
Elkészült a férfi röplabda NB I Liga alapszakaszának programja, így a mezőnnyel együtt érdemes górcső alá venni. Kilenc csapat kapott helyet a mezőnyben, köztük két korosztály (U17, U19) magyar válogatottja. Lássuk, hogy az előző szezonban az alsóházi rájátszás győzteseként záró Vidux-Szegedi RSE milyen út előtt áll.A csapatát az NB II-ben újjáépítő Sümeg indulási jogát a Rákosmente “vette át”, az NB II-ből feljutóként pedig a Nyíregyháza lesz új ellenfél. A KISTEXT ezúttal nem lesz az ellenfelek között, hiszen az Extraligába jutott. A korosztályos válogatottakkal csak egy-egy alkalommal találkozunk az alapszakaszban, idegenbeli mérkőzéseken, a többi csapattal pedig otthon és idegenben is lesz egy-egy találkozó.
Az alapszakaszban szerzett eredményeiket a csapatok nem viszik magukkal, azonban az alapszakaszban elért helyezések alapján bónusz pontokat kapnak (pl.: az alapszakasz győztese 3, a második helyezett 2, a harmadik helyezett pedig 1 bónuszponttal kezdi a felsőházi rájátszást). A felsőházi rájátszás győztese a következő szezonban jogosult lesz az extraligás indulásra.
– A Rákosmente lényegében a KISTEXT fiókcsapata, így kiválóan képzett játékosok alkotják, kemény ellenfél lesz, hiába újonc. A tudásukat fel is mérhetjük majd, hiszen szegedi felkészülési tornánkon, a II. Vidux Kupán a Dunaferr mellett velük is biztosan játszunk – árulta el Nusser Elemér, a Vidux-Szegedi RSE vezetőedzője. – A MÁV ELŐRE pályázhat a legnagyobb eséllyel a feljutásra, komolyan erősítettek a székesfehérváriak. Az eddig is ismert ellenfelek sűrű mezőnyt alkotnak, nem is mernék jósolni a helyezések terén. Egy biztos: mi megcélozzuk a felsőházi rájátszást – fogalmazott a mester.
A férfi NB I Liga tavaszi alapszakasza drámai hajrát hozott, hiszen a Vidux-Szegedi RSE remek játékkal kiharcolta a lehetőséget, hogy az utolsó fordulóban egy ki-ki meccsen a felsőházi rájátszásba juthasson, majd egy koronavírusos eset miatt egy pillanat alatt szertefoszlott az álma. Reméljük, hogy a pandémia most nem szól közbe, és csak a mi kezünkben lesz a sorsunk.
A magyar kupában is kialakult a nyolcaddöntős mezőny, a Vidux-Szegedi RSE ellenfele a Kecskemét lesz. Extraligás csapatról van szó, így a helytállás lehet a fő cél, de Nusser Elemér hangsúlyozta: fel akarják venni a kesztyűt az esélyesebb rivális ellen, kellemetlen pillanatokat akarnak szerezni a favoritnak. A nyolcaddöntők odavágóit november 3-án és 4-én, a visszavágókat pedig december 5-én rendezik.
A férfi röplabda NB I Liga alapszakasz programja:
2021. október 17. (vasárnap), 15.00:
Rákosmente – Vidux-Szegedi RSE
2021. október 22. (péntek), 19.00:
U19 Válogatott – Vidux-Szegedi RSE
2021. október 24. (vasárnap), 15.00:
Vidux-Szegedi RSE – GLP-Nyíregyháza
2021. október 31. (vasárnap), 16.00:
Szolnoki RK – Vidux-Szegedi RSE
2021. november 7. (vasárnap), 15.00:
GLP Nyíregyháza – Vidux-Szegedi RSE
2021. november 12. (péntek), 19.30:
MEAFC-Miskolc – Vidux-Szegedi RSE
2021. november 28. (vasárnap), 17.30:
Vidux-Szegedi RSE – Rákosmente
2021. december 21. (kedd), 19.00:
U17 Válogatott – Vidux-Szegedi RSE
2022. január 16. (vasárnap), 17.30:
Vidux-Szegedi RSE – MÁV ELŐRE SC-Foxconn
2022. január 30. (vasárnap), 17.00:
MÁV ELŐRE SC-Foxconn – Vidux-Szegedi RSE
2022. február 5. (szombat), 17.00:
Vidux-Szegedi RSE – MEAFC-Miskolc
2022. február 20. (vasárnap), 17.00:
Vidux-Szegedi RSE – Szolnoki RK
2022. február 27. (vasárnap), 17.00:
Vidux-Szegedi RSE – Dág KSE
2022. március 6. (vasárnap), 17.00:
Dág KSE – Vidux-Szegedi RSE
A férfi röplabda magyar kupa nyolcaddöntőinek sorsolása ágrajz szerint:
SZESE-Győr (NB II) – MAFC BME (Extraliga)
GLP Nyíregyháza (NB I) – Vegyész RC Kazincbarcika (Extraliga)
Szolnoki RK (NB I) – MÁV Előre SC-Foxconn (NB I)
MEAFC-Miskolc (NB I) – FINO Kaposvár (Extraliga)
TFSE (NB II) – KISTEXT (Extraliga)
Vidux-Szegedi RSE (NB I) – Kecskeméti RC (Extraliga)
Rákosmente (NB I) – Debreceni EAC (Extraliga)
Dunaújvárosi KSE (Extraliga)/Dág KSE (NB I) – Pénzügyőr (Extraliga)
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 16., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 7., hétfő
- Képgaléria2019. október 13., vasárnap
- Képgaléria2019. október 21., hétfő
- Képgaléria2019. október 26., szombat
