Jelszóigénylés

A minik is győzelmekkel tekintenek az új évbe

Megosztás:
Megjelent: 2022. december 19., hétfő
Két-két győzelmet aratott mini leány narancs és mini fiú csapatunk

Mini csapataink számára a hétvége egy sikertörténet volt: leány narancs, valamint fiú játékosaink mindkét mérkőzésüket megnyerték, saját korosztályában pedig Tari Bence lett a fiú torna különdíjasa.

Mini korosztályú narancs csapatunknak nehezen indult a hétvégi forduló. Bátran, kevés hibával szerettek volna helyt állni a mérkőzéseken, azonban az első küzdelemben elvesztették magabiztosságukat, és rögtön egy szett hátrányba kerültek. A BDSE együttese ugyan feladta játékosainknak a leckét, végül a második, harmadik játszma megnyerésével a szegediek zsebelhették be a győzelmet. Az MTK elleni küzdelemben pedig új fokozatba kapcsolva játszottak, aminek köszönhetően magabiztosan kerekedtek felül ellenfelükön.
Váradi Zoltán: Bár nehezen indult számunkra ez a nap, úgy gondolom, hogy a végére nagyon ügyesen belelnedültek a lányok a játékba. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a betegség miatt hiányzó, Szalai Dóra játéka nagyon hiányzott, hogy a hullámvölgyekből kimozdítsa a csapatot. Ezzel párhuzamosan viszont Herédi-Szabó Nóra bebízonyította, hogy méltó a kezdőjátékosi szerepre.

 

Őryné Merő Nóra U13 OMB III.osztály Közép Középszakasz, Budapest
BDSE - Szegedi RSE Narancs 1:2 (25:17, 26:28, 17:25)
MTK Budapest Fehér - Szegedi RSE Narancs 0:3 (7:25, 13:25, 13:25)
Szegedi RSE Narancs: Hackler Hanna, Meszlényi Alíz, Zsurka-Abonyi Sarolta, Mádi Kamilla, Czakó Szofi, Jámbor Enikő, Palencsár Miléna, Lajos Laura, Herédi-Szabó Nóra, Kőmíves Eszter. 
Vezetőedző: Váradi Zoltán.

Mini fiú játékosaink a forduló első mérkőzését a hazai Dunaújváros csapata ellen játszották, ahol magabiztos kezdéssel, majd a harmadik játszmát határozottan végig a kezükben tartva és 2:1-re győzelmet arattak. Második meccsükön a Fino Kaposvár A együttesével szálltak harcba, amit Papes Bence jó feladásaival és Tari Bence támadó játékával meg is nyertek, ezzel pedig a kupát is elhozhatták.
Varga Tamás: Azt a kisebb elbizonytalanodást leszámítva remekül játszottak a fiúk. Magabiztosan, végig koncentráltan küzdöttek, aminek meg is lett az eredménye: kupával térhettünk haza a fordulóról. Szeretnék gratulálni Tari Bencének, aki végig ügyesen helyt állt, és a torna különdíjasa lett!



Dunszt Ferenc Fiú U13 OMB I.osztály Középszakasz, Dunaújváros
DKSE - Szegedi RSE 1:2 (20:25, 25:14, 18:25)
Szegedi RSE - FINO Kaposvár 'A' 2:1 (25:21, 20:25, 25:21)
Szegedi RSE: Biacsi Bence, Draskóczy Ede, Tari Bence, Retek Kristóf, Varga Zénó, Papes Bence, Őrhelyi Énók Soma, Csorvási Balázs.
Megbízott edző: Varga Tamás.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com