A Szegedi RSE U17-es serdülő lány csapatai minden fordulóban bebizonyítják: a legnehezebb pillanatokban is képesek felállni, és csapatként, együtt és egymásért küzdeni. Ez legutóbb is pontosan így történt.
Nincs könnyű helyzetben a Szegedi RSE U17-es leány narancs csapata, ugyanis távolodni látszanak az osztályozós helyek. Persze a remény még nem veszett el, és ahogy edzőjük is fogalmazott, ami tőlük telhető, azt biztosan meg is fogják tenni. A hétvégi, miskolci tornát egy vereséggel és egy győzelemmel zárták. A második meccsen megmutatták, hogy olyan helyzetből is képesek egyedül felállni, ami sokszor még a profiknak sem megy.
Tátrai Sándor: - Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, kisebb csoda kellene, hogy elcsípjük az osztályozós helyek egyikét. Amit meg tudunk tenni, azt meg is fogjuk tenni. A lányok hozzáállása szuper, keményen dolgoznak minden edzésen. Ezért is sajnálom, hogy így alakult a szombatunk. A Szolnok ellen kellett volna a legjobban játszanunk, de az idei év legrosszabb játékát hoztuk. Az első szettben 11:3-ról sikerült 18:18-nál kiegyenlítenünk. 23:23-nál újabb lehetőségünk volt a szett megnyerésére, de a fontos pillanatokban, sorsforditó labdamenetekben mindig a Szolnok szerezte meg a pontot. Számítottam rá, hogy a második szett hasonlóan fog indulni, mint az első. Nagyon nehéz egy ekkora elveszitett drámából újra felállni és a legjobbunkat hozni. Teljesen szétestünk fejben, szétesett a játékunk, és bármennyire is küzdöttünk, dolgoztunk, nem sikerült semmi. Az ellenfelünk végig a legjobbját hozva, simán nyert ellenünk.
Viszont nagy szó, hogy egy ilyen nagy verés után fel tudtunk állni a következő meccsre! Minden tiszteletem a csapatomé, mert egymást támogatva, lépésről lépésre vissza találtunk a saját játékunkhoz. Az első szett még éppen ráment erre, de nem bánkódom emiatt, mert újra bizonyítottak a lányok, hogy egy igazai csapatot alkotnak, és önállóan felálltak egy olyan helyzetből, ami profi sportolóknak is nehéz lenne! A második szettől kezdve végig nyomás alatt tartottuk a Diósgyőr csapatát, akik nem adták fel egy pillanatra sem a meccset, es küzdöttek a végsőkig, de nem hagytuk, hogy újra lendületbe jöjjenek.
Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB II. osztály Kelet alapszakasz, Miskolc.
Szolnoki SPC - SZRSE Narancs 3:0 (25-23, 25-11, 25-15)
SZRSE Narancs - DVTK 3:1 (23-25, 25-17, 25-17, 25-11)
SZRSE Narancs: Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Meszlényi Sára, Kóti-Kiss Noémi, Török Kata Gabriella, Gazdik Lilla, Keresztúri Maja Dorina, Balázs Piri Panna, Bicskei Janka Hedvig, Perényi Vivien. Vezetőedző: Tátrai Sándor.
Nehezen indult a hétvégi torna az U17-es leány serdülő fekete csapatának, de a második mérkőzést követően elmondhatják, hatalmas lépést tettek előre. Erősebb csapat ellen is képesek voltak görcs nélkül, felszabadultan röplabdázni, aminek az lett az eredménye, hogy az utolsó szettben már 19 pontot ütöttek.
Borsi Levente: - A kérésem a lányoktól az volt az előző fordulót követően, hogy minél többet kommunikáljanak a pályán, és legyenek egy kicsit határozottabbak. Az első szettben ennek megfelelően kezdtek, és a szezonban először sokáig 2-3 ponttal vezetni tudtunk ellenfelünk ellen. Ezt követően jött néhány buta hiba, amit követően elvesztettük a fejünk, ez kihatott végül az egész mérkőzésre. Továbbra is várunk az első szettgyőzelemre, gratulálunk a Kunhegyesnek.
A Szolnok elleni mérkőzés előtt felszabadult és örömteli játékot kértem. Nálunk nagyobb, erősebb csapat ellen sikerült végre jól érezni magukat a lányoknak, nem görcsöltek. A hab a tortán az utolsó szett volt, ahol 19 pontig sikerült jutni, nagyon sok szép labdamenettel és támadással. A mai fordulót követően azt gondolom, hatalmas lépést tettünk előre, büszke vagyok a csapatra. Külön öröm, hogy a cserék is jól szálltak be a meccsekbe.
Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB III. osztály KELET 'B' alapszakasz, Besenyeszög
TKKSE-SZRSE Fekete 3:0 (25-18, 25-11, 25-14)
SZRSE Fekete-Szolnoki SPC Kék 0:3 (8-25, 12-25, 19-25)
Szegedi RSE Fekete: Szakács Hédi Zoé, Kálmán Paulina, Rehák Fanni, Bakonyi Dorka, Szalai Dóra, Meszlényi Alíz, Bán Dorka Panna, Gergely Márta, Csapó Zsófia, Kovács Kira, Lajis Laura, Turi Alexandra. Vezetőedző: Borsi Levente.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Videó2024. május 17., péntek
- Képgaléria2024. május 22., szerda
- Képgaléria2024. május 29., szerda
- Videó2024. május 31., péntek
- Videó2024. június 14., péntek
- Videó2024. július 5., péntek
- Képgaléria2024. szeptember 24., kedd