
Gyerek csapataink a hétvégén léptek pályára. Keményen küzdöttek a győztes pontokért és bár nem minden mérkőzést sikerült megnyerniük, a nyert meccsekre büszkék lehetnek.

A leány U15-ös Szegedi RSE narancs alakulat szombaton játszotta le mérkőzéseit a másodosztály középszakaszában. Első meccsüket könnyen nyerték ellenfelük ellen, három győztes szettel kezdték és zárták a mérkőzést. A nap második meccsén viszont sajnos nem sikerült felül kerekedniük az ellenfél csapatán. Egy hosszú ötszettes mérkőzésen végül a szegediek nem tudták megnyerni a döntő szettet.
Dávid Tibor: Kicsit nehezen indult az első mérkőzés. Az első szett közepéig jellemzően mindig a debreceni csapat szerzett 1-2 pontos előnyt. De a játszmát Gigacz Réka támadásaival sikerült megnyerni. A második és harmadik szett magabiztos győzelmet hozott. A második találkozóra nagyon készültünk, mert tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, ezért koncentráltan jól kezdtünk. Szerencsére sikerült megtartani az előnyt és a végjátékban magabiztosan tudtuk behúzni a szettet. A második szettben csak rohantunk az eredmény után, de 13:12-nél úgy látszott, hogy sikerül lendületbe jönni. Sajnos ekkor ismét megtorpantunk és fordult az eredmény 13:18-ra. Ebből sajnos nem tudtunk már visszajönni. A harmadik szettben fej-fej mellett haladtunk, 13:14-ig amikor a hazai csapat ismét átvette az irányítást és könnyedén nyerte a szettet. A negyedik szett magabiztos szegedi sikert hozott. A döntő játszmában 11:8-ig tudtuk tartani az előnyt. A KSE nyitó játékosa sajnos megnehezítette a dolgunkat és nem tudtunk befejezett támadást csinálni, így zsinórban 7 pontot vesztettünk el.

dr. Kotsis Attiláné Leány U15 OB, II. osztály, Kelet középszakasz, Budapest
DSZC-Eötvös DSE ’A’ – Szegedi RSE Narancs 0:3 (23-25, 17-25, 15-25)
Szegedi RSE Narancs – KSE U15 Kék 2:3 (25-20, 17-25, 17-25, 25-13, 11-15)
Szegedi RSE Narancs: Eszik Janka, Fritz Eszter, Gigacz Réka, Wodala Ágnes, Kőmíves Eszter Anna, Czakó Szofi, Zsurka-Abonyi Sarolta, Jámbor Enikő, Olasz Lola Izabella, Palencsár Miléna, Papdi Boglárka, Kuncze Emma.
Vezetőedző: Dávid Tibor.

A fiú U15-ös Szegedi RSE csapat vasárnap lépett pályára, hogy lejátssza az elsőosztály középszakaszának harmadik fordulóját. Első mérkőzésükön sajnos az ellenfél mutatott erősebb játékot, a másodikon azonban a szegediek voltak magabiztosabbak, így kettőből egy meccset tudtak megnyerni.
Strezeneczki Gyula: A házigazdák ellen kezdtünk. Az első játszmában sokáig fej-fej mellett haladtunk a Pénzügyőrrel, de ők nyerték meg a nyitó szettet. A második szettben újra fej-fej mellett haladtunk, bár ellenfelünk nem adta fel, most sikerült 25:23-ra nyernünk, és egyenlítenünk. A harmadik szettben ellenfelünk korán komoly előnyre tett szert, az időkérés sem segített, előnyüket folyamatosan növelve 25:13-ra nyertek. A nagy arányban elveszített szettet követően a fiúk nem adták fel, de innen már látszott, hogy elfáradtak, egyre több lett a hiba és a pontatlanság, amit a Pénzügyőr kihasznált és folyamatosan növelve előnyét, nyert. Rövid pihenőt követően a Debrecen ellen léptünk pályára és határozott, pontos játékkal 25:12-re hoztuk az első szettet. A nyitásfogadások és a bejátszások sajnos nem voltak az előző szetthez hasonlóak. A fiúk a folyamatos küzdelemben nagyon elfáradtak, a negyedik szett elején azt kértem, amit tudnak még tegyenek bele a játékba, végül 25:19-re megnyertük a szettet és így a mérkőzést is. Az elmúlt két hét, edzésen mutatott teljesítményét, sajnos nem sikerült átvinnünk a pályára. Az edzéseken mutatott jó megoldások és pontos játék csak kevés ideig volt látható, egy-egy hibát követően sajnos túl gyorsan elveszítjük az önbizalmunkat és onnan kezdve kudarckerülő módon játszunk, ami nem vezet semmi jóra. Ezen dolgozni kell a jövőben! A küzdeni akarással viszont elégedett voltam, nagyot küzdöttek a fiúk, Önmagukkal is!

