Jelszóigénylés

Újra a nyerő szériában

Megosztás:
Megjelent: 2023. február 17., péntek
Férfi csapatunk megnyerte a DKSE elleni mérkőzést

Az eddigi nehéz körülmények megszűnése után a mai találkozón szinte teljes kerettel tudott kiállni a Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es csapata. Bár a középszakasz első mérkőzésén a DKSE ellen vereséget szenvedtek, ez a viszont forduló a tervek szerint alakult.

A korábbi vereségek miatt felnőtt férfi csapatunk a tabella második helyére esett vissza, amin a mai napig egyenlő pontokkal a Dági KSE keretével osztoztak. Az összecsapásra szerencsére ezen a héten már szinte minden játékos tudott készülni, a betegségek, sérülések nem nehezítették tovább az edzésmunkát. Így már teljes gőzerővel tudtak dolgozni, és a mérkőzésen sikerült kiküszöbölniük olyan hibákat, aminek javítására sok energiát fordítottak. Az első szettben magabiztosan vezetett csapatunk, a játék minden elemében tökéletesen teljesítettek. A második játszmában viszont az ellenfél nagy előnyre tett szert. A végjátékban mégis a szegediek kerekedtek felül. A harmadik térfélcsere után kiélezett küzdelem következett, a két együttes fej-fej mellett haladt. Az utolsó pontok döntötték el a mérkőzés sorsát, ahol játékosaink magabiztos szerváikkal és erős támadásaikkal tudták megnyerni a mérkőzést. Ezzel a győzelemmel a csapat a tabella második helyén áll.

Fésüs Erzsébet: - A mai győzelmünk kulcsa egyértelműen a koncentrált játék volt. Végre újra teljes kerettel készülhettünk, valamint szinte teljes kerettel is állhattunk ki. Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, fel tudtuk készíteni egymást mentálisan is a mérkőzésre, és ennek köszönhetően tudtunk olvasni az ellenfelünk játékában is az első szett folyamán. Nagyon büszke vagyok a csapatomra!

 
DKSE - Vidux-Szegedi RSE 0:3 (19:25, 24:26, 24:26)
Férfi NB I Liga Középszakasz 1-4. Dunaújváros, 53 néző. Vezette: Takács, Mezei.
Vidux-Szegedi RSE: Piti Richárd, Kasnyik Bence, Tomás Dileo, Kiss Gábor, Davi Pozzobon, Csányi Dániel. Csere: Borsi Levente (libero), Bodnár Lajos, Fitor Patrick, Honti Szilárd, Sarnyai Ákos, Demcsák Balázs. 
Vezetőedző: Fésüs Erzsébet.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com