
Különleges hétvége előtt állnak csapataink, hiszen a megszokottnál kicsit másabb helyszín és atmoszféra fogja őket körülvenni. Leány gyerek 1-es csapatunk és leány mini narancs csapatunk mérkőzéseinek is egyaránt a VASAS Folyondár ad otthont, míg fiú U21-es csapatunk egyidőben játssza helyosztó mérkőzéseit a Vollé Röpsuli fiatal játékosaival.

Szombaton 10 órától a Lila iskolában vívnak mérkőzéseket mini és szupermini csapataink a Vollé2020! - Röpsuli program keretein belül, illetve mindkét korosztályban egy-egy vendég együttes is helyet kapott. A programsorozat azért jött létre, hogy a nem egyesületi szinten röplabdázó iskolások is versenylehetőséget kapjanak.
![]() |
– Mi is beneveztünk, hogy egyesületünk szupermini és mini korosztályos játékosai minél több tapasztalatot szerezzenek – nyilatkozta leány szupermini csapatunk másodedzője, Tóth Gerda. – A szombati lesz az első szereplésünk, rögtön házigazdaként, majd további két fordulóban játszunk. A szupermini korosztályban a bajnoksághoz hasonlóan nem számolják a pontokat, a miniseknél pedig minden meccs egy 25 pontos szettből áll, és mindenki kétszer játszik az ellenfelekkel. Természetesen lesz érmes díjazás is – árulta el a tréner. |
Vollé2020! - Röpsuli, Szeged
10:00 Szeged Fekete - Szeged Narancs
Fehér Ignác - Szeged Arany
10:20 Szeged Narancs - Fehér Ignác
Szeged Fehér- Szeged Fiú
10:40 Fehér Ignác - Szegedi RSE
Szeged Fiú - Fehér Ignác
11:00 Szeged Fekete - Szeged Narancs
Szeged Arany - Szeged Fehér
11:20 Szeged Narancs - Fehér Ignác
Szeged Fehér - Fehér Ignác
11:40 Fehér Ignác - Szeged Fekete
Szeged Fiú - Szeged Arany
12:00 Fehér Ignác - Szeged Arany
12:20 Szeged Fehér - Szeged Fiú
Vezetőedző: Magos-Dóra Annamária, Varga Tamás
Másodedző: Tóth Gerda

Éles bajnokik is lesznek a korosztályos pontvadászatokban, leány U13-as csapatunk például vasárnap Budapestre utazik, ahol a Miskolc, a Nyíregyháza és a házigazda Vasas két együttese lesz az ellenfél.
![]() |
– Nem lesz könnyű torna – jegyezte meg Váradi Zoltán másodedző. – A Vasassal és a Nyíregyházával már találkoztunk korábban, nehéz ellenfelekről van szó. Persze mi sem vagyunk rossz csapat, sőt, amikor sikerül felpörögni, nagyon jó játékra vagyunk képesek. Ezt jó lenne most is elérni, hiszen minél több győzelem elérése a cél. Ezek a kemény összecsapások remek felkészülést jelentenek a tavaszi döntőre. Rég volt tornánk, jó, hogy újra lesz erőpróba. A héten szépen haladtunk a munkával, teljes kerettel edzettünk, a hangulat remek – számolt be a szakember. |
Őryné Merő Nóra Leány U13 OMB, Budapest
09:30 VASAS SC Kék - Szegedi RSE Narancs
10:45 Szegedi RSE Narancs - VASAS SC Piros
13:00 Miskolci Sportiskola-A - Szegedi RSE Narancs
16:30 Szegedi RSE Narancs - Nyíregyháza-A
Vezetőedző: Dávid Tibor
Másodedző: Váradi Zoltán
Leány U15-ös csapatunk is a fővárosba látogat, a tét pedig már a legjobb hat közé kerülés. Az e felé vezető út első állomásán az UTE és a Vasas ellen kell helytállni.
![]() |
Nagy lelkesedést és akarást látok a lányokon, ami jó jel, remélem, hogy nem fordul a visszájára – kezdte a beszélgetést Strezeneczki Gyula vezetőedző. – Egy fontos játékosunk megsérült, pótlását fiatalabbak szereplésével próbáljuk megoldani. Volt már példa hasonló helyzetre, olyankor a többiek még plusz erőbedobásra is képesek voltak, most is ezt várom tőlük, és persze jó játékot. Komoly ellenfeleink lesznek, de nem akarok jósolni, mert egy ilyen kiegyensúlyozott mezőnyben bármi megtörténhet. Három tornán dől el a továbbjutás, így lesz lehetőség a javításra, ha nem a várakozások szerint alakulnak a találkozók – tette hozzá a mester. |
dr. Kotsis Attiláné Leány U15 OGYB I. osztály középszakasz, Budapest
12:30 Szegedi RSE-1 - UTE U15 "A"
14:00 VASAS SC Piros - Szegedi RSE-1
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula

