Jelszóigénylés

Ennél többre vagyunk képesek!

Megosztás:
Megjelent: 2022. március 14., hétfő
Leány serdülő csapataink nem tudták kihozni magukból a maximumot

Az SZRSE mindhárom leány serdülő csapata pályára lépett hétvégén, a bajnoki tornák pedig felemás képet mutatnak: voltak szép sikerek, de fájó vereségek is.

Leány serdülő narancs csapatunk Gödöllőre utazott, ahol a házigazdától három szettben kikapott, előtte viszont az MTK ellen óriási csatában ötszettes sikert ért el.

– Nem vagyunk csúcsformában, és sajnos a Gödöllő elleni vereség még nehezebb helyzetbe hozott minket, már nem csak a mi kezünkben van a hatos döntőbe jutásunk sorsa – összegezte a helyzetet Tátrai Sándor vezetőedző, majd részletesen is kitért a tornára. – Az MTK ellen ősszel simán nyertünk, ehhez képest most rendkívüli koncentrációt igényelt az ötszettes győzelem, rengeteget kivett a csapatból, edzőként én is rég éreztem magam ennyire fáradtnak egy meccs után. A lebonyolítás sem segített ezután, hiszen pihenő nélkül jött a következő találkozó, fáradtan kulcsfontosságú helyzetekben rontottunk, buta hibákat vétettünk, de ez már az első meccsre is igaz volt. A bajnokság ezen szakaszában már minden meccsen végig száz százalékos koncentráció szükséges, ezt a nyomást még nem bírjuk. Meg kell jegyezzem, hogy a pálya kialakítása sem segített, végig annyira szemünkbe sütött a nap, hogy én is alig láttam, mi történik a háló túloldalán, a hazai csapat viszont már biztosan hozzászokott ehhez. A lányok egyébként nem foglalkoztak ezzel a hátránnyal, próbáltak túllépni rajta, de nehéz volt a meccs, pláne hogy két 26:24-es szettet is elvesztettünk. Három meccs van még hátra, a Vasas vagy az Újpest ellen mindenképp kell egy bravúr, hogy biztosan a hatos döntőbe jussunk – jegyezte meg a tréner.


Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB I.osztály Középszakasz, Balatonfüred
Szent Benedek RA Piros – Szegedi RSE Narancs 3:1 (22:25, 25:20, 25:15, 25:18)
Szegedi RSE Narancs: Sojnóczky Sára, Simon Lili, Mihály Annamária, Mányai Maja, Herceg Viktória, Kiss Nóra, Nagy-Hegyesi Réka, Erdei-Strohner Enikő, Kasza Virág.
Vezetőedző: Tátrai Sándor.

Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB I.osztály Középszakasz, Gödöllő
MTK Budapest kék – Szegedi RSE Narancs 2:3 (25:21, 19:25, 25:14, 18:25, 11:15)
Gödöllői RC – Szegedi RSE Narancs 3:0 (26:24, 25:12, 26:24)
Szegedi RSE Narancs:
Sojnóczky Sára, Simon Lili, Mihály Annamária, Mányai Maja, Herceg Viktória, Kiss Nóra, Nagy-Hegyesi Réka, Erdei-Strohner Enikő, Kasza Virág.
Vezetőedző: Tátrai Sándor.

Leány serdülő fekete együttesünk a Lila iskolában fogadta a Békéscsabát és a Szolnokot, de sajnos a hazai tornán nem jött össze a szegedi győzelem, csak egy szettsiker.

– A BRSE mindig nagy mumus, de most egészen jól játszottunk ellene, legalábbis az első szettben nagyon kicsi hiányzott, hogy meglepetést okozzunk – kezdte a torna értékelését Strezeneczki Gyula vezetőedző. – A második szettben nyitás-fogadásban nem voltunk elég jók, de a harmadik szettben már újra vállalható játékkal kaptunk ki. A Szolnok ellen egy jó szettel kezdtünk, de utána teljesen szétestünk, fejben kiengedett a csapat. Szomorú vagyok, hiszen sokkal többre vagyunk képesek, két nyerhető meccset vesztettünk el. Remélem, hogy a hosszú hétvége alatt mindenki rendezi a gondolatait, majd újult erővel folytatjuk a munkát – nyilatkozta a mester.


Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB II.osztály Kelet Középszakasz, Szeged, Lila iskola
Szegedi RSE Fekete – BRSE-Kék 0:3 (19:25, 12:25, 15:25)
Szegedi RSE Fekete – Szolnoki SPC 1:3 (25:22, 22:25, 23:25, 10:25)
Szegedi RSE Fekete:
Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Meszlényi Sára, Nagy-Hegyesi Luca, Horváth Dalma, Meleg Blanka, Gazdik Lilla, Eszik Sára, Kocsis Dorka, Király Emese.
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.

Leány serdülő fehér csapatunk Budaörsre utazott, ahol a hazaiaktól simán kikapott, majd a Tálent S.E. Szent László együttesét 2:1-re legyőzte. 

– A Budaörs favorit volt, de a harmadik szettben megszorítottuk a hazaiakat – hangsúlyozta Fésüs Erzsébet vezetőedző. – A második találkozón ugyanolyan forgatókönyv alapján nyertünk riválisunk ellen, mint a debreceni találkozón. Két kulcsjátékos hiányában nem teljesen találtunk a helyünket, de egyre jobbak lettek a nyitásaink, pontosabban játszottunk és a szélen tudtunk támadni, így végül nyertünk. Bakó Szófia és Duics Dóra nagyon jól játszott ezen a meccsen, nagyrészt nekik köszönhető a győzelmünk – dicsérte két tanítványát a szakember.


Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB III.osztály Kelet Felsőház 'A' csoport, Budaörs
Budaörsi DSE – Szegedi RSE Fehér 3:0 (25:5, 25:7, 28:26)
Szegedi RSE Fehér – Tálent S.E. Szent László 2:1 (15:25, 25:20, 25:22)
Szegedi RSE Fehér:
Istókovics Petra, Bakó Szófia, Blin Yasmine, Rádai Réka, Duics Dóra, Kasztner Zsófi, Varga Szonja.
Vezetőedző: Fésüs Erzsébet.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com