudtuk számítani, így nem lehetett biztosra mondani a hazai sikert. Jött is az ötödik szett, de itt már nem kellett izgulni: felőröltük ellenfelünket.

– A végjátékban lehetett érezni, milyen sokat ér, hogy sokkal fittebb a csapatunk. Ez is rengeteget segít, ha van egy olyan meccs, amit muszáj megnyerni, viszont nem kiegyensúlyozott a játékunk. Jó tapasztalat, hogy egy ilyen meccset is meg tudunk nyerni, erre az élményre is lehet építeni. Vannak mérkőzések, amikor nem a játék szépsége számít, csak a racionalitás, és ez ilyen volt. A feladatot megoldottuk, és úgy is nagy lépést tettünk előre, hogy három helyett csak két pontot szereztünk. Ha újra tudunk nyerni a Pécs otthonában, akkor már remek helyzetben leszünk – nyilatkozta Nusser Elemér.
NBI Férfi Bajnokság Liga Alapszakasz II., Szeged
Vidux-Szegedi RSE - PTE-PEAC 3:2 (18:25)(25:15)(25:19)(22:25)(15:7)
Vidux-Szegedi RSE: Kezdő: Fülöp Norbert, Csányi Dániel, Farkas Baráti Attila, Nagy Zsolt, Piti Richárd, Bitó Attila. Csere: Borsi Levente (libero), Váradi Zoltán (libero), Honti Szilárd, Sarnyai Ákos, Inhoff Attila, Demcsák Balázs, Bodnár Lajos, Kiss Gábor
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Bondor Tamás

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com