Jelszóigénylés

Küzdeni tudásból és nyerni akarásból is jelesre vizsgáztak az U20-asok

Megosztás:
Megjelent: 2023. október 17., kedd
A szezonra nézve rengeteg pozitívummal szolgált az első forduló

Bár egyik U20-as csapatunknak sem volt lehetősége összeszokni a szezon előtt, az első komoly megmérettetésen edzőiket is meglepték a csapatok győzni akarásukkal és küzdésükkel. A játékon bőven van mit csiszolni, de kivétel nélkül minden játékos úgy állt a pályán, mintha már a döntőért harcoltak volna. Ez pedig hatalmas lökést adhat a szezon további részére.

Nagyon bíztató játékot mutattak az U20-as leány csapataink a szezon első megmérettetésén. A III. osztályban szereplő feketék felkészülési torna és edzőmeccs hiányában nehezen vették fel a fonalat első megmérettetésüket Debrecenben, de aztán komoly csatában, megérdemelt győzelmet arattak az ÚSK WILDCATS ellen. A házigazda, rutinos DEAC ellen már a rutintalanság és fáradság érződött, de szépen helyt álltak a lányok.

Piti Richárd: - Ennek a szezonnak úgy vágtunk neki, hogy két csapatból lettünk összerakva. Bár személyesen szerencsére sikerült jól összeszoknia a társaságnak, de a pályán ez volt az első meccsünk, mert még edzőmeccset sem tudtunk játszani. Többeknek ez volt az első U20-as mérkőzésük. Az első találkozón ez a két dolog nagyon érződött, sajnos nem is ment túl jól a csapatnak, illetve nem is érezték még egymást a játékosok. Amikor sikerült megindulnunk, akkor mindig jött egy törés, és megint visszaesett a játék. Még a védekezést sem tudtuk teljesen megtanulni, illetve a nyitásfogadásunk sem volt stabil. Emiatt elég nehéz volt a számunkra ez a mérkőzés, de a lányok óriásit küzdöttek, kitették a szívüket a pályára. De ennek köszönhető, hogy küszködve is, de sikerült megnyerni a meccset. A második ellenfelünk, a DEAC, egy rutinos, és jól képzett csapat. Itt azt kértem a lányoktól, hogy felszabadultan játszanak, és ne figyeljék az eredményt, csak játszanak. Ez bevált az első szettben, gyönyörűen játszottunk, és végig a mi kezünkben volt az irányítás, viszont a végén nem tudtuk befejezni a szettet. Ezt meg kell tanulnunk, 24-19-ről meg kell csinálni. Ezt én a rutintalanságnak írom be, ez idővel remélem változni fog, edzésen megteszünk mindent ezért. Utána sajnos már teljesen elfáradt a társaság, és nem tudtuk felvenni a ritmust az ellenfelünkkel, akik megérdemelten nyertek. Most a legnagyobb feladatunk egy-két technikai hiba javítása, illetve az alapjátékunk begyakorlása. Fiatal csapat vagyunk ebben a korosztályban, van potenciál ebben a csapatban, dolgozunk tovább, hosszú út áll előttünk. Gratulálok a lányoknak a győzelemért, megérdemelték az elmúlt két hónap elvégzett munkája miatt.

Torma Ágnes Leány U20 OB III.osztály Kelet alapszakasz, Debrecen
ÚSK WILDCATS - Szegedi RSE Fekete 2:3 (19-25, 27-25, 17-25, 25-16, 9-15)
Szegedi RSE Fekete DEAC-A 0:3 (24-26, 14-25, 7-25)
Szegedi RSE Fekete: Bárány Enikő Natália, Istókovics Petra, Varga Szonja, Bakó Szófia, Gigacz Maja, Herceg Viktória, Rádai Réka, Duics Dóra Kincső, Ábrahám Emma, Mihály Annamária Lili, Magyar Leila, Balog Panka, Yasmine Bline, Kasza Virág.
Vezetőedző: Piti Richárd.
Leány narancs lányoknak is ez volt az első erőpróba, hiszen a csapat nagyrészt kicserélődött, így sem összeszokni, sem rutint szerezni nem volt még idejük. Így szinte elvárás és tét nélkül állhattak ki örömröplabdát játszani. Így sem vették félvállról a meccseket, hiszen olyan küzdeni tudásról és olyan akaratról tettek tanúbizonyságot, hogy Milodanovic Andrea vezetőedző is annyit tudott mondani: bár az eredmény szerint kikaptunk, ezek a lányok számomra győztesként jöttek le a pályáról”. Nem túlzás kijelenteni, mindenki nagyon bizakodó a szezon további részében.

