Jelszóigénylés

Így kell megérkezni! Álomrajtot vett az Extraligában a Vidux-Szegedi RSE!

Megosztás:
Megjelent: 2023. október 8., vasárnap
Nehéz meccsen, de férfias játékkal, 5 szettben szereztük meg a győzelmet Debrecenben

Határozottan megérkeztünk az Extraligába! A végéig kiélezett meccsen, 5 szettben győztek Berkes Zoltán fiai a DEAC otthonában az Extraliga 1. fordulójában. A Vidux-Szegedi RSE 3:2-es győzelme újoncként erőt adhat mindenkinek a szerdai, hazai folytatásra.

Pénteken még a Kecskemét ellen játszotta utolsó felkészülési meccsét a Vidux-Szegedi RSE férfi röplabdacsapata, hogy igazi meccshangulatban kezdhessék meg vasárnap a szezont. Nem ismeretlen ellenféllel kezdték meg Extraligás szereplésüket, amely talán egy kis könnyebbség is volt az újoncként debütáló fiúknak. Alig egy hónappal ezelőtt már felkészülési tornán találkoztak a hajdúságiakkal: a miskolci megmérettetésen a papírforma szerint erősebb Debrecen ellen aratott győzelmet Berkes Zoltán csapata, így ezzel a sikerrel utazhattak most is a "cívisvárosba". Akkor bátor játékot mutatott a csapat a pályán, edzőjük most is ezt kérte a csapattól.

Bár továbbra is a hazaiak tűntek a papírforma szerint az esélyesebbnek, az első szett kívülről simának tűnt. És nem a hazaiaknak. Bár mindkét csapat sok hibával játszott, 25-16-ra hozták azt a szegediek magabiztos játékkal. Ezt követően kiélezett csatát hozott a találkozó, felváltva nyerték a játszmákat a csapatok, majd a 4. szettnél egy szegedi rövidzárlat és fáradtság következett. A Debrecen minden apró hibát komolyan megtorolt, Berkes Zoltán vezetőedző több idejét is kikérte, valamint frissített a csapaton is. Ennek köszönhetően nem nőtt a különbség, mégis magabiztosan alakította 2:2-re a találkozó állását a hazai gárda. Jött az utolsó, rövidebb felvonás, ahol a Szeged újra magára talált, és fontos pontokkal sikerült megszerezniük első Extraligás győzelmüket! Ez igazi csapatjáték volt, ahogy meg kell érkezni egy ilyen bajnokságba!

Legközelebb szerdán, az Újszegedi Sportcsarnokban lép pályára a Vidux-Szegedi RSE, amikor a TFSE érkezik a 2. fordulóban.

Berkes Zoltán vezetőedző: Én is úgy éreztem, hogy tényleg ajtóstól érkeztünk meg az Extraligába! Kiválóan kezdtük a találkozót, rendkívül motiváltan, koncentráltan játszottunk, ami meg is mutatkozott az első szett eredményén. A folytatásban ugyan magára talál a Debrecen, nagyon erőseket szerváltak, amellyel sokszor nem tudtunk mit kezdeni, de ettől függetlenül folyamatosan fej-fej mellett haladtunk. A 4. szettben jött egy rövidzárlat, egy picit elfáradtunk, akkor próbáltam a kulcsjátékosokat pihentetni, ami nagyon jó döntés volt, mert a pályára lépő játékosok is azt hozták, ami kellett a sikerhez. Így igazi csapatjátékkal, az első játszmához hasonló motiváltsággal és koncentráltsággal az 5. szettben eldöntöttük a találkozót. Nagyon büszke vagyok a csapatra!

DEAC  Vidux-Szegedi RSE 2:3 (16-25, 25-22, 21-25, 25-19, 11-15)
Férfi Extraliga, alapszakasz, 1. forduló, Debrecen, DESOK Sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Villás, Jámbor.
DEAC: Remete, Pavliuk, Bagics, Kiss I., Tóth A., Veres. Csere: Imre, Lovas, Bán (liberó). Vezetőedző: Fodor Antal.
Vidux-SZRSE: Piti, Bodnár, Pozzobon, Csányi, Kiss G., Sarnyai. Csere: Borsi (liberó), Honti, Demcsák. Vezetőedző: Berkes Zoltán.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com