Jelszóigénylés

Még szokniuk kell az 5 szettes meccseket a miniknek

Megosztás:
Megjelent: 2023. november 7., kedd
Küzdelmes hétvégén vannak túl az U13-asok

Nehéz hétvégén vannak túl az U13-as csapataink, ugyanis a mini narancs lányok és a mini fiúk is ötszettes meccsre kényszerültek a hétvégén. Ehhez viszont nem nagyon hozzászokva még ez a korosztály, ez meg is érződött a játékukon. De szépen helytálltak, és a további munkának nagyon jó alapot adott ez a torna.

A Szegedi RSE U13 leány mini narancs csapata Békéscsabára látogatott a hétvégén. Izgatottan, és emiat elég hullámzó teljesítménnyel álltak ki a pályára, de szépen harcoltak, és szorossá tették a találkozókat. Az ötszettes meccs kivette az erőt a csapatból, és fejben is van még hova fejlődni, de a látottak jó alapot adnak a további munkához.

Magos-Dóra Annamária: - Az őszi szünet ellenére szinte mindenki jött edzésre, így a teljes kerettel tudtunk készülni. Békéscsabára utaztunk a hétvégén, és a házigazdák ellen kezdtük meg a tornát. Eléggé bátortalanul kezdtünk, a lányoknak nagyon fontos, ki az ellenfél, ezért a Csaba ellen nagyon izgultak. Nagyon rosszul szerváltunk, ki is használta az ellenfél a sok hibánkat, mert nagyon labdabiztosak voltak. A szett közepéig tartott ez a nagy izgalom, utána szépen játszottak a lányok, és a másik két játszma már szorosan alakult.
A második meccsen már támadószellemű játékot mutattunk, a mezőnymunka is feljavult, illetve a szerváinkból is tanultunk, és sokkal jobban nyitottunk már. Viszont hiába játszottunk jól, nincsenek hozzászokva a lányok, hogy ebben a korosztályban is felnőtt, azaz 5 szettes meccset is játszhatnak, így nagyon elfáradtak a végére. Hiába volt meg az előnyünk, a hullámzó teljesítmény miatt nem tudtak élni vele, és a kapkodás miatt fejben sem tudtak odakoncentrálni.
Sok munka van még előttünk, ezen is dolgozni kell, hogy 5 szettesre is alakulhat egy találkozó. Erre nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is készülnünk kell. Dolgoznunk kell azon, hogy mindenki megértse, sok múlik rajtunk, azaz a mentalitással és a koncentráltsággal mi magunk tudjuk alakítani a meccseket.


Őryné Merő Nóra Leány U13 OMB I.osztály alapszakasz, Békéscsaba
Szegedi RSE Narancs - BRSE-Fehér 0:3 (11-25, 17-25, 22-25)
SZOSI A - Szegedi RSE Narancs 3:2 (25-14, 9-25, 18-25, 25-20, 16-14)
Szegedi RSE Narancs: Hackler Hanna, Mádi Kamilla Julianna, Rehák Hajnalka, Benito Ferenczi Nadia, Fritz Nóra, Körmöczi Regina, Terhes Zorka, Szepes Zinka, Körmöczi Eliza, Kate Moore, Kőmíves Csenge Sára, Kocsis Léna. Vezetőedző: Magos-Dóra Annamária

A Szegedi RSE U13-as fiú mini csapata Kecskeméten vendégeskedett. Két hosszú, ötszettes meccset játszottak a srácok, az első találkozót szépen dominálták, és a hullámzó teljesítmény sem vette el a győzelmüket. A második meccs is hasonlóan alakult, viszont a hullámvölgyből nem tudtak már kijönni, és az újabb hosszú, ötszettes meccs végéig már nem tartott ki a lendület. Viszont edzőjük a látottak alapján nagyon büszke volt a társaságra, hiszen megmutatták, milyen, amikor csapatként küzdenek.

Honti Szilárd: - A Kecskemét elleni első meccsünkön még hidegen, álmoskásan kezdtünk, így telt a szett első fele, aztán fokozatosan sikerült ellépni ellenfelünktől és szettelőnyhöz jutni. Térfélcsere után ugyanez játszódott le, de beleragadtak kissé a fiúk, és a szett közepétől hiába játszottak szépen, a házigazda egyenlített. A következő szettben sokat változott a játék képe, dominánsabban sikerült végig játszani így nálunk volt az előny. Ez a játék átragadt a 4. szettre is, és ugyan hullámzó volt a teljesítmény, de rengeteget javult a csapat. Küzdelmes, szoros játszmában ismét egyenlített vendéglátónk. A döntő játszmában viszont megmaradt a lendületünk és szép megoldásokkal nyerni tudtunk.
Kis pihenő után az egriekkel csaptunk össze. Az első szett terveink szerint alakult, lehengerlő fölénnyel szereztünk vezetést. A fordulást követően a kelleténél több apró, de annál kellemetlenebb hiba bosszulta meg magát, így egalizálni tudott az Eger. Jól fordult ellenfelünk, jelentős előnyt építettek fel a szett első felében. Hiába kapaszkodtunk folyamatosan, a végére újra megnőtt a különbség, így átvették a vezetést. Létfontosságú volt, hogy a 4.szettet győztesként fejezzük be, ennek tudatában eleinte görcsösen játszottunk és újra hátrányból kellett visszajönni. Ezt gyönyörűen felépített, precíz játékkal sikerült is elérni, majd a szett második felére magabiztos előnyt építettünk ki, amivel döntő szettet harcoltak ki. A lélektani előny nálunk volt ugyan, viszont a fáradtság jelei megmutatkoztak, gyorsan pár pontos hátrány alakult ki. Ezt még sikerült ledolgozni, de nem tudtuk a saját játékunkat játszani, futottunk az eredmény után a végéig.
Büszke vagyok a fiúkra, magas szintű röplabdát játszottak. Egyénileg és csapatban is szépen tudtak fejlődni játszmáról játszmára. Szokni kell az 5 szettig is tartható meccseket, fizikálisan és leginkább fejben kell ezt a terhet elbírniuk a jövőben. Köszönjük a minket elkísérő szülők bíztatását!


Dunszt Ferenc Fiú U13 OMB I.osztály alapszakasz, Kecskemét
KESI-R.A. 'A' - Szegedi RSE 2:3 (18-25, 25-13, 16-25, 25-23, 10-15)
Szegedi RSE - Egri VSI 2:3 (25-10, 14-25, 19-25, 25-19, 11-15)
Szegedi RSE: Csorvási Balázs, Vida Árpád, Biacsi Bence, Tari Bence, Varga Zénó, Ficz Balázs, Varga Bertalan, Gergely Máté, Tóth-Kovács Rajmund, Retek Kristóf. Vezetőedző: Honti Szilárd.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com