
A Szegedi Röplabda Sportegyesület rendkívül büszke arra, hogy a korosztályos válogatottakban rendszeresen lehetőséget kapnak játékosai. Az idei nyári szezonban sincs másként, ezekben a hetekben négyen is képviselik az SZRSE-t a nemzeti csapatokban: Szatmári Júlia, Bálint Viktória, Nyers Noémi és Pintér Barnabás. Tőlük kértünk élménybeszámolót.
A női ifjúsági válogatott most két csapatra oszlik, ugyanis a horvátországi Pulában a Global Challenge nemzetközi tornán külön megmérettetése van az U18-as és az U23-as korosztálynak. Előbbiben Nyers Noémi, utóbbiban Szatmári Júlia és Bálint Viktória érdekelt a magyar nemzeti csapattal. Előtte már Miskolcon edzőtáborozott a 20 fős keret, illetve Szatmári Júlia korábban részt vett a maribori MEVZA tornán is.
– A MEVZA télen lett volna, de a járványhelyzet miatt elhalasztották. Nívós válogatottak ellen remek játéklehetőséget kaptunk Mariborban. Ennek nagyon örültünk, hiszen a pandémia miatt másfél éve nem volt tétmérkőzése a válogatottnak, és persze az új stábtagokkal is össze lehetett csiszolódni. Több olyan meccs volt, ahol hajszálon múlt a magyar siker, sokat dolgoztunk előtte, és éreztük a munka gyümölcsét, így nagyon jól éreztem magam. Jövőre összejöhet az Eb-szereplés és télen is várható MEVZA-torna, gőzerővel ezekre készülünk – számolt be Szatmári Júlia.

– Szerintem is remek munkát végzünk a válogatottal, én is igyekeztem kihozni magamból a maximumot, még ha fárasztó is volt a szezon – vette át a szót Bálint Viktória. – Az SZRSE-győzelmek nagy lökést adtak a kemény edzőtáborhoz, és most a horvátországi tornához is. Többnyire idősebbek ellen játszunk, de mindent megteszünk, hogy bizonyítsuk tudásunkat. Az amerikaiak elleni győzelemmel lendületbe is jöttünk, bizakodunk a hasonlóan szép folytatásban – jegyezte meg játékosunk.
Az U18-as tornán szerepet kapó Nyers Noémi néhány év kihagyás után – korábban még az U15-ös válogatottban szerepelt – vehette magára újra a nemzeti csapat mezét.
– Csányi Roland hívott fel a hírrel, illetve egy meglepő kérdéssel: három nap múlva tudnék-e csatlakozni az egyhónapos edzőtáborhoz? Teljesen váratlanul ért a felkérés, de nyilván rögtön igent mondtam, még ha tudtam is, hogy ezzel a barátokkal és a családdal tervezett nyaralásból is kimaradok. Megéri az áldozat, hiszen olyan tapasztalatokat és élményeket szerzek, amit máshol nem lehet, a válogatottban pedig mindig óriási megtiszteltetés szerepelni. Kemény volt a miskolci edzőtábor, majd a félnapos utazás is, de megérte, hiszen óriási dolog itt lenni a válogatottal. Mi is győzelemmel kezdtünk, az olaszok elleni sikernek nagyon örültem. A szegedi trió nagyon összetartó, mindenben segítjük egymást a lányokkal. Remek a hangulat az egész csapatban, Miskolcon például a délutáni szünetekben versírásban és rajzolásban tartottunk háziversenyt, jutalom sütikért, szuper volt – zárta élménybeszámolóját Nyers Noémi, aki szerint a magyar csapat a dobogóra is esélyes lehet Horvátországban.
A fiú u17-es válogatottban is van SZRSE-érdekeltség, hiszen Pintér Barnabás ismét meghívót kapott egy nem akármilyen nyári szezonra: háromszor is Dunaújvárosban edzőtáborozik a nemzeti csapat, sokat dolgozik tehát együtt a 17 fős keret. Az első turnuson már túl is vannak a srácok.
– Volt szerencsénk játszani az ifjúsági válogatottal is, viszont sajnáljuk, hogy az ORV-verseny elmaradt – kezdte nyilatkozatát Pintér Barnabás. – Természetesen a stáb mindent megtesz, hogy elegendő mérkőzést játszunk, és azt mondták, hogy ez ügyben meglepetést kapunk a következő edzőtáborban, kíváncsian várom. Élvezem a munkát, hiszen az SZRSE mellett most már a válogatott is két poszton számít rám, a feladó mellett ugyanis egyre jobban megy a négyes ütő posztja. Még sokat kell ezen a téren bizonyítanom, a stáb pedig minden segítséget megad ehhez, látják bennem a potenciált. Természetesen az utazó keretbe kerülés és nagy tornán való részvétel az álmom és célom, márciusban erről lemaradtam, mert kontaktszemély voltam. Remélem, hogy legközelebb már minden a tervek szerint alakul – jegyezte meg Barnabás.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Videó2024. május 17., péntek
- Képgaléria2024. május 22., szerda
- Képgaléria2024. május 29., szerda
- Videó2024. május 31., péntek
- Videó2024. június 14., péntek
- Videó2024. július 5., péntek
- Képgaléria2024. szeptember 24., kedd












































































































































































































































































































































































































































































































































































