Jelszóigénylés

Két napon szerezhetünk extraligás pontokat

Megosztás:
Megjelent: 2024. február 26., hétfő
Felnőtt férfi csapatunk a héten kétszer is pályára lép

A Vidux-Szegedi RSE felnőtt férfi csapata kedden és szombaton is pontszerzésre kap esélyt. Céljuk feljebb jutni a tabellán, ahol a nyolcadik helytől 5 pont választja el őket. Felnőtt női csapatunk a héten nem lép pályára, ők a legközelebbi, március 14-ei mérkőzésükre készülnek, amikor ugyanis hazai pályán fogadják az UTE együttesét.

Berkes Zoltán csapatára a héten komoly feladat vár, de két napon is bizonyíthatják rátermettségüket. Felnőtt férfi együttesünk a múlt héten két kulcsember nélkül lépett pályára, a keretből hiányzott Gönczi Imre és Borsi Levente is, így új felállásban kényszerültek játszani, a héten remélhetőleg minél jobb kerettel tudnak majd felállni. Első ellenfelük kedden a Pénzügyőr csapata lesz, akik a korábbi találkozón egy ötszettes küzdelemben végül 3:2-re nyertek.

A Vidux-Szegedi RSE férfi csapatának második mérkőzésére pedig hazai pályán kerül sor, a Városi Sportcsarnokban. Az ellenfél nem más lesz, mint a MÁV Előre Foxconn csapata, akik jelenleg a tabella második helyét foglalják el és a legutóbbi találkozón három szettben legyőzték a szegedieket. Az alapszakasz a végéhez közeledik, így csapatunknak minden lehetséges pontra szüksége van, hogy megszerezze a nyolcadik helyet, ami a felsőházi rájátszásba jutást jelentené. Várjuk a nézőket szombaton, szurkoljunk együtt, hajrá Szeged!


Február 27. (kedd) 20:00
Férfi NBI Extraliga Alapszakasz, 20. forduló, Budapest, Pénzügyőr Sportcsarnok
Pénzügyőr SE – Vidux-Szegedi RSE

Március 2. (szombat) 18:00
Férfi NBI Extraliga Alapszakasz, 21. forduló, Szeged, Városi Sportcsarnok
Vidux-Szegedi RSE – MÁV Előre Foxconn

Berkes Zoltán: - A keddi mérkőzésen egyértelmű célom az, hogy a Pénzügyőr ellen a koncentrált és fegyelmezett játékot lehetőleg több játszmán keresztül is fenn tudjuk tartani. Nehéz megjósolni, hogy ez mire lesz elegendő, de az biztos, hogy azon leszünk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el Budapesten és itthon is.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com