Jelszóigénylés

U15-ös csapataink küzdöttek a győzelemért

Megosztás:
Megjelent: 2024. február 6., kedd
A fiú és a leány narancs együtteseink is nyertek meccseket a hétvégén

Leány narancs U15 csapatunk a második mérkőzésüket nyerték, ahogy a fiú U15 csapatunk is. Első mérkőzésüket mindkettő alakulat elvesztette.

A Szegedi RSE leány narancs U15 csapata Jászberénybe utazott, hogy összemérje tudását a Vasas csapata ellen. A szegediek az első két szettet elvesztették, de a harmadikban erősebbek voltak ellenfeleiknél, megnyerték azt. Azonban a negyedik szettet ismét a hazai csapat nyerte, ahogy a mérkőzést is 3:1-re. A második mérkőzésen a szegediek bizonyultak erősebbnek. Mikor az ellenfél vezetett, megfordították az állást és meg sem álltak a győzelemig. Jelenleg a tabella harmadik helyét foglalják el.

Dávid Tibor: Jól kezdtük a mérkőzést, nagyobb előnyt szereztünk (6:1), amit sajnos 7:7 után megfordított a Vasas és 7:8-tól a szett végéig megtartották az előnyt, amit növelni is tudtak. Sajnos sok hiba jellemezte a támadásainkat, amivel megkönnyítettük a Vasas dolgát. A második szettben sajnos rosszul kezdtünk (1:5), de sikerült felzárkózni (5:5). Ezt követően viszont nem tudtunk lépést tartani a piros kékekkel, ami ismét egy nagyobb arányú szettveszteséget hozott. A harmadik játszmában szerkezetváltással próbálkoztunk, ami szerencsére jól működött. A negyedik játszma ismét a Vasas magabiztosabb játékáról szólt, így csak kapaszkodni tudtunk, de 9:11 után több szegedi hibának köszönhetően a Vasas nagyobb előnnyel zárta le a mérkőzést.

A bajnokság végkimenetele szempontjából fontos volt a Jászberény elleni mérkőzés, mert tudtuk, hogy kettő vereséggel nehezen érhetünk majd a tabella elejére. Az első szettben fej-fej mellett mentek a csapatok, de minden alkalommal a hazai csapat tudott előnyt szerezni. Szerencsére nem tudtak nagyobb előnyt szerezni, amit sikerült a játszma végén megfordítani. 21:21 után szereztük meg az előnyt, amit sikerült megtartani, 25:23. A második szettben a Jászberény megpróbált mindent megtenni az egyenlítés érdekében és a hajrában jelentős előnyt szereztek (17:22), amit sikerült megfordítani és 27:25 arányú győzelemmel zártunk. A harmadik játékrészben a szegedi lányok végig vezettek és már a szett elején nagyobb arányú előnyt szereztünk (8:1, 11:4), amit úgy is meg tudtunk tartani, hogy mindenki pályára lépett. Remélem, hogy a következő fordulóban stabilabb lesz a játékunk és kevesebb hibával játszunk, mert úgy érzem, hogy a hétvégén az egész évre bekönyvelt hibát kijátszottuk. Köszönjük a Szülők támogatását, szurkolását!


dr. Kotsis Attiláné U15 OGYB II.osztály Kelet középszakasz, Jászberény
VASAS SC U15 KÉK – Szegedi RSE Narancs 3:1 (25-15, 25-12, 19-25, 25-16)
Szegedi RSE Narancs – Jászsági Röplabda Akadémia Kék 3:0 (25-23, 27-25, 25-18)
Szegedi RSE Narancs: Eszik Janka, Gigacz Réka, Jámbor Enikő, Fritz Eszter, Antós Lilla Katica, Palencsár Miléna, Wodala Ágnes, Kőmíves Eszter Anna, Czako Szofi, Papdi Boglárka, Kuncze Emma.
Vezetőedző: Dávid Tibor.

A Szegedi RSE fiú U15 narancs alakulata hazai pályán fogadta a Kunhegyes Egységes Sportegyesület csapatát. Az elsőosztály középszakaszi fordulójában a szegediek a mérkőzést két nyert szettel indították. Ezután sajnos a vendégek átvették az irányítást és a következő három szettet elvitték. Így az ellenfél nyert 3:2-re. A második mérkőzésüket szintén egy nyert szettel indították a szegediek. A második szettet bár elvesztették egy szoros küzdelem után, a harmadikat és a negyediket annál magabiztosabban nyerték. A játékosok önbizalma visszatérni látszott és a mérkőzést is győzelemmel zárta csapatunk.

Strezeneczki Gyula: Vasárnap hazai helyszínen, a Lilában játszottuk az U15 második fordulóját. A Kunhegyes ellen kezdtünk és két játszmát magabiztos játékkal hoztunk. A harmadikban azonban "leolvadt" a csapat. Rengeteget hibáztunk, ez mindenkit elbizonytalanított. Az időkérések és a cserék sem tudták ebből az állapotból kimozdítani a csapatot, amit ellenfelünk kihasznált, előbb kiegyenlített, majd a döntő szettet 16:14-re megnyerte. Nehezen indult a Székesfehérvár elleni mérkőzésünk, de komoly csatában 26:24-re meg tudtuk nyerni az első szettet. A második szettben újra sok hibát követtünk el, amit ellenfelünk kihasznált és 25:21-re egalizálta az állást. Tartottam tőle, hogy újabb leolvadás következik, de a fiúk küzdöttek becsülettel, a hibák számát csökkenteni tudták, az önbizalom kezdett visszatérni, végre több bátor megoldás is előjött, 25:18-ra nyertük a szettet. A negyedik szettben végre felszabadult játékot tudtunk produkálni, 25:15-re nyertünk, így sikerült jó szájízzel befejeznünk a mérkőzést. Sok kérdést hozott fel a hétvége, amiről beszélgetnünk kell! A fiúkkal együtt tudjuk és kell megtalálnunk a megfelelő megoldásokat a felvetődő kérdésekre! Meg fogjuk oldani a feladatot!

Tatár Mihály Fiú U15 OB, I. osztály, középszakasz, Szeged
Szegedi RSE Narancs – Kunhegyes Egységes Sportegyesület 2:3 (25-13, 25-19, 22-25, 20-25, 14-16)
MÁV Előre Kék – Szegedi RSE Narancs 1:3 (24-26, 25-21, 18-25, 15-25)
Szegedi RSE Narancs: Dávid Nataniel Mór, Draskóczy Ede István, Bálint György, Révész Boldizsár, Varga Benjamin, Menyhárt Nimród, Tari Bence, Gyémánt Boldizsár, Papes Bence Bendegúz.
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com