Tatár Mihály Fiú U15 OB, I. osztály középszakasz, Budapest
Pénzügyőr SE Zöld – Szegedi RSE 3:1 (27-25, 23-25, 25-13, 25-20)
Szegedi RSE – DEAC 3:1 (25-12, 22-25, 25-19, 25-19)
Szegedi RSE: Dávid Nataniel Mór, Draskóczy Ede István, Bálint György, Tari Bence, Gyémánt Boldizsár, Papes Bence Bendegúz, Menyhárt Nimród, Meskula Máté, Révész Boldizsár.
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.

A hétvégén a Szegedi RSE U12-es csapata is bizonyíthatott a harmadosztály középszakaszának első fordulójában, méghozzá hazai pályán. Első mérkőzésükben olyan ügyesen játszottak, hogy három szettben meg tudták azt nyerni. Hiába alakultak ki szoros helyzetek, a szegedi lányok küzdöttek a pontokért. A második mérkőzésükön sajnos kevesebb sikeres pontot szereztek, az ellenfél nyerte a meccset, a nap harmadik megmérettetésén pedig sajnos egy szettet sem tudtak megnyerni, de kitartóan küzdöttek mindvégig és élvezték a játékot.
Magos-Dóra Annamária: - Átestünk a tűzkeresztségen, jól vettük az akadályokat, az első U12 tornánkon. Győzelem, vesztett szett után felállás, és vereség is gyűlt a tapasztalatszerző palettán. A csapat tagjai három különböző csoportban eddzenek, nagy örömünkre gyorsan összecsiszolódtak. Többüknek ez volt életük első mérkőzése. Szoros meccseket játszottunk, az eredményektől függetlenül, mindenképpen győztesen jöttünk le a pályáról! Azért is neveztünk erre a bajnokságra, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek a játékosaink. Mindez a javukra válik! Köszönöm a lányok munkáját, öröm volt velük röplabdázni ezen a napon (is)!

Országos Kismini Bajnokság Leány U12 III. osztály, Közép ’A’ középszakasz, Szeged
Szegedi RSE – CSRC U12 Lány 3:0 (27-25, 25-18, 25-18)
VSD B – Szegedi RSE 2:1 (25-20, 15-25, 25-18)
Szegedi RSE – Gödöllői RC 0:3 (14-25, 12-25, 15-25)
Szegedi RSE: Duics Villő Enikő, Fritz Nóra, Fülöp Laura, Hackler Milla, Kőmíves Csenge Sára, Lippai Kinga, Nagy-György Blanka, Nyers Alíz, Panker Anabella.
Vezetőedző: Magos-Dóra Annamária.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Videó2024. május 17., péntek
- Képgaléria2024. május 22., szerda
- Képgaléria2024. május 29., szerda
- Videó2024. május 31., péntek
- Videó2024. június 14., péntek
- Videó2024. július 5., péntek
- Képgaléria2024. szeptember 24., kedd












































































































































































































































































































































































































































































































































































