Jelszóigénylés

Mindent megtesz a Nusser-legénység

Megosztás:
Megjelent: 2020. október 22., csütörtök
Férfi együttesünk pénteken szerepel az élvonalban, női csapatunk halasztotta bajnokiját.

Jó volt látni múlt héten, hogy a Vidux-Szegedi RSE női csapata mellett a férfi együttes is bajnokin szerepelt a járványhelyzet viszontagságai után. Egyelőre ezzel az egy teljesnek mondható hétvégével kell beérnünk, ugyanis ezúttal az NB II-es hölgyek nem lépnek pályára Salgótarjánban. A vasárnapi mérkőzést el kellett halasztani, mert egyik játékosunkról tegnap kiderült, hogy elkapta a koronavírust. Társait ma tesztelik, a továbbiakról az összes eredmény tudatában hozunk majd döntést.Élvonalbeli legénységünk viszont már holnap pályára lép, pénteken 19:30-tól a Szolnok vendége lesz. Múlt héten egy-egy kupamérkőzéssel és NB I-es találkozóval indította a szezont a Nusser-legénység, foghíjas kerettel 24 órán belül a Kazincbarcika és a Dág ellen is remekül helytállt.

– Három-négy hétig még nélkülöznünk kell a víruson átesett röplabdázókat, akik kezdőjátékosoknak számítanak, így már nagyon várjuk a visszatérésüket – jegyezte meg Nusser Elemér vezetőedző. – Az első az egészség, nem szabad siettetni a szerepeltetésüket, minden protokollnak meg kell felelniük! Sajnos Nagy Zsolt is hiányzik térdsérülés miatt, de akik játékra készek, mindent megtesznek a csapat érdekében, egy rossz szavam sem lehet a munkájukra és a lelkesedésükre. Az U21-esekkel együtt edzünk, a fiatalok is sokat segítenek a felkészülésben. Ha ismét olyan remek teljesítmény nyújtunk, mint Kazincbarcikán, akkor már elégedettek lehetünk – nyilatkozta a tréner.

NB I Férfi Bajnokság Liga alapszakasz, Szolnok
19:30 Szolnoki Röplabda klub - Vidux-Szegedi RSE 
Vezetőedző: Nusser Elemér

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com