Érzelmekkel teli fordulón vannak túl a Szegedi RSE U20-as csapatai. A Fiú U20-as narancs csapat most játszott utoljára együtt, így egy búcsú is volt a csapat több tagjától. A fiúk csodás kettős győzelemmel zárták le az utánpótlás korszakukat. A lány U20-as narancs csapatnak könnyekkel teli volt a hétvége, és nem (csak) a bánat miatt: a lányok meccslabdáról fordították meg a meccset, és jutottak be a döntőbe, így maradt még idejük a búcsúra.
Lelkileg volt nehéz pályára állnia a Szegedi RSE U20-as leány narancs csapatának a hétvégén, hiszen itt dőlt el, hogy ez-e az utolsó meccsük együtt, vagy a döntőbe jutva még kapnak egy pici ráadást. Ez a tudat olyan szinten motiválta lányokat, hogy meccslabdáról fordították meg a mérkőzést a Vasas ellen. Mányai Maja sérülten is végig játszotta a találkozót, de az egész csapat klasszis teljesítményt nyújtott.
Milodanovics Andrea: - Nehéz volt érzelmileg készülni erre a hétvégére, hiszen ez a csapat együtt nőtt fel itt az SZRSE-ben, ezért nagyon nehéz volt úgy pályára állni, hogy lehet, most játszanak utoljára együtt. Sok könnyet hozott a hétvége, ami nem csak a szomorúság volt, hiszen a lányok egyénileg és csapatként is olyat produkáltak, amire nehéz szavakat találni. A Vasas ellen 2:0-ás hátrányból, meccslabdáról fordították meg a találkozót, így mi jutottunk a döntőbe. Csonka kerettel mentünk, mert az egyik alapember, Kiss Nórinak például ballagása volt. Ebben a felfokozott állapotban viszont az egész csapat olyan teljesítményt nyújtott, amivel sikerült pótolni a hiányzókat. Mi több, extra teljesítmények is születtek! Erdei-Strohner Enikő téthelyzetekben is magabiztosan hozta a pontokat, és vitte a csapatot a hátán. Mányai Maja pedig a szerdai edzésen elég komoly bokasérülést szenvedett, de így is játékra jelentkezett. És nem csak ott volt, hanem végig vitte az öt szettet, fájdalommal, sérülten. Nagyon becsülöm az ilyen játékosokat, aki minden fájdalmat félretett a csapatért. De hangsúlyozom, ehhez a győzelemhez mindenki hozzátette a magáét. Nagyon büszke vagyok, hogy ez a csapat utoljára a döntőben tud együtt játszani. Tehermentesen, örömmel fogunk játszani Nyíregyházán.
Torma Ágnes Leány U20 OB, I. osztály középszakasz, Budapest
VASAS SC U20 – Szegedi RSE Narancs 2:3 (25-20, 25-16, 26-28, 17-25, 8-15)
Szegedi RSE Narancs – SZBRA I. 0:3 (20-25, 15-25, 17-25)
Szegedi RSE Narancs: Erdei-Strohner Enikő, Bálint Viktória, Horváth Dalma, Dányi Luca, Király Emese Emma, Kóti-Kiss Noémi, Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Gazdik Lilla, Mányai Maja Mária, Nagy-Hegyesi Réka, Nagy-Hegyesi Luca. Vezetőedző: Milodanovics Andrea.
Hasonló érzelmekkel állt pályára a Szegedi RSE Fiú U20-as narancs csapata, hiszen itt is többen befejezték utánpótlás pályafutásukat. Komoly meccs várt rájuk így a végére, hiszen olyanokkal mérkőztek - a Debrecennel és a Gyöngyössel -, akiktől korábban vereséget szenvedtek. A vége mégis kettős győzelem lett, így a srácok remek teljesítménnyel és szép meccsekkel búcsúztak egymástól és edzőjüktől is.
Hulmann Zsolt: - A hétvégi forduló zárta a középszakaszt, ahol olyan ellenfelekkel játszottunk, akik ellen korábban sikerélmény nélkül kellett elhagynunk a pályát, ráadásul a Debrecen gárdája vezette a tabellát. Most szinte teljes keret állt rendelkezésemre, egyedül Gera Bálint hiányzott, így annak ellenére is, hogy ellenfeleink előttünk álltak, jó mérkőzésekre és eredményekre számítottam.
A Debrecen ellen kicsit megilletődve kezdtünk, majd a szett közepén begyújtottuk a rakétákat, több szép blokkot is tudtunk hozni, és ennek is köszönhetően sikerült előnybe kerülnünk. A következő két szett hasonló koreográfia mellett zajlott. Nagy küzdelem alakult ki a két csapat között, de szerencsére a végjátékra mi tudtunk higgadtabbak maradni és sikerült megnyernünk a meccset.
A Gyöngyös ellen az első szettben hamar meglógtunk ellenfelünktől, de az előny, mint oly sokszor a bajnokság során, kényelmessé tett bennünket. Ugyan a szettgyőzelem nem került veszélybe, de a második szett már ellenfelünknek sikerült jobban. Mi álmosan mozogtunk a pályán, míg a gyöngyösiek nem ismertek elveszett labdát. A harmadik szett döntő fontosságú volt. Végre ismét a megfelelő hőfokon játszottak a srácok. A mezőnymunka is megérkezett, valamint a támadásaink is rendben voltak. Negyedik szettben már olyan támadási elemeket is megpróbáltunk, amit edzéseken még nem gyakoroltunk be száz százalékosan, ezért becsúsztak hibák, de összeségében nem fenyegette semmi a sikerünket.
Ezen a fordulón játszott utoljára az U20 színeiben Kukla Zsombor, Galántai Márk és a Varga testvérek, Tamás és Medárd. Köszönöm nekik az együtt töltött időt és az elvégzett munkát. Sajnálom, hogy Gera Bálint más elfoglaltságot választott és nem tartott velünk. Az utolsó szett győztes pontjainál valamennyi búcsúzó játékos a pályán volt és méltóképpen, de főleg győzelemmel tudtuk lezárni a szezont, valamint elbúcsúzni a mögöttünk álló időszaktól.
A forduló nagyszerű volt az U17-es játékosok országos döntőre való felkészüléséhez is. Sok sikert kívánok Csányi Dániel kollégámnak és az U17-es csapatnak is!
dr. Tarnawa Ferdinánd Fiú OB, U20 II. osztály Kelet középszakasz, Gyöngyös
DEAC – Szegedi RSE Narancs 0:3 (21-25, 24-26, 23-25)
Szegedi RSE Narancs – Gyöngyösi Röplabda SE 3:1 (25-19, 20-25, 25-22, 25-20)
Szegedi RSE Narancs: Varga Medárd, Szepesi Máté, Elousta Dzsáfár, Lázár Balázs, Kukla Zsombor Tamás, Varga Tamás, Fitor Patrick, Tápai Bendegúz, Galántai Márk Olivér, Vörös Szabolcs Zoltán.Vezetőedző: Hulmann Zsolt.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd