Megjelent: 2023. május 6., szombat
Mini narancs csapatunk felkészülési tornán vett részt

Leány narancs csapatunk felkészülési tornán vett részt a Vasas otthonában. Szeged A és B néven pedig két kategóriában indultak.

Szeged A csapatunk kiemelt kategóriában mérkőzött meg a Szolnok A, a Vasas A, a VESC A és a Vasas B együtteseivel. Bár többször is nehéz, küzdelmes meccsekben volt részük: két győzelemmel és két döntetlennel zárták a tornát. Legnagyobb eredményeik azonban az U13 másodosztályában a Keleti csoportban jelenleg első helyen szereplő Szolnok A ellen volt, akiken 2:0-ra kerekedtek felül, valamint a Nyugati csoport első helyezettje, a VESC A, akitől csak játékosainkak sikerült szettet rabolniuk.

Szeged B együttesünk alap kategóriában indult és küzdött meg a Vasas C, a DKLSN B, a Szolnok B, valamint a VESC B csapataival. A tornát kitűnő eredményekkel zárták: három győztes és egy döntetlen mérkőzést tudhattak magukénak. A mérkőzések mindkét csapatunk számára nagyon fontosnak és hasznosnak bizonyultak. A játékosoknak rendkívül sokat jelentett a felkészülési tornán való dobogós hely és elismerés, ez pedig kiemelten nagy motivációt jelent a szezon további mérkőzéseiben.
Váradi Zoltán: - Nagyon hasznos volt a felkészülési torna, a csapatonként 4 mérkőzés egy nap jelentősen kitolta a játékosok teljesítő képességének határait. Számomra ez volt az egyik legfontosabb érv a tornán való indulás mellett. A Szeged B játékára egész nap nem lehetett panaszom, sokszor úgy nyertek meg a mérkőzésüket, hogy én a másik csapat mellett voltam.
A Szeged A még mindig gyakorolja, hogy kell nyomás alatt is a saját játékunkat játszani. Ezen még van mit csiszolnunk, hogy a végjátékokban a magunk javára tudjuk fordítani a mérkőzéseket. Köszönöm Fazekas Szilviának a rendezést és a meghívást, ezzel a tornával nagyban segítette sok csapat felkészülését!
Váradi Zoltán: - Nagyon hasznos volt a felkészülési torna, a csapatonként 4 mérkőzés egy nap jelentősen kitolta a játékosok teljesítő képességének határait. Számomra ez volt az egyik legfontosabb érv a tornán való indulás mellett. A Szeged B játékára egész nap nem lehetett panaszom, sokszor úgy nyertek meg a mérkőzésüket, hogy én a másik csapat mellett voltam.A Szeged A még mindig gyakorolja, hogy kell nyomás alatt is a saját játékunkat játszani. Ezen még van mit csiszolnunk, hogy a végjátékokban a magunk javára tudjuk fordítani a mérkőzéseket. Köszönöm Fazekas Szilviának a rendezést és a meghívást, ezzel a tornával nagyban segítette sok csapat felkészülését!

Vasas felkészülési torna
SZOLNOK A - Szeged A 0:2
VASAS A - Szeged A 1:1
SZOLNOK A - Szeged A 0:2
VASAS A - Szeged A 1:1
VESC A - Szeged A 1:1
VASAS B - Szeged A 0:2
Szeged B - Vasas C 1:1
Szeged B - DKLSN B 2:0
VESC B - Szeged B 0:2
Szeged B - Szolnok B 0:2
Vezetőedző: Váradi Zoltán.
Vezetőedző: Váradi Zoltán.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Videó2024. május 17., péntek
- Képgaléria2024. május 22., szerda
- Képgaléria2024. május 29., szerda
- Videó2024. május 31., péntek
- Videó2024. június 14., péntek
- Videó2024. július 5., péntek
- Képgaléria2024. szeptember 24., kedd












































































































































































































































































































































































































































































































































































