
Fiú U17-es csapatainknál az alapszakasz utolsó fordulója került megrendezésre, ahol bár az első mérkőzések nem úgy alakult ahogy tervezték, a második összecsapáson megmutatták a srácok, hogy fel tudnak állni egy rosszul sikerült mérkőzést követően!

Betegség és régi sérülés is hátráltatta fiú serdülő narancs csapatunkat a hétvégi forduló során, így egy felforgatott felállásban kellett a legjobbjukat nyújtaniuk. Csapatunk remekül helytállt, sőt még a győzelemhez is közel kerültek az utolsó mérkőzésen, ami bár elmaradt, a csapat vezetőedzője, Csányi Dániel így is büszkén értékelte a hétvégét!
Csányi Dániel: - Szépen kezdtük az első mérkőzést. Kevés hibával, tudatos szervákkal és támadásban is jól fejeztük be a labdákat. A második szettől viszont hiányzott Fitor Patrick játéka, aki lázas volt. Onnantól kicsit visszaestünk támadásban és sok ászt is kaptunk. Lázár Balázs előtt le a kalappal, akinek 2 nappal a mérkőzés előtt szedték le a sínt a törött ujjáról és ennek ellénre is vállalta a játékot! Ezek a hátráltató tényezők ellenére is nagyon szépen küzdött a csapat. Büszke vagyok Rájuk!
A második mérkőzésnél is bele kellett nyúlni a felállásba, mert Lázár Balázsnak még fájt az ujja és nem tudta vállani a játékot. Helyére Verebes Máté szállt be. Ebben az összetételben is sikerült 2:0-ra meglépnünk, viszont nagyon kiszámítható volt a játékunk, amibe bele is fáradtunk. Így megérdemelten fordította meg a mérkőzést a Kaposvár csapata.

Buzek László Fiú U17 OSB I.osztály alapszakasz, Kaposvár
Dág KSE - Szegedi RSE Narancs 3:1 (19-25, 25-19, 25-17, 25-21)
Szegedi RSE Narancs - Fino Kaposvár 2:3 (25-21, 25-19, 20-25, 21-25, 11-15)
Szegedi RSE Narancs: Simon Benedek, Elousta Dzsáfár, Makhult Levente, Hüvös Máté, Szepesi Máté, Lázár Balázs, Száraz Csaba, Verebes Máté, Gyémánt Boldizsár .
Vezetőedző: Csányi Dániel.

Az alapszakasz utolsó fordulójára utazott fiú serdülő fekete csapatunk is, akik tét nélkül játszhatták a mérkőzéseiket, hiszen már biztos, eddigi szereplésükkel kiharcolták, hogy december 16-án ők játszhassák az osztályozó tornát a feljebb jutásért!
Strezeneczki Gyula: - Gyöngyösre utaztunk az U17 utolsó fordulójára, ahol a házigazda ellen játszottuk az első mérkőzésünket. Talán azért, mert már nem volt tétje a mérkőzésnek, kapkodó, figyelmetlen volt a játékunk. A házigazdák lelkes játékkal rukkoltak elő, vissza akartak vágni a korábbi fordulóban elszenvedett vereségért. Szoros csata alakult ki a két csapat között, a küzdelem magas szintű volt, a játék színvonala sajnos már nem. Szerencsére mindig mi tudtunk lépéselőnybe kerülni, az első és a harmadik szettet is nyertük. Az, hogy folyamatosan az egyenlítésért kellett küzdeniük sok energiát kivett ellenfelünkből, a döntő szettre pedig nekünk sikerült kicsit jobban összpontosítanunk így, ha nem is szép játékkal, de sikerült behúznunk a döntő szettet és nyertnünk! A második meccset a mezőny legjobbja, a MAFC csapata ellen játszottuk. A fiúk sokkal összeszedettebben