
A serdülő lányok után újabb országos döntőben képviselte utánpótlásunk az SZRSE-t: a fiú mini nyolcas fináléban szerepelt a szegedi csapat, végül remek játékkal 7. helyen végzett! A szombati csoportkör első meccsén ízlelgették a srácok az ilyen események utánozhatatlan hangulatát, majd a második és harmadik találkozón alaposan megnehezítették az ellenfelek dolgát. Vasárnap még jobb játékkal – és meglepetés tortával – köszöntötték a születésnapos vezetőedzőt, Honti Szilárdot, aki rendkívül büszke volt tanítványaira.
Az SZRSE hatodik helyen jutott a nyolcas fináléba, így ezt a pozíciót szerette volna megtartani, épp ezért a keresztjátékban elszenvedett vereség fáj a legjobban a srácoknak, de a mutatott játék sokkal fontosabb volt. Ilyen teljesítménnyel pedig bárkitől ki lehet kapni, és a fiúk nem maradtak sikerélmény nélkül, hiszen az utolsó helyosztón magabiztosan győztek a MÁV Előre ellen.
– A teljes mezőnyt látva a 7. hely elérése teljesen reális, a mutatott játék kapcsán pedig büszke vagyok a csapatra, le a kalappal a srácok előtt – kezdte értékelését Honti Szilárd. – Az első meccsen érződött, mennyire nagyobb izgalmat jelent döntőben szerepelni, mint egy átlagos fordulóban, így folyamatosan kértem a gyerekektől, hogy csak a játékkal foglalkozzanak. Ennek már a második találkozón egyértelműen volt hatása, egy hozzánk hasonló kaliberű ellenféllel rendkívül szoros csatát vívtunk. A Tisza-parti rivális talán egy kicsit koncentráltabb és mozgékonyabb volt, nüanszok döntöttek. Még dolgozni kell azon, hogy a szettek végjátékában is a legtöbbet hozzuk ki magunkból, de a srácok mindent beleadtak, a cserék is jól szálltak be, új játékosunk nagy elánnal játszott, a hibák számának minimalizálását pedig sikerült elérni. A Kunhegyes ellen teljesítettek legjobban a fiúk a csoportkörben, a bajnokesélyes dolgát alaposan megnehezítették, két szetten át rendkívül koncentráltan, pörgősen játszottak, helyenként igen kemény támadásokkal. Önmagukért küzdöttek a srácok, hogy jó szájízzel várhassák a helyosztó napot – jegyezte meg a vezetőedző.
A mester hozzátette, hogy a szombaton mutatott teljesítménnyel büszkén vereséget lehet szenvedni, viszont a keresztjáték utolsó szettjét ő is sajnálja.
– Azon a találkozón nyitás-fogadásban sok hibánk volt, amit támadójátékunk is megsínylett, illetve könnyű pontokat is engedtünk az ellenfélnek, a javítás pedig sok energiát emésztett fel. Még így is volt sansz a győzelemre, amely apróságokkal ugyan, de sajnos a Pénzügyőrnek jött össze. Az utolsó helyosztó már könnyebb mérkőzés volt, de nem becsültük le ellenfelünket. Végig koncentráltak a srácok, élvezték a játékot, felszabadultan röplabdáztak. A meccs után mondtam is nekik, hogy gondolják végig, milyen hektikus szezonunk volt, mennyi gonddal birkóztunk meg a járványhelyzet miatt, és most döntőben szerepeltünk, nem is akárhogyan. Öröm volt látni, hogy az egész éves munka gyümölcse beérik, és láttam a srácokon is, hogy jól érezték magukat. Ezután még kaptam egy újabb nagyszerű ajándékot születésnapomra, hiszen meglepetés tortával és ajándékkal kedveskedett a csapat és a szakmai stáb, amit hálásan köszönök mindenkinek! Alig tudtam megszólalni, nagyon aranyosak voltak – mondta mosolyogva Honti Szilárd.

Dunszt Ferenc U13 Fiú OMB I.osztály, Dunaújváros
Szegedi RSE: Verebes Máté, Simon Benedek, Gyémánt Boldizsár, Szőke Bence, Retek Barnabás, Makhult Levente, Bálint György, Varga Benjámin, Draskóczy Ede
Vezetőedző: Honti Szilárd
Másodedző: Varga Tamás
Döntő-B
Szegedi RSE - KESI A 0:3 (10:25)(19:25)(4:25)
Szegedi RSE - Szolnoki SPC 0:3 (22:25)(23:25)(21:25)
Kunhegyes ESE - Szegedi RSE 3:0 (25:17)(25:20)(25:7)
Keresztjáték
PÉNZÜGYŐR SE A – Szegedi RSE 2:1 (25:27)(25:22)(25:19)
7. hely
Máv Előre RA – Szegedi RSE 0:2 (11:25)(20:25)
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Videó2024. május 17., péntek
- Képgaléria2024. május 22., szerda
- Képgaléria2024. május 29., szerda
- Videó2024. május 31., péntek
- Videó2024. június 14., péntek
- Videó2024. július 5., péntek
- Képgaléria2024. szeptember 24., kedd












































































































































































































































































































































































































































































































































































