
Már az 50-es években, Markovics Endre vezetésével rendeztek a városunkban Fesztivál Kupát, amelyen több külföldi csapat vett részt, mint magyar. Ahogy Bezdán István fogalmaz: óriási buli volt! A 70-es években ennek a tornának akarták elindítani az utánpótlás “verzióját”, ebből lett a Szeged Kupa. Az elmúlt négy évtizedben több neve is volt az eseménynek, jó ideig például a megyei napilap, a Délmagyarország volt a főszponzor. A név változott, a hagyomány nem: régóta a Szeged Kupa hazánk egyik legnagyobb utánpótlás tornája. Természetesen idén is megrendezzük, az előttünk álló hétvégén 116 csapat több mint 700 játékosa röplabdázik a város három helyszínén.

Magyarországon talán ez a legnépszerűbb torna, ennek pedig van egy különleges oka: ez az egyetlen hazai megmérettetés a sportágban, amely teljes hétvégét ölel át.
![]() |
– Többek között ezért imádják a gyerekek, nagyon élvezik, hogy Szegeden aludhatnak, nekik így nagyobb móka az egész – véli a szervezői munkát ezúttal is irányító Bezdán István. – Az ország minden tájáról érkeznek egyesületek, a távolról utazók már a péntek estét is a városban töltik. A résztvevők mindig örülnek, hogy itt megkülönböztetünk alap és kiemelt kategóriákat, így hasonló erejű csapatok küzdelmét kapjuk. Azt is kifejezetten szeretik a gyerekek, hogy a kétnapos szervezés miatt többet lehet pihenni a meccsek között – mondta a szakember, akinek ezúton is óriási köszönet jár odaadó munkájáért! |
Három korosztály képviselői küzdenek meg egymással. A szuperminisek az Arany János Általános Iskolában szerepelnek, ahol 26 csapat indul – a fiú és lány együttesek mellett vegyes összetételű keretekkel. Három pályán rendezik a három a három elleni találkozókat.
A mini és gyermek korosztályban alap és kiemelt kategóriájú versenyt is rendezünk, illetve itt csak lányok szerepelnek. A minisek az Etelka soron gyülekeznek majd, ahol 6 pályán négy a négy elleni küzdelmeket vívnak – kiemeltben 10, alap kategóriában pedig 48 csapat. A gyerek korosztály képviselői a Lila iskolában 4 pályán játszanak hat a hat ellen, a kiemelt kategóriában 9, az alapban pedig 23 együttessel.
A tornát segítő játékvezetők és jegyzőkönyvvezetők a hagyományokhoz híven egyesületünk játékosai közül kerültek ki.

A díjazás is a hagyományok szerint alakul. Minden csapatnak jár majd oklevél, a kategóriák első 3 helyezettjei pedig érmet és kupát is kapnak. Az első helyezett csapat tagjai illetve a többi dobogós együttes edzői pólóval is gazdagodnak. Minden korcsoport első három helyezett keretéből kikerül egy-egy különdíjas tehetség, ők egy plusz trófeával gazdagodnak.
A 2020-as Szeged Kupa fő támogatója a Magyar Röplabda Szövetség és a Szegedi Sport és Fürdők Kft., a két szervezetnek ezúton is nagyon köszönjük a segítséget!
Ahogy arról már beszámoltunk, az idei Szeged Kupa csatlakozik az Európai Röplabda Szövetség szökőévhez köthető, 1DayMore4Volleyball elnevezésű programjához, hiszen idén plusz egy napunk lesz röplabdázni. Ezt 52 országban, köztük hazánkban is ünneplik, így a Szeged Kupa nemzetközi eseménnyé válik. Az akcióhoz nyereményjáték is tartozik: a #VolleySkillChallenge és a #1DayMore4Volleyball hashtagekkel ellátott bejegyzések között díjakat sorsolnak ki.
Jelezd Te is, hogy ott leszel a mérkőzéseken a Facebook Eseményünk által!
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Videó2024. május 17., péntek
- Képgaléria2024. május 22., szerda
- Képgaléria2024. május 29., szerda
- Videó2024. május 31., péntek
- Videó2024. június 14., péntek
- Videó2024. július 5., péntek
- Képgaléria2024. szeptember 24., kedd













































































































































































































































































































































































































































































































































































