Jelszóigénylés

Nyomás nélkül játszhattak a serdülő lányok

Megosztás:
Megjelent: 2023. november 7., kedd
Minden hibából tanulni kell

Eredménykényszer nélkül utazhattak ellenfeleikhez a Szegedi RSE U17-es lány csapatai. A serdülő feketék Békéscsabára utaztak, ahol rutinosabb csapatokkal találkoztak. Sikerült mindenkinek pályára lépni, és sokszor megmutatták a lányok, mit is tudnak. Ugyan az erősebbek győztek, de jó alapként szolgált a torna a fejlődéshez. A serdülő narancsok a fővárosban mérkőztek, ahol nem az eredmény, csak a jó játék számított. Mindkettő összejött, hiszen szép játékkal két értékes győzelmet szereztek.

A Szegedi RSE U17-es leány narancs csapata úgy utazott a fővárosba, hogy nem volt rajtuk nyomás az eredményt illetően. "Csak" jó játékot várt tőlük edzőjük, hogy ne foglalkozzanak mással. Ez sokszor nagyobb teher tud lenni, de a lányok nagyon éretten álltak hozzá a feladathoz, és pontosan tudta mindenki, mi a dolga. Bár az első meccs nehezen indult, pontról pontra egyre összeszedettebbek lettek, és a második meccsre már teljesen összeállt a játék, így két szép győzelem lett a pesti túra vége.

Tátrai Sándor: - Úgy utaztunk el, hogy a cél nem a győzelem, hanem a jó játék, hogy beleadjunk mindent, az utolsó labdamenet végéig tövig nyomjuk a gázt. Csak magunkkal és a játékunkkal foglalkozzunk, a mi térfélünkön legyen rendben minden. Ha ez megvalósul, meglátjuk hogy mire elég a meccs végén! Szerencsére a lányok értik ezt a gondolatot, és ennek megfelelően csinálja a dolgát mindenki a mérkőzések alatt.
Nehezen indult a hosszú várakozás miatt az első mérkőzésünk, rengeteg hibával játszottunk! A győzelem kulcsa az volt, hogy labdamenetről labdamenetre mentünk előre és megküzdöttünk a sikerért!
A második játékra már összeállt a játékunk, koncentráltak maradtunk az elejétől a végéig, és sikerült folyamatosan nyomás alatt tartani az ellenfelünket!
Szeretném kiemelni, hogy a pályán és a csere sarokban is a hangulat szuper volt, ami segített a hullámvölgyeken átlendülnünk!
Nagyon fontos két győzelmet arattunk, ennek örülök, de már megyünk is tovább, a következő feladatra koncentrálunk! Gratulálok a lányoknak!

Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB II. osztály Kelet alapszakasz, Budapest
Gödöllői Röplabda Club U17 - Szegedi RSE Narancs 0:3 (19-25, 20-25, 16-25)
Szegedi RSE Narancs - Emericus-Nikola Tesla 3:0 (25-21, 25-14, 25-14)
Szegedi RSE Narancs: Perényi Vivien (liberó), Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Meszlényi Sára, Nagy-Hegyesi Luca, Kóti-Kiss Noémi, Keresztúri Maja Dorina, Meskula Réka Eszter, Török Kata Gabriella, Meleg Blanka, Gazdik Lilla, Balázs Piri Panna. Vezetőedző: Tátrai Sándor.

Nehéz ellenfelek vártak az U17-es leány serdülő fekete csapatra Békéscsabán. A rutinosabb ellenfelek ugyan győzelmet arattak, de tanulás szempontjából nagyon hasznos forduló volt, amire lehet építkezni a továbbiakban.

Borsi Levente: - A lányok kicsit megilletődve kezdték a mérkőzést a BRSE ellen, viszont a második szett közepétől felszabadultak és több izgalmas labdamenetet és pontot sikerült hozniuk a mérkőzés végéig. Ennek fényében reális eredmény született.
A második mérkőzésen az volt a cél, hogy mindenki lehetőséget kapjon. Az első szettben szintén sok volt az egyet nem értés a pályán, és a ki nem kényszerített hiba. A második szettben a szerváknak köszönhetően sokáig szoros volt a meccs, de végül nyert a rutinosabb és jobb csapat. Sokat tanultunk ebből a két meccsből, hasznos forduló volt. Gratulálunk az ellenfeleknek!


Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB III. osztály KELET 'B' alapszakasz, Békéscsaba
BRSE Kék - Szegedi RSE Fekete 3:0 (25-6, 25-13, 25-12)
Szegedi RSE Fekete - EÖTVÖS DSE A 0:3 (11-25, 19-25, 11-25)
Szegedi RSE Fekete: Kovács Luca Zorka, Szakács Hédi Zoé, Kálmán Paulina, Rehák Fanni, Bakonyi Dorka, Szalai Dóra, Nagy Anna Zsófia, Meszlényi Alíz, Bán Dorka Panna, Gergely Márta, Kanyári Lea, Szőke Regina. Vezetőedző: Borsi Levente.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
Képgaléria
Hír
Képgaléria
Képgaléria
2023. december 6., szerda
Képgaléria
2023. december 6., szerda
Hír
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com