Jelszóigénylés

“Nagyon büszke vagyok a lányokra!”

Megosztás:
Megjelent: 2021. szeptember 20., hétfő
NB I-es játékosokkal felálló ellenfelet győzött le U19-es csapatunk.

Elkezdődött az idény, szombaton leány ifjúsági együttesünk nyitotta az őszi szezont. A gödöllői kirándulásról jókedvűen tért haza U19-es csapatunk, hiszen a Szolnok mellett az élvonalbeli játékosokkal is felálló házigazdát is legyőzte az SZRSE.

A Szolnok elleni háromszettes siker papírformának számított, hiszen egy héttel korábban korosztályos csapatunkat a Tisza-parti klub felnőtt kerete sem tudta megállítani. A Gödöllő már jóval nagyobb falat volt, ugyanis a szabályok adta lehetőséggel élve a házigazdát két NB I-es játékos is erősítette. Olyan fizikummal találták szemben magukat a szegedi lányok, amellyel nem nagyon találkoznak, de így is nyertek négy szettben!

– Nagyon büszke vagyok lányokra, többet kaptam tőlük, mint vártam!” – hangsúlyozta Milodanovics Andrea vezetőedző. – Az első meccs eredménye nem is lehetett kérdéses, mégsem volt egyszerű, hiszen a Szolnokhoz hasonló ellenfelekkel szemben nem lehet hozni a saját játékunkat, alkalmazkodni kell. A Gödöllő élvonalbeli játékosai rendkívül kemény ütéseket mutattak be, de a fizikai felkészülésünket dicséri, hogy még a lányokat is meglepte, amikor sorban hárították ezeket az ütéseket. A remek erőnlét mellett más is kellett, szívvel és ésszel játszottunk, végig betartva a taktikát. A meccs után azt mondták a lányok, hogy fáradni látták az erősebb ellenfelet, míg mi egyre jobban belejöttünk a játékba. Ilyen esetek bizonyítják, hogy a kemény munka mindig kifizetődik, főként ha fegyelmezett játékkal párosul – dicsérte tanítványait a mester.

Torma Ágnes U19 Leány OIB I.osztály Alapszakasz 'F' csoport, Gödöllő
Szolnoki SPC – Szegedi RSE 0:3 (11:25, 11:25, 19:25)
Gödöllői RC – Szegedi RSE 1:3 (19:25, 26:24, 11:25, 13:25)
Szegedi RSE: Sojnóczky Sára, Kiss Anna, Bálint Viktória, Simon Lili, Szalay Kata, Kiss Nóra, Nagy-Hegyesi Réka, Nyers Noémi, Nagy Léna, Kiss Boglárka
Vezetőedző: Milodanovics Andrea

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com