Jelszóigénylés

Bajnokcsapatunk 3 játékosa is a válogatott tagja lett!

Megosztás:
Megjelent: 2022. július 21., csütörtök
Fitor Patrick, Simon Benedek és Szepesi Máté a nemzeti csapatban!

Az SZRSE egyre több játékost ad a korosztályos válogatottaknak, a komoly szakmai munkának egyre szebb eredményei vannak. Ilyen volt a gyerek hatos döntő is, ahol óriási meglepetésre házigazdaként hódítottuk el a bajnoki címet. A helyszínen követte a szegedi srácok játékát Gyurkó Sándor, az U16-os válogatott szövetségi kapitánya, aki már a finálé után megjegyezte: ez a teljesítmény meghívókat eredményezhet. Így is történt: Fitor Patrick, Simon Benedek és Szepesi Máté is invitálást kapott a nemzeti csapat dabasi edzőtáborába. 

Rendkívül büszkék voltunk erre a hírre, a klub számára is visszajelzés arról, hogy jó úton járunk. Ezt sorra jelezték az idei utánpótlás eredmények, hiszen négy korosztályos bajnokságban is hatos döntőbe jutott az SZRSE, az arany medál mellett pedig egy bronzérem is összejött a fiú mini csapat révén, szintén hazai közönség előtt.

Szepesi Máté egy baleset okozta sérülés miatt nem tudott csatlakozni az első turnushoz. Szerencsére gyorsan felépült – már strandröplabda edzése is volt a Gellért Szabadidőközpontban –, így a következő edzőtáborban – július végén, augusztus elején – már debütálhat a nemzeti csapat tagjaként. Gratulálunk az első válogatott meghívóhoz, sok sikert kívánunk piros-fehér-zöld színekben is!

A többiektől élménybeszámolót kértünk. Simon Benedek már tavaly is a válogatott tagja volt, de így is nagy öröm volt, hogy újra meghívást kapott.

– A bajnoki döntőben a csapat legjobb játékosának választottak, így reménykedtem a meghívóban, Gyurkó Sándor is utalt rá, hogy számíthatok erre. Büszke vagyok rá, hogy újra ott lehettem a válogatott edzőtáborában, nagyon élveztem, remek közösséggel dolgozhattam. Az edzők rendkívül kedvesek és segítőkészek, bármivel lehet hozzájuk fordulni. Az elmúlt egy évben mindenki sokat erősödött, amire szükség is volt, hiszen a szegedi edzéseknél legalább fél órával hosszabbak voltak a tréningek, napi két alkalommal. A kondizás is szerepet kapott, illetve sokat gyakoroltuk a labdakezelést. Remek a csapategység a válogatottnál, dicséreteket is kaptunk a fejlődésünk miatt, én is meg voltam elégedve a teljesítményemmel. Sajnos betegség miatt nem tudtam végig jelen lenni, most már jól vagyok, várom a következő edzőtábort. A táborban sokszor szóba került a szegedi döntő, ahol mindenkit megleptünk a bajnoki címmel. Sűrűn eszembe jutnak azok a pillanatok, erőt adnak a válogatottban is – jegyezte meg Simon Benedek.

Fitor Patrick szintén megismételte tavaly nyári szereplését a válogatott edzőtáborában.

– A kánikula ellenére is sokkal jobban bírtam a válogatott edzéseket, mint tavaly, ami egyértelműen jelezte a fejlődést. A technikai képzés és az erősítés került most fókuszba, gyorsan belerázódtam a munkába, szerintem jól teljesítettem. Szegediként összetartottunk Benedekkel, sűrűn biztattuk egymást. Nekem is plusz erőt adott a döntő élménye, még most is nehéz elhinni, hogy bajnokok lettünk, hiszen előtte épphogy bejutottunk – jegyezte meg Fitor Patrick, aki a szegedi fináléban MVM-ösztöndíjat kapott. Erről a támogatásról elárulta: már kapott sok ruhát, sporteszközt és étrendkiegészítőt, és mind nagyon hasznosnak bizonyult.

 


Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com