Jelszóigénylés

Újabb győzelmeket zsebeltek be

Megosztás:
Megjelent: 2023. február 20., hétfő
Serdülő csapataink kiváló eredményeket értek el

Két serdülő csapatunk képviselte hétvégén a Szegedi Röplabda Sportegyesületet: hasonlóan a korábbi fordulóhoz, Szegedi RSE narancs együttesünk egy győzelemmel és egy vereséggel, fiú serdülő keretünk pedig két nyert mérkőzéssel távozott.

Leány narancs csapatunk elsőként a BVSC-Zugló ellen mérkőzött állt pályára. Bár az eredmény kísértetiesen hasonlít a korábbi fordulók első mérkőzéseinek eredményeihez, a játékuk semmiben sem volt hasonlítható az előző fordulókéhoz. Motiváltan játszottak, segítették egymást a pályán, és végül szoros küzdelemben maradtak alul. A második összecsapás is kísértetiesen hasonlított az előző forduló második mérkőzésére. Annak ellenére, hogy a hiányzók miatt több játékosnak is más poszton kellett helyt állni, olyan teljesítményt nyújtottak, ami a megszokott tőlük, nem érződött rajtuk, hogy óriási kihívás elé lettek állítva. Így pedig magabiztos győzelemmel kerekedtek felül a listavezető DVTK csapatán.

Fésüs Erzsébet: - A hétvégén több nehézséggel is meg kellett küzdenünk: posztokat kellett cserélnünk, egyetlen feladóval kellett helyt állnunk. Ennek ellenére viszont nagyon jó játékot láttam a lányoktól, nem is volt észrevehető, hogy nem a megszokott felállásban játszanak. Bár néha voltak hullámvölgyek, de nagyon elégedett voltam velük. Öröm volt ott lenni a pálya szélén, és egy-egy nyugtató szóval segíteni a küzdelmet.


Szalayné Sebők Éva Leány U17 OSB II.osztály Kelet Középszakasz, Miskolc
BVSC-Zugló - Szegedi RSE Narancs 3:1 (25:21, 17:25, 25:17, 25:17)
DVTK - Szegedi RSE Narancs 0:3 (19:25, 24:26, 19:25)
Szegedi RSE Narancs: Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Horváth Dalma, Mihály Annamária, Nagy-Hegyesi Luca, Kóti-Kiss Noémi, Gazdik Lilla, Király Emese, Herceg Viktória, Kasza Virág.
Vezetőedző: Fésüs Erzsébet.

Fiú serdülő csapatunk betegségek miatt most sem tudott teljes kerettel elutazni a hétvégi fordulóra. A Malév elleni első mérkőzésükön emiatt rendkívül hullámzó volt a csapat teljesítménye, többször a játék olyan elemeiben hibáztak, ami korábban nem volt rájuk jellemző. A mérkőzés végjátékaiban viszont tudtak előnyt szerezni, amivel pedig meg is tudták nyerni a szetteket. A második mérkőzésen viszont az elejétől kezdve magas szinten tudtak játszani, kiegyensúlyozott teljesítményt tudtak nyújtani, amivel a Kazincbarcika csapatán is felül tudtak kerekedni.

Csányi Dániel: - Hiába készültünk bármilyen felállással a héten, többször felül kellett írni a betegségek miatt. Úgy láttam, hogy ez volt az oka a kezdeti nehézségeknek is a fordulón. A második mérkőzésen viszont már teljesen más arcát mutatta a csapat, az elsőhöz képest. Taktikusan szerváltunk, több kivédekezett labdát is pontra tudtunk váltani. Látszott, hogy a fiúk élvezik is a játékot. Összességében nagyon elégedett vagyok a csapattal, mert végül az itthon maradt játékosok hiánya sem billentette meg a csapat eddigi lendületét.


Buzek László Fiú U17 OSB II.osztály Középszakasz, Budapest
Malév Sport Club - Szegedi RSE 0:3
VRCK - Szegedi RSE 0:3
Szegedi RSE: Elousta Dzsáfár, Hüvös Máté, Tápai Bendegúz, Lázár Balázs, Fitor Patrick, Nacsa Gábor, Mikle-Baráth Milán, Gyémánt Boldizsár.
Vezetőedző: Csányi Dániel.
Másodedző: Piti Richárd.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com