Jelszóigénylés

Vastaps jár a leány gyerek csapatunknak!

Megosztás:
Megjelent: 2020. január 14., kedd
Fiú együtteseink helytálltak a hétvégi utánpótlás bajnokikon.

A Szegedi RSE utánpótlásából három csapat is bajnoki találkozókon szerepelt hétvégén: az U15-ös fiúk egy győzelmet és egy vereséget könyvelhettek el Dágon, az U21-esek a Gödöllő ellen becsülettel küzdöttek a Lila iskolában, leány gyerek 1-es csapatunk pedig sima sikereket ért el annak ellenére is, hogy a középiskolai felvételik miatt foghíjas kerettel utazott Nyíregyházára.
U21-es csapatunk hazai pályán, a Lila iskolában szerepelt, ellenfele a Gödöllő volt, amelytől 3:1-re kikapott. A vereség ellenére Strezeneczki Gyula elégedetten értékelt.

– Kiváló meccs volt, a fiúk remek hozzáállással játszottak, mindenki nagy erőbedobással harcolt. Egyre inkább formálódik a csapat, amiért Hulmann Zsolt munkáját feltétlenül dicséret illeti. Minden tiszteletem a srácoké, becsülettel küzdöttek. Ez most ennyire tellett, de látszik a fejlődés, így elégedett lehetek – mondta Strezeneczki Gyula.

U21-NBII Férfi Bajnokság Kelet A-csoport, Szeged
Szegedi RSE - Gödöllői RC 1:3 (26:28)(19:25)(25:20)(23:25)
Szegedi RSE: Buzás Botond, Varga Tamás, Somosi Levente, Strezeneczki Péter, Hernádi Marcell, Varga Medárd, Janó Csongor, Móczár Dávid, Baricsa Gergő, Polyák Péter, Ferencz Erik, Róka Máté
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula
Leány gyerek 1-es csapatunk nyíregyházi teljesítménye előtt is le a kalappal: a középiskolai felvételik miatt foghíjas kerettel utazott az SZRSE, mégis sima győzelmeket aratott a minisekkel kiegészülő együttesünk.

– A heti edzésmunkára rányomta a bélyegét a felvételire készülés, így különösen nagy szó, amit elértünk a hétvégén – véli Strezeneczki Gyula. – A keretünkhöz csatlakozó minisek remekül álltak a feladathoz, nagyon meg voltam velük elégedve. A Dunakeszi ellen gyakorolhattuk azokat az elemeket, amelyek a csapatként való működéshez szükségesek. Mindenki lehetőséget kapott, és mindenki élt is vele. A sima sikerünk lendületet adott a Vasas elleni derbire, amelyen riválisunk talán elbizakodott volt a keretünket látva. Nagy meglepetésre állva hagytuk a fővárosiakat, az első szett végén már csak megszorítani tudtak minket, majd a folytatásban is mi uraltuk a meccset. A taktikai utasításokat mindenki, így a minisek is maximálisan teljesítették, nagyon szép győzelmet arattak. Nagyon büszke voltam, hogy ennek a csapatnak lehetek a trénere, mindenkitől igazi sportemberi teljesítményt láttam. Edző nem kívánhat többet ilyen mentalitású csapatnál. A minis segítség kapcsán külön köszönöm Dávid Tibor és Váradi Zoltán remek munkáját! – hangsúlyozta a mester.


dr. Kotsis Attiláné U15 Leány OGYB, Nyíregyháza
Szegedi RSE-1 - VSD 3:0 (25:8)(25:9)(25:18)
Vasas SC Piros - Szegedi RSE-1 0:3 (25:27)(16:25)(17:25)
Szegedi RSE-1: Sojnóczky Sára, Magos-Dóra Villő, Mészáros Petra, Pádár Panna, Mányai Maja, Nagy-Hegyesi Luca, Nagy-Hegyesi Réka, Kiss Nóra, Hartai-Rácz Gaia, Verebes Dorina
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula 
fiú U15-ösöknél a Csányi Dániel és Honti Szilárd irányította SZRSE két feladat előtt állt: a Pénzügyőr és a MALÉV ellen is nyerni szeretett volna, hogy a bajnokság újabb köréhez minél jobb sorsolást kapjon. Végül csak az utóbbi ellenféllel szemben jött össze a győzelem, de nincs veszve semmi.

– Sajnos a Pénzügyőr ellen nem azt mutatták a srácok, amit a heti edzésmunka során láttunk tőlük. Megilletődötten játszottak, az ellenfél pedig meg is érezte, hogy meg vagyunk szeppenve – kezdte beszámolóját Csányi Dániel. – Az első szett végén ugyan szépen fordítottunk, de az ott látott játéknak nem volt folytatása, végig mélyponton voltunk, nem tudtunk visszajönni a játékba. A meccs után volt egy kis beszélgetésünk, amely során kitűztük a célt a MALÉV ellen: minél kevesebb hibával, görcsösség és szettveszteség nélkül szerettünk volna nyerni, élvezve a játékot. Ezt sikerült is elérni, odatették magukat a srácok, ez a meccs jó felkészülés volt a későbbiekre. Lesz még egy komoly szolnoki forduló a csoportunk két favoritja ellen, ott majd 

fel kell kötni azt a bizonyos felkötni valót, ha helyt akarunk állni, márpedig ez a cél – nyilatkozta a tréner.


Tatár Mihály U15 Fiú OGYB B-1 csoport, Dág
Pénzügyőr SE "A" - Szegedi RSE 3:1 (24:26)(25:13)(25:17)(25:17)
Szegedi RSE - MALÉV Sport Club 3:0 (25:15)(25:15)(25:10)
Szegedi RSE: Elek Botond, Apáti Márk, Tápai Bendegúz, Fitor Patrick, Lázár Balázs, Szorcsik Miklós, Wodala Benjámin, Vörös Szabolcs, Mikle-Baráth Milán, Pintér Barnabás, Bálint Ákos, Pintér Gergely 
Vezetőedző: Csányi Dániel
Másodedző: Honti Szilárd

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com