Milodanovics Andrea: - Ez volt az első forduló az U20-as korosztályban. Nem nagyon tudtam, mire számíthatok, mert teljesen kicserélődött a csapat. Annyit tudtam, hogy egyénileg nagyon jó játékosaim vannak, de még nem volt tapasztalatunk, hogyan működünk együtt csapatként. Emiatt nem idegeskedtem a meccseken, és ezt próbáltam a lányoknak is átadni. A Balatonfüred ellen még kicsit tapogatóztunk, nem találtuk a helyünket. Nyilván ez is azt mutatta, hogy nem vagyunk még csapatként összeszokva. 3:0-ra kikaptunk, de ez a mérkőzés arra volt jó, hogy megnézzük, mit is tudunk valójában, és szokjunk össze. A meccs a 3:0-s eredmény mellett szoros volt, mert mindig ott volt a lehetőségünk, hogy szettet nyerjünk. A második meccsre a Vasas ellen már úgy álltunk ki, hogy nincs mit veszíteni és álljunk bele keményen a találkozóba. Nagyon akartak nyerni a lányok, küzdöttek és nagyon jó játékot mutattak. Az idősebb, vagyis rutinosabb játékosok átvették a vezető szerepet, a kulcsfontosságú helyzetekben jól fejezték be a labdameneteket. Külön kiemelném Kiss Nórit és Strohner Enikőt, mert bár az egész csapaton nagyon látszódott az akarás, ők még az átlagnál is többet nyújtottak. Ezt nagyon jó volt látni, mert a jövőre nézve ez egy nagyon pozitív előjel. Bár nem sikerült nyerni, több - egyéb - tényező miatt is, nekem ezek a lányok győztesként jöttek le a pályáról, és nagyon büszke voltam rájuk! 


Torma Ágnes Leány U20 OB I.osztály alapszakasz, Budapest
SZBRA I. Szegedi RSE Narancs 3:0 (25:21)(25:21)(25:23)
Szegedi RSE Narancs - VASAS SC U20 2:3 (24:26)(25:15)(26:24)(20:25)(15:17)
Szegedi RSE Narancs: Kalmár Léda, Mányai Maja, Bálint Viktória, Horváth Dalma, Kiss Nóra, Dányi Luca, Gazdik Lilla, Erdei-Strohner Enikő, Király Emese, Deák Angelina, Nagy Léna.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Fiú U20-as fiúk is az első erőpróbára utaztak Újfehértóra, ahol fordulatos, de szinte végig kézben tartott meccset játszottak a házigazdákkal. A vége lehetett volna simább, de igazán példamutató, ahogy 23:18-as, 5 gólos hátrányból is sikerült felállni és viszonylag simán, 3:0-ra nyerni a találkozót. A rutinszerzés és a felkészülés szempontjából a második meccs nagyon hiányzott a szegedieknek, hiszen a Kistext nem tudott kiállni, így azt a találkozót játék nélkül nyertük.

Hulmann Zsolt: Az első szett könnyű megnyerése után két szoros szettben sikerült nyerni. Míg a másodikban végig mi irányítottunk, addig a harmadikban csak futottunk az eredmény után. A végjátékban 23:18-as hazai vezetést sikerült ledolgozni és megérdemelten nyertük meg a szezon első megmérettetését. Sajnos a Kistext nem tudott kiállni, amit nagyon bánok, mert a srácok nagy ígéretesen játszottak.


dr. Tarnawa Ferdinánd Fiú U20 OB II.osztály Kelet alapszakasz, Újfehértó
ÚSK BAD BOYS - Szegedi RSE 0:3 (16:25)(23:25)(24:26)
Kistext SE Szegedi RSE 0:3 (0:25)(0:25)(0:25)
Szegedi RSE: Kukla Zsombor, Gera Bálint, Varga Tamás, Gera Bendegúz, Szepesi Máté, Lehoczki Dániel, Varga Medárd, Fitor Patrick, Galántai Márk Olivér, Mikle-Baráth Milán, Vörös Szabolcs Zoltán.
Vezetőedző: Hulmann Zsolt.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com