Jelszóigénylés

Felnőttként küzdöttek a végsőkig az U17-es lányok

Megosztás:
Megjelent: 2024. április 30., kedd
Embert próbáló meccseken vannak túl a serdülők

Kicsivel több szerencsével és kicsivel több pontossággal akár 100 százalékos hétvégével is zárhattak volna a Szegedi RSE U17-es lány csapatai. Bár mindig közel volt a győzelem - a feketéknek a CTR csapatát sikerült is legyőzni - egy kicsin múlt, hogy nem a szegediek örülhettek. Ettől függetlenül edzőik mérhetetlenül büszkék csapatukra, hiszen olyan hozzáállást tanúsítottak, amelyet a profi játékosok is megirigyelhetnek.

Nagyon megküzdött minden pontért a Szegedi RSE U17-es leány Narancs csapata, akik két embert próbáló, 5 és 4 szettes meccset vívtak a hétvégén. Az egyik picivel több, a másik picivel kevesebb, mint 2 óra volt, így valóban emberfeletti, amit ezek a lányok teljesítettek! Főleg annak fényében, hogy sérülések és betegségek is nehezítették a pályáralépést, és sok U15-ös játékosnak kellett extrát nyújtani a "nagyok" között. Ami a vereségektől függetlenül sikerült is.

Tátrai Sándor: - Nagyon sajnálom, hogy így alakult ez a hétvége. Kicsi szerencsével, de inkább kicsivel több figyelemmel és kicsivel kevesebb hibával pont az ellenkezője lehetett volna az eredmény, mint ami lett. Mindkettő mérkőzésünk kiélezett volt, egy-egy labdamenet döntött a végeredményről. A BVSC az egyik legerősebb csapat a csoportunkban. Jól kezdtünk ellenük, a második szettben is megvolt a lehetőségünk a győzelemre, de sok buta hibát követtünk el, aminek megfizettük az árát. Végül egy nagyon izgalmas, több mint két órás mérkőzés lett belőle. Ezután csoda, hogy egyáltalán lábra tudtak állni a lányok a következő mérkőzésre. Minden csepp erőt és tartalékot kipréselt magából a csapat, de ez csak arra volt elég, hogy egy újabb szoros meccset játszunk, a győzelemre már nem volt elég. Erősen tartalékos csapattal, U15-ből felhozott kölcsön játékossal, betegen álltunk pályára a hétvégén. Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert az utolsó pontig küzdöttek mindkét mérkőzésen, nem maradt bennük semmi. Két drámát játszottunk, több mint két órás volt az egyik, majdnem kettő órás volt a másik, plusz a kétszer negyven perc bemelegítés...Nagyon kemény meló volt.


Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság / Leány U17 II. osztály KELET középszakasz, Budapest
BVSC-Zugló - Szegedi RSE Narancs 3:2 (24-26, 25-23, 25-16, 19-25, 15-11)
Szegedi RSE Narancs - Miskolci VSC Fehér 1:3 (22-25, 25-13, 23-25, 20-25)

Szegedi RSE Narancs: Meskula Réka, Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Meszlényi Sára, Nagy-Hegyesi Luca, Török Kata Gabriella, Gazdik Lilla, Wodala Ágnes, Perényi Vivien. Vezetőedző: Tártai Sándor.

Hazai pályán szerepelt a bajnokság utolsó előtti fordulójában a Szegedi RSE U17-es leány fekete csapata. A CTR csapatatát ismét sikerült egy szoros meccsen felülmúlni, a RöPilis ellen viszont sokáig nem találták a lányok önmagukat. A végén mégis sikerült talpra állni, de az ötödik szettben a vendégeknek jött ki jobban a lépés. Ennek ellenére hatalmas dícséret illeti a lányokat, hiszen egy percig sem adták fel a meccset.

Borsi Levente: - A hétvégi fordulón először a Budapesti CTR csapatát fogadtuk hazai pályán. Csakúgy, mint két hete, ismét egy szoros meccsen sikerült győzelmet aratni 3-1-re. Most viszont jóval több hibával játszottunk, sokszor a kommunikáció hiánya miatt estek le a labdák, ami meg is bosszulta magát. Ennek ellenére a rendkívül szoros negyedik szettet megnyerve ismét mi örülhettünk a győzelemnek.
A második mérkőzést a Röpilis csapatával vívtuk, akik ellen az első másfél szettben nem találták a lányok önmagukat. Rendkívül görcsösen és idegesen játszottunk. Sok szervarontás, pontatlan bejátszások, biztonsági megoldások jellemezték a játékunkat. A második elvesztett szettet követően viszont megnyugodtak a lányok, és egyre javuló szervák révén szép lassan utolértük ellenfelünket. Sajnos az utolsó mindent eldöntő szettben már elfáradtunk, de így is hatalmas dicséret illeti a csapatot, nagyot küzdöttek. Két hét múlva folytatjuk az utolsó fordulóval.


Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság / Leány U17 IV. osztály Alföld Ezüst, Szeged
Szegedi RSE Fekete - CTR 3:1 (25-21, 25-16, 23-25, 27-25)
RöPilis - Szegedi RSE Fekete 3:2 (25-14, 25-22, 11-25, 18-25, 15-9)
Szegedi RSE Fekete: Meszlényi Aliz, Szalai Dóra, Bakonyi Dorka, Rehák Fanni, Szakács Hédi, Terbe Jázmin, Kovács Kira, Kovács Luca, Gergely Márta, Kálmán Paulina, Szőke Regina. Vezetőedző: Borsi Levente.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com