Jelszóigénylés

Megtettük az utolsó előtti lépést az Extraligáért!

Megosztás:
Megjelent: 2022. április 30., szombat
Utolsó hazai mérkőzésén sima sikert aratott a Vidux-Szegedi RSE

A Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es csapata sima sikert aratott a MEAFC-Miskolc ellen. A szezon utolsó hazai mérkőzésén fontos volt, hogy három szettben győzzenek Fésüs Erzsébet tanítványai, hiszen így megmaradt az esély az Extraligára.

Az első szett 4:4-ig volt szoros, ezután a Miskolcon egyaránt kifogtak Nacsa Gábor ütései, Davi Pozzobon nyitásai, Csányi Dániel rutinos megoldásai és Piti Richárd blokkjai. Könnyed, magabiztos játékkal menetelt a Vidux-Szegedi RSE, így közte tíz állt az eredményjelzőn az első szett végén.

Remek alaphangot adott a másdik szettnek Tomas Dileo ravasz megoldása, amikor úgy tett, mintha labdába akarna érni, majd elengedte azt, és így csinált pontot a meglepett miskolciak ellen. A lelkes hazai szurkolótábort tapsra és mosolyra fakasztó jelenet után 5:5-ig volt szoros az állás, ismét gyorsan meglépett a Vidux-Szegedi RSE

Biztosan tartottuk is a 4-5 pontos előnyt, egészen a hajráig. 23:21-nél már nagyon kellett a biztatás és Fésüs Erzsébet időkérése is, kicsit kapkodott a hazai csapat. A folytatásban már szerencsére nem volt gond, 25:22-re behúztuk a szettet.

Úgy tűnt, a harmadik szett akár még szorosabb is lehet, de 8:7-nél jött a fordulat, a csapatkapitány vezérletével. Csányi Dániel egy-egy blokkal, nyitással és ütéssel szerzett pontot, majd egy maratoni labdamenetet is behúztunk, így 12:7-nél időt is kértek a vendégek.

A hajrára most nem maradt izgalom, csak a különbség volt kérdéses, a háromszettes szegedi győzelem már nem. A 9 meccslabda közül a harmadikat értékesítettük is.

Jöhet a mindent eldöntő ki-ki meccs Székesfehérváron, május 8-án (vasárnap) 18 órától a MÁV-Előre ellen az Extraligáért játszunk!

Fésüs Erzsébet: – Ilyen magabiztos játékot terveztünk, nem akartunk futni az eredmény után. Nagyon örülök, hogy ezt meg tudtuk valósítani. A Miskolcot úgy ismerjük, hogy bármikor képes extra fokozatba kapcsolni, így nem akartunk túl sokat cserélni, ahhoz túl nagy tétje volt a mérkőzésnek, de örülök, hogy így is tudtunk a kezdőkön kívül is néhány játékosnak lehetőséget adni. Jöhet a rangadó, amire régóta vártunk, megpróbálunk a feljutáshoz szükséges különbséggel nyerni.


Vidux-Szegedi RSE – MEAFC-Miskolc 3:0 (25:15, 25:22, 25:17)
Férfi röplabda NB I Liga, felsőházi rájátszás, 5. forduló, Szeged, Lila iskola, 120 néző. Vezette: Sík, Szarka.
Vidux-Szegedi RSE: Piti Richárd, Csendes Csaba, Tomas Dileo, Nacsa Gábor, Davi Pozzobon, Csányi Dániel. Csere: Borsi Levente (libero), Bodnár Lajos, Inhoff Attila, Honti Szilárd, Váradi Zoltán (libero).
Vezetőedző: Fésüs Erzsébet.
Másodedzők: Hulmann Zsolt, Jan De Brandt.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com