Jelszóigénylés

Örömjátékot várunk

Megosztás:
Megjelent: 2022. március 4., péntek
A Vidux-Szegedi RSE férfi csapata a Dág ellen zárja az alapszakaszt

A Vidux-Szegedi RSE vasárnap 17 órától a Dág vendégeként zárja a férfi röplabda NB I Liga alapszakaszát. Friss és fantasztikus emlékeink vannak az ellenfélről, hiszen múlt héten a Lila iskolában egy óriási fordítással nyertünk 3:2-re.

Most is a győzelem a cél, viszont a tét már nem nyomja a szegediek vállát, ugyanis a Dág pontszerzésével eldőlt: harmadik helyen zárjuk az alapszakaszt. Ez azt jelenti, hogy egy bónusz pontot viszünk majd a rájátszásra, vasárnapi riválisunk kettőt, az éllovas MÁV-Előre pedig hármat.

Tét tehát nincs, de ettől még rengeteget jelentene a srácoknak, ha Dorogon is nyernének a rájátszás előtt. Persze most azt is elfogadnánk, hogy egy simább meccsen nyerjünk, de a lényeg: ismét bizonyítsuk be, hogy mi is esélyesek vagyunk az Extraligába jutásra.

– Jó lenne örömjátékot látni, de emellett az eredmény sem mellékes. Nem mindegy, hogy milyen a legfrissebb emlékünk a rájátszás előtt. Egyértelmű tehát: győzni megyünk! Hazai pályán megmutattuk, hogy tudunk nyerni, és most olyan feszültség sem lesz a csapaton, mint a szegedi meccs első két szettjében. Abban az időszakban sokat hibáztunk, szerintem most ezzel nem lesz gond, a felkészülés alapján is nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb játékot várok a fiúktól – nyilatkozta Fésüs Erzsébet vezetőedző.

Férfi röplabda NB I, Liga alapszakasz, Dorog
2022. március 6. vasárnap
17:00 Dág KSE – Vidux-Szegedi RSE
Vezetőedző: 
Fésüs Erzsébet.
Másodedzők: Hulmann Zsolt, Jan De Brandt.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com