
Hazai pályán játszhatott a legutóbbi fordulóban a Szegedi RSE U15-ös fiú valamint leány narancs csapata. Utóbbiak viszont rendhagyó hazai pályán, Mórahalmon szerepeltek. Mindkét gárda nagyon érett játékot mutatott be, aminek köszönhetően a fiúk szettveszteség, a lányok 1 játszma elengedése mellett magabiztosan szerezték meg a 6 pontot.
Mórahalmon lépett pályára a Szegedi RSE U15-ös leány narancs csapata, akik a Szolnok valamint a Diósgyőr ellen léptek pályára. A meccseken több kiemelkedő egyéni teljesítmény is született, de csapatként is remekül helyt álltak a lányok, így mindössze egy szettet vesztettek mindössze a 2 mérkőzés alatt. A DVTK elleni meccsen egy ponton megakadt a játék, de ez "mindössze" egy szettbe került csak, a győzelem itt sem forgott veszélyben.
Dávid Tibor: - A Szolnok ellen jól kezdtük a mérkőzést és 3:3 után 12:4-es előnyt szereztünk, ami Eszik Janka egymás utáni öt sikeres nyitásának is köszönhető volt. A folytatásban sikerült ezt megtartani, és az első játszmában nem forgott veszélyben a szettgyőzelem. A második szett elején sorozatban hibáztuk el a nyitásfogadást, és ennek köszönhetően kisebb hátrányba kerültünk, amit sikerült gyorsan ledolgozni, majd átvenni a vezetést. Ezt követően még visszajött a Szolnok, de Réka és Szofi támadásaival sikerült magabiztos előnyt szerezni, és a szett közepétől növelni is tudtuk azt. A harmadik szettben végig vezettünk, Szofi támadásai többször pontot értek. A mérkőzés elején akadozott az alapjátékunk de a harmadik szettben a feljavultunk, amit az eredmény alakulása is mutatott.
A Diósgyőr ellen az első mérkőzésen megbeszélteket betartva, határozott játékkal sikerült nagyon nagy különbséggel megnyerni a szettet. A második szett eleje meglepetésre nehezen indult, és a DVTK vezetett 7:8-ig. Ez elsősorban a nyitáshibáink miatt volt. A fordítás után már nem engedtük ki a kezünkből a szettgyőzelmet. A harmadik játszma Réka nyitasainak is köszönhetően jól alakult, és 10:3-as előnnyel érkeztünk a szett közepére. A hajrára sajnos a hibáinknak köszönhetően elfogyott az előnyünk és 19:19-nél megtorpantunk. 20:23-as állásból még egyenlítettük, de a folytatásban belehibáztunk kétszer. A negyedik szettben sikerült előnyt szerezni ami elég volt ahhoz, hogy 11:6 után három sorozatos hibát követően még előnnyel folytassuk, és a hajrára kezünkben tartsuk a mérkőzést. A győzelemhez Réka támadásai elengedhetetlenek voltak, ő volt az, aki a jatszma végén biztosította a pontgyűjtést És a meccsgyőzelmet.
Elégedett vagyok az eredménnyel, mert a kötelező 6 pontot begyűjtöttük, de a szettveszteséget sajnálom. Az ezzel együttjáró plusz egy szettnek utólag örülök, mert a plusz játék a csapatunk előnyére válik.
dr. Kotsis Attiláné Leány U15 OGYB II.osztály Kelet alapszakasz, Mórahalom
Szegedi RSE Narancs - Szolnoki SPC 3:0 (25-17, 25-18, 25-18)
DVTK-Fehér - Szegedi RSE Narancs 1:3 (10-25, 17-25, 25-23, 18-23)
Szegedi RSE Narancs: Eszik Janka, Fritz Eszter, Zsurka-Abonyi Sarolta, Gigacz Réka, Jámbor Enikő, Olasz Lola Izabella, Antós Lilla Kativa, Palencsár Miléna, Wodala Ágnes, Herédi-Szabó Nóra, Kőmíves Eszter Anna, Czakó Szofi, Papdi Boglárka, Hackler Hanna. Vezetőedző: Dávid Tibor.
Újra hazai környezetben játszhatott a Szegedi RSE U15-ös fiú csapata a bajnokság legutóbbi fordulójában. Az ellenfelek a Szolnok és a Kazincbarcika csapatai voltak. Bár a betegségek és sérülések továbbra sem kerülték el a csapatot, a győzelm egyik meccsen sem forgott veszélyben, így kivétel nélkül mindenki játéklehetőséghez juthatott. Amit meg is háláltak a srácok, hiszen minden szettet nagy különbséggel nyertek, így szettveszteség nélkül gyűjtötték be a 6 pontot!
Strezeneczki Gyula: Sajnos most sem sikerült a legerősebb kerettel kiállnunk, betegség és sérülés is hátráltatott bennünket a héten, így felhorgatott felállásban kezdtünk a Szolnok csapata ellen. A játékunkon ez nem látszott meg, koncentrált, lelkes játékkal 13-ra nyertük a nyitó szettet. A jó kezdés kissé megnyugtatott bennünket, komótosan mozogtunk, de szerencsére időben összekaptuk magunkat, és 19-re nyertük a második szettet is. A harmadikban megkezdtem a már megszokott szerkezeti változtatásokat, cseréket, amit a fiúk nagyon jól kezeltek, 14-re sikerült hoznunk a harmadik szettet és így a meccset is.
A Kazincbarcika ellen minden szettben más és más felállásban játszottunk, így mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni, amit mindenki ki is használt. 8, 17,17 arányban nyertük meg a mérkőzést.
A hétvégén végig figyelmesen játszottak a fiúk, kevés hibával. Nem ragadtunk be egy-egy felállásba, sorozatosan nem hibáztunk, ami eddig sajnos jellemző volt ránk. Úgy érzem ismételten léptünk egyet előre!
Tatár Mihály Fiú U15 OGYB I.osztály alapszakasz, Szeged
Szegedi RSE - Szolnoki SPC 3:0 (25-13, 25-19, 25-14)
VRCK - Szegedi RSE 0:3 (8-25, 17-25, 17-25)
Szegedi RSE: Szőke Bence, Draskóczy Ede István, Bálint György, Révész Boldizsár, Varga Benjamin, Menyhárt Nimród, Tari Bence, Gyémánt Boldizsár, Meskula Máté, Papes Bence Bendegúz. Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök