Jelszóigénylés

Megmutatták a mini és szupermini lányok mire képesek

Megosztás:
Megjelent: 2023. december 19., kedd
A munka folytatódik, de most jöhet a megérdemelt pihenés

A legfiatalabb leány csapataink zárták a 2023-as naptári évet egy osztályozó és egy haladó szupermini tornával. Az első akadályokat sikerrel vették a lányok, ám utána jöttek kisebb nehézségek. A közös munka folytatódik, de csak az ünnepek után!

A szuperminis lányok második tornájukon vettek részt a hétvégén Békéscsabán, ahol még fiúk ellen is játszaniuk kellett, de nem illetődtek meg a szokatlan helyzettől Váradi Zoltán lányai. Az U11-es tornákon pontszámítás nincs, így az eddig tanultakból vizsgázhattak a lányok az edzőjük előtt.

Váradi Zoltán: - Nagyon jó hangulatban telt a vasárnapi nap, a Békéscsaba nagyon jó torna rendezést vitt véghez. 4 meccset játszottunk fiúk és lányok ellen egyaránt, ahol voltak kemény és kevésbé kemény meccseink is. Az első három mérkőzésünkön különösen ügyesek voltunk, sok technikai elemet amit még most gyakorlunk sikerült szépen a mérkőzésen is bemutatni. Egyértelműen mutatkozott a fejlődés az előző mérkőzéshez képest. Az utolsó mérkőzésen egy hasonló erősségű csapat ellen játszottunk, ahol viszont már megmutatkozott a fáradtság, sokat hibáztunk és úgy tűnt, hogy túl fáradtak voltunk már ahhoz is, hogy ezen akarjunk változtatni. Ez mindenképp jó tanulás volt. Sokat tanultunk és folytatjuk tovább a megkezdett munkát. Köszönöm a játékosok munkáját és a szüleik támogatását! Kellemes ünnepeket kivánok mindenkinek és várom, hogy januárban folytassuk tovább a közös munkát!


U11 Országos Szupermini bajnokság / U11 HALADÓ, Második forduló, Békéscsaba
Szegedi RSE - BRSE-Kék
Szegedi RSE - KESI-R.A. 'D'
Szegedi RSE - KESI-R.A. 'C'
Szegedi RSE:
 Bereczki Tamara, Hackler Milla, Soós Regina, Fülöp Laura, Janovák Kata, Nyers Alíz. 
Vezetőedző: Váradi Zoltán.

U13 leány narancs
csapatunk hazai pályán játszotta az első osztályért a mérkőzéseit, ahol az első akadályt sikerrel vették, ám a másodiknál az ellenfél dominált, így a szegedi lányok a másodosztályban folytatják a szezont.

Magos-Dóra Annamária: - Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy meg tudták mutatni, hogy mire képesek! Sajnálom, hogy a Tatabánya elleni vereséggel nem sikerült a bentmaradás, de folytatjuk a munkát, mert a célunk a régi csak új dimenzióban! Gratulálunk a TRSE kék csapatának, akik éppen a klubjuk tizedik évfordulóját ünneplik és további sikereket kívánunk nekik.


Őryné Merő Nóra Leány U13 OMB I-II.osztály osztályozó 'A', Szeged
Szegedi RSE Narancs - Gödöllői RC U13 II 3:0 (25-10, 25-19, 25-12)
TRSE Kék - Szegedi RSE Narancs 3:0 (25-12, 25-23, 25-18)
Szegedi RSE Narancs: Fritz Nóra, Hackler Hanna, Körmöczi Regina, Terhes Zorka, Szepesi Zinka, Mádi Kamilla, Rehák Hajnalka, Körmöczi Eliza, Panker Annabella, Benito Ferenczi Nadia, Moore Kate.
Vezetőedző: Magos-Dóra Annamária.
Másodedző: Bartolák Aliz.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com