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 10., vasárnap
- Képgaléria2019. november 26., kedd
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 10., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 21., szombat
- Képgaléria2020. január 13., hétfő
- Képgaléria2020. január 27., hétfő
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 10., hétfő
- Képgaléria2020. február 17., hétfő
- Képgaléria2020. február 24., hétfő
- Képgaléria2020. március 9., hétfő
- Képgaléria2020. augusztus 4., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 14., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. október 25., vasárnap
- Képgaléria2020. november 7., szombat
- Képgaléria2020. november 23., hétfő
- Képgaléria2020. november 29., vasárnap
- Képgaléria2020. december 14., hétfő
- Képgaléria2020. december 20., vasárnap
- Képgaléria2021. január 18., hétfő
- Képgaléria2021. február 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 1., hétfő
- Képgaléria2021. március 22., hétfő
- Képgaléria2021. március 28., vasárnap
- Képgaléria2021. április 3., szombat
- Képgaléria2021. április 12., hétfő
- Képgaléria2021. április 15., csütörtök
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 23., szombat
- Képgaléria2021. október 26., kedd
- Videó2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 8., hétfő
- Képgaléria2021. november 9., kedd
- Képgaléria2021. november 16., kedd
- Képgaléria2021. november 29., hétfő
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 23., csütörtök
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. február 2., szerda
- Képgaléria2022. február 15., kedd
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. február 25., péntek
- Képgaléria2022. március 2., szerda
- Képgaléria2022. március 8., kedd
- Videó2022. március 16., szerda
- Képgaléria2022. március 22., kedd
- Képgaléria2022. április 5., kedd
- Videó2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 26., kedd
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Videó2022. május 11., szerda
- Videó2022. június 22., szerda
- Képgaléria2022. szeptember 17., szombat
- Képgaléria2022. október 3., hétfő
- Képgaléria2022. október 13., csütörtök
- Videó2022. október 14., péntek
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 24., hétfő
- Képgaléria2022. október 26., szerda
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 6., vasárnap
- Képgaléria2022. november 10., csütörtök
- Videó2022. november 11., péntek
- Képgaléria2022. november 17., csütörtök
- Képgaléria2022. december 9., péntek
- Képgaléria2022. december 13., kedd
- Képgaléria2022. december 15., csütörtök
- Videó2022. december 16., péntek
- Képgaléria2022. december 20., kedd
- Képgaléria2023. január 12., csütörtök
- Képgaléria2023. január 18., szerda
- Képgaléria2023. január 24., kedd
- Képgaléria2023. február 1., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 14., kedd
- Képgaléria2023. március 1., szerda
- Képgaléria2023. március 7., kedd
- Képgaléria2023. április 5., szerda
- Képgaléria2023. április 10., hétfő
- Képgaléria2023. április 12., szerda
- Videó2023. április 14., péntek
- Képgaléria2023. április 25., kedd
- Képgaléria2023. április 29., szombat
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 11., csütörtök
- Videó2023. május 12., péntek
- Videó2023. szeptember 15., péntek
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 12., csütörtök
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. október 20., péntek
- Képgaléria2023. november 9., csütörtök
- Képgaléria2023. november 14., kedd
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. december 4., hétfő
- Képgaléria2023. december 8., péntek
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Képgaléria2024. január 13., szombat
- Képgaléria2024. január 18., csütörtök
- Képgaléria2024. január 19., péntek
- Képgaléria2024. január 30., kedd
- Képgaléria2024. február 8., csütörtök
- Képgaléria2024. február 15., csütörtök
- Videó2024. február 16., péntek
- Képgaléria2024. március 6., szerda
- Videó2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 22., péntek
- Képgaléria2024. március 30., szombat
- Videó2024. április 18., csütörtök
- Képgaléria2024. április 25., csütörtök
- Videó2024. május 3., péntek