Jelszóigénylés

Közel voltunk ahhoz, hogy 3 érmünk legyen

Megosztás:
Megjelent: 2019. november 18., hétfő
Mini csapataink egy második, harmadik és negyedik helyet értek el.

A hétvégén a mini korosztály számára is fordulókat rendeztek, három leány együttesünk idegenben szerepelt. Két együttesünk éremmel tért haza, és mini 2-es csapatunk is egy szettre volt attól, hogy medált szerezzen.
Leány mini Narancs csapatunk Dávid Tibor vezetésével az MTK otthonában szerepelt ahol bronzérmes lett.

– A házigazda ellen nagyon rosszul kezdtünk, mindkét sorunk gyengén játszott, a VASAS ellen viszont már látszott a lányokon a bizonyítási vágy, bár a támadásaink így sem voltak elég hatékonyak – kezdte az értékelést a vezetőedző. – Centerünknek volt köszönhető, hogy sokszor partiban voltunk. A kötelező meccseket hoztuk, majd a bronzéremért a Kecskeméttel játszottunk. Ezen a találkozón meglepetésre ellenfelünk nyerte az első szettet, így az addig szettet sem nyerő kettes sorunkon nagy teher volt, de nagy örömünkre megbirkóztak a feladattal és kiélezett csatában nyertek. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, ezért is közülük került ki a különdíjasunk, Gazdik Lilla. Az egyes sorunk már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. Összességében hasznos volt a torna, hiszen abból is tanulunk, ha egy-két meccsen annyira nem megy a játék, mint most a torna elején – jegyezte meg Dávid Tibor.
 
Őryné Merő Nóra U13 Leány OMB, Budapest
Szegedi RSE narancs - MTK Budapest 1:2 (2:25)(22:25)(25:10)
VASAS SC Piros - Szegedi RSE narancs 3:0 (25:17)(25:9)(29:27)
Szegedi RSE narancs - VSD 2:1 (25:13)(8:25)(25:9)
KESI "A" - Szegedi RSE narancs 1:2 (25:19)(23:25)(22:25)
Szegedi RSE narancs: Kiszely Tamara, Magos-Dóra Villő, Kóti-Kiss Noémi, Horváth Zoé, Bozó Anna, Meleg Blanka, Gazdik Lilla, Eszik Sára, Hartai-Rácz Gaia, Pádár Panna, Koplányi-Szabados Jázmin
Vezetőedző: Dávid Tibor
Másodedző: Váradi Zoltán
Leány mini Fekete együttesünk Jászberénybe látogatott, ahol a csoportgyőzelem volt a cél. Ezüstéremmel térhettünk haza, de elégedettek lehetünk a csapat teljesítményével is.

– A helyszínen már látszott, hogy nem könnyű feladat a végső siker elérése, de a döntőig így is sikerült hullámvölgy nélkül meneteltünk – mondta Dávid Tibor vezetőedző. – Nehéz dolgunk volt, hiszen cserejátékos nélkül álltunk fel, variálási lehetőségünk nem volt, de a lányok nagyon koncentráltak, így stabil játékot tudtak hozni. A Jászberénnyel kétszer játszottunk, a második találkozón rezgett a léc, de ilyenkor higgadt játékkal rukkoltunk elő. A kettes sorunk a házigazda legjobbjai ellen remekül játszott. A döntőben érződött a lányokon, hogy felszabadultan játszanak, hiszen biztos volt az érem. Az első játszmában hengereltünk, majd a kettes sor is extrát hozott. Kondacs Réka példamutató hozzáállását kiemelném, hiszen ujjsérülése után nagy fájdalmakkal is játszott. A döntő szettben a Szolnok más sebességbe kapcsolt, de a második hellyel is elégedettek lehetünk, messze a szezon vége, lehetnek még aranyérmeink. A csapat legjobbja különdíjat Mészáros Petra kapta – árulta el a szakember.


Őryné Merő Nóra U13 Leány OMB, Jászberény
VASAS SC Kék - Szegedi RSE Fekete 1:2 (19:25)(25:20)(23:25)
Szegedi RSE Fekete - Jászberényi RK-1 2:1 (25:6)(14:25)(25:18)
Szegedi RSE Fekete - Jászberényi RK-1 2:1 (25:13)(18:25)(25:22)
Szegedi RSE Fekete - Szolnoki Sportcentrum-A 1:2 (25:19)(21:25)(16:25)
Szegedi RSE Fekete: Kalmár Léda, Mészáros Petra, Kondacs Réka, Szentkereszty Stefánia, Horváth Dalma, Borics Panka, Kocsis Dorka, Polgár Lili
Vezetőedző: Dávid Tibor
Másodedző: Váradi Zoltán
Leány mini 2-es csapatunk egy győzelmet ért el, negyedikként végzett, nem sokra volt attól, hogy éremmel térjen haza a besenyszögi túráról.


– Egy szetten múlt a medálszerzés, ami sajnos nem jött össze, de így is büszkék vagyunk a lányokra, akik összeszedettebben játszottak, mint az első fordulóban – nyilatkozta Pamuk-Huszta Blanka vezetőedző. – Hosszabb és szebb labdameneteket láttunk a lányoktól, mint korábban, ez a Markovics Emlékversenynek is nagyban köszönhető. A nyitásaink ezúttal nem voltak olyan jók, mint a nyitó fordulóban, de összességében elégedettek lehetünk, hiszen nem csak ügyesek voltak a tanítványaink, de nagyon élvezték is a játékot, ami legalább ennyire fontos – mondta a tréner.



Őryné Merő Nóra U13 Leány OMB, Besenyszög
Szegedi RSE - LINAMAR-BRSE Arany 0:3 (15:25)(15:25)(11:25)
KESI "B" - Szegedi RSE 3:0 (25:4)(25:5)(25:7)
 Szegedi RSE - Kalocsai SE K "B" 1:2 (25:15)(20:25)(14:25)
Szolnoki Sportcentrum "B" - Szegedi RSE 1:2 (16:25)(20:25)(25:13)
Szegedi RSE: Eszik Janka, Fritz Eszter, Falat Szonja, Gábor Lili, Kozma Míra, Varga Kincső, Petrovics Dóra, Meszlényi Sára, Balázs Piri Panna, Szabó Panna
Vezetőedző: Pamuk-Huszta Blanka
Másodedző: Tóth Gerda

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com