Jelszóigénylés

Kulcsjátékosok hiányával is szépen helyt álltak az U20-as lányok

Megosztás:
Megjelent: 2024. április 2., kedd
A válogatott játékosok hiányát megérezte a csapat

Az MTK otthonában folytatta bajnoki szereplését a Szegedi RSE U20-as narancs női röplabdacsapata. Milodanovics Andrea lányai szépen helyt álltak a házigazdák és a Nyíregyháza ellen is. Ez utóbbi csapat megőrizte veretlenségét a bajnokságban.

Milodanovics Andrea büszke lányaira, ugyanis tisztán utánpótlás korú játékosokkal álltak ki az NBI-es játékosokat is felvonultató ellenfelek ellen. Az U20-as leány Szegedi RSE Narancs csapata nagypénteken az MTK otthonában lépett pályára a házigazdák, valamint a Nyíregyháza csapata ellen. Bár mindkét mérkőzésen 3:0-s vereséget szenvedtek, nincs okuk a szégyenkezésre.

Milodanovics Andrea: - Elég necces volt ez a torna, hiszen a csapatban szereplő válogatott játékosok felkészülésen vettek részt, ami nekünk hatalmas érvágás volt. Viszont így is szoros szetteket tudtunk játszani, ami azt mutatja, hogy teljes kerettel akár az egyik, de lehet, hogy mindkét meccsünket meg tudtuk volna nyerni. Emiatt egy picit csalódott vagyok, hiszen nem titkoltan a hatos döntő a célunk, ahhoz pedig meccseket kell nyerni. Nem tartom fairnek, hogy a bajnokság ilyen kiélezett szakaszában van a válogatott felkészülése, ugyanis a két ellenfelünknél emiatt nem is volt hiányzó. Sőt, az MTK NBI-es csapattal állt ki, míg mi az U17-ből pótoltuk a hiányzókat. Viszont akik ott voltak, azok hatalmasat játszottak, emiatt nagyon büszke vagyok a lányokra!


Torma Ágnes Leány U20 OB, I. osztály középszakasz, Budapest
MTK Budapest – Szegedi RSE Narancs 3:0 (25-17, 25-23, 25-18)
Szegedi RSE Narancs
 – Nyíregyháza 0:3 (12-25, 18-25, 8-25)
Szegedi RSE Narancs:
 Bálint Viktória, Horváth Dalma, Dányi Luca, Kóti-Kiss Noémi, Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Gazdik Lilla, Mányai Maja, Nagy-Hegyesi Luca.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com