
Ismét sűrű hétvégét tudhatunk magunk mögött, rengeteg élménnyel és tanulsággal. Csak két cikkben fér el korosztályos csapataink szereplésének összefoglalása, második összeállításunkban a serdülő együttesekkel foglalkozunk.
Leány serdülő narancs csapatunkra három összecsapás várt, a BVSC, a Miskolc és az MTK ellen kellett pályára lépni Budapesten. A szegedi mérleg szinte tökéletes, hiszen mindössze egyetlen szettet elbukva mindhárom találkozón SZRSE-siker született.
– Csak a torna első szettjét vesztettük el, mintha a buszban maradtunk volna – fogalmazta meg egyetlen kritikáját Csányi Roland vezetőedző. – Szerencsére időben megtaláltuk a legerősebb felállást és a meccs irányítását is átvettük a BVSC ellen. Örülök, hogy a második mérkőzésen mindenkinek bőven tudtam adni játékpercet, a Miskolc ellen mindenki élt is a lehetőséggel. Az MTK elleni találkozó előtt szünetünk sem volt, de ez cseppet sem látszott a gyerekeken, egy-két kisebb megingás kivételével végig magabiztosan játszottak a lányok. Pontokért utaztunk a fővárosba, és el is értük a célunkat! Nagyon örülök, hogy Kiss Nóri ennyire komplex játékossá válik, bármilyen poszton vetettük be, mindig lendíteni tudott a játékunkon – emelte ki tanítványát a tréner.

Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB I. osztály, Budapest
BVSC-Zugló Kék – Szegedi RSE Narancs 1:3 (25:17)(16:25)(12:25)(23:25)
Miskolc VSC – Szegedi RSE Narancs 0:3 (8:25)(10:25)(6:25)
MTK Budapest –Szegedi RSE Narancs 0:3 (18:25)(15:25)(14:25)
Szegedi RSE Narancs: Kiss Nóra, Kiss Anna, Bálint Viktória, Simon Lili, Szalay Kata, Paksi Kitti, Szatmári Júlia, Nagy-Hegyesi Réka, Nyers Noémi, Kiss Boglárka, Nagy Léna
Vezetőedző: Csányi Roland
Leány serdülő fekete együttesünk is a fővárosba utazott, ahol a TFSE Kalocsa és a DEAC ellen szerepelt. Sajnos nem sikerült szettet rabolni a riválisoktól.
– A Kalocsa elleni meccs igazi derbi volt – számolt be Váradi-Tóth Gerda vezetőedző. – Szép nyitásainkat dicséret illeti, de a nyitások fogadásain még dolgoznunk kell. Sajnos minden szettben volt egy pont, amikor meglépett az ellenfelünk, és nem tudtunk fordítani. A DEAC egy sokkal technikásabb ellenfél volt, a lányok félelemmel és izgalommal léptek pályára, és ez meg is látszott a játékunkon. Az év első fordulójához képest sokat fejlődtek a lányok, töretlen lelkesedésükkel csak idő kérdése a várt eredmény – véli a szakember.

Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB III. osztály, Budapest
TFSE Kalocsa - Szegedi RSE Fekete 3:0 (25:15)(25:16)(25:20)
Szegedi RSE Fekete – DEAC 0:3 (7:25)(7:25)(15:25)
Szegedi RSE Fekete: Makai Zsófi, Istókovics Petra, Bálint Jázmin, Rádai Réka, Blin Jasmine, Sztanó Dorka, Kovács Flóra, Terhes Veronika, Ábrahám Emma, Balog Panka, Székely Hanna, Ábrahám Anett, Falat Szonja
Vezetőedző: Váradi-Tóth Gerda
Fiú serdülő csapatunk felemás fordulón van túl, a játék képe és az eredmény miatt is: a DEAC ellen simán nyertek, a házigazda Kecskeméttől viszont bátortalan játékkal kaptak ki a srácok.
– A kecskemétiek ellen hitetleneknek tűntünk, főleg a bemelegítésnél, amikor láttuk, hogy 190 centiméternél is magasabb röplabdázók mutattak be kemény ütéseket – kezdte beszámolóját Hulmann Zsolt vezetőedző. – Ettől még lehetett volna bátrabbnak lenni, hiszen tudtuk, hogy a hazaiak az esélyesek, és az volt a terv, hogy kellő önbizalommal vetjük magunkat a mérkőzésbe. Persze olyan kemény nyitásokkal edzéseken nem találkozunk, amilyenekkel ezen a meccsen, így erre nehezebb is felkészülni, ezen a téren nem is lehet hibáztatni a srácokat. Viszont a mi nyitásaink nem voltak túl acélosak, és nem annyira tudtunk reagálni az eseményekre. Pintér Barnabás és Somosi Levente ettől még ezúttal is külön dicséretet érdemelt, illetve Szorcsik Miklós is, aki szép blokkokat mutatott be. Az erőviszonyokat ismerve a Debrecen elleni siker kötelező feladatnak számított, de olykor ezek a nehezebbek, a MALÉV ellen például pórul is jártunk. Most viszont betartották a fiúk a kéréseimet, végig koncentráltak, kevés hibával és szépen játszottak, meg is dicsértem mindenkit a találkozó után – árulta el a mester.

Buzek László Fiú U17 OSB I. osztály, Kecskemét
KESI “A” - Szegedi RSE 3:0 (25:15)(25:12)(25:14)
Szegedi RSE – DEAC 3:0 (25:8)(25:9)(25:11)
Szegedi RSE: Varga Tamás, Somosi Levente, Lehoczki Dániel, Janó Csongor, Vörös Szabolcs, Pintér Barnabás, Szorcsik Miklós
Vezetőedző: Hulmann Zsolt
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Videó2024. május 17., péntek
- Képgaléria2024. május 22., szerda
- Képgaléria2024. május 29., szerda
- Videó2024. május 31., péntek
- Videó2024. június 14., péntek
- Videó2024. július 5., péntek
- Képgaléria2024. szeptember 24., kedd












































































































































































































































































































































































































































































































































