Fiú U15-ös legénységünk Eger felé veszi az irányt, a hevesi házigazda mellett mellett a Kaposvárral és a Dunaújvárossal kerülnek majd szembe a srácok. Nem ez volt az eredeti forgatókönyv, hiszen Dágra utazott volna a csapat, de mi nem bánjuk a változtatást.
![]() |
– Erősebb ellenfelünk lett volna, de szerencsére változott a helyzet. A Dunaújváros és az Eger is hozzánk hasonló kaliberű együttes, ezt a lehetőséget ki kellene használni – hangsúlyozta Csányi Dániel vezetőedző. – A Kaposvár kiemelkedik a mezőnyből, csak pár szettet vesztett az előző fordulókban, így a másik két találkozó lesz fókuszban. Jó sorsolást kaptunk, így mondtam is a srácoknak, hogy itt a lehetőség nagyot dobbantani, mielőtt sokan kinövik ezt a korosztályt. A hat legjobb csapat közé kerülésért küzdünk, ezért fontos, hogy az utóbbi időben teljes létszámmal tudtunk edzeni. Családi elfoglaltság miatt ketten nem tudnak csatlakozni hozzánk, de a felkészülés jól ment, minden adott, hogy elérjük céljainkat. A hatos döntő szép |
álom, jó lenne valóra váltani! – zárta a beszélgetést.
Tatár Mihály Fiú U15 OGYB elődöntő/helyosztó, Eger
11:30 Szegedi RSE - RÖAK Kaposvár Sárga
13:00 DSE Röplabda Akadémia - Szegedi RSE
17:30 Szegedi RSE - Egri Városi Sportiskola
Vezetőedző: Csányi Dániel
Másodedző: Honti Szilárd
Fiú U21-es csapatunk szombaton hazai pályán, a Lila iskolában szerepel, ahol a 11-16. helyért a Miskolc és az Újfehértó ellen játszik.
![]() |
Nagy előny, hogy ezúttal nem kell hazai csapatként vendégségbe mennünk a Hattyas sorra – mondta Strezeneczki Gyula vezetőedző. – A Miskolc ellen értékes sikert értünk el az alapszakaszban, szeretnénk megismételni az akkor nyújtott teljesítményt. Ha jól és lelkesen játszunk, akkor az eredmény már másodlagos, a lényeg a tapasztalat és a fejlődés. Másik ellenfelünket nem ismerjük, így konkrét célt is nehéz lenne kitűzni a második összecsapásra – véli a tréner. |
Fiú U21/NBII Férfi Bajnokság 11-16. helyért "C" csoport, Szeged
11:00 MEAFC-Miskolc U21 - Szegedi RSE
14:00 Szegedi RSE - Újfehértói Sportklub
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Videó2024. május 17., péntek
- Képgaléria2024. május 22., szerda
- Képgaléria2024. május 29., szerda
- Videó2024. május 31., péntek
- Videó2024. június 14., péntek
- Videó2024. július 5., péntek
- Képgaléria2024. szeptember 24., kedd
















































































































































































































































































































































































































































































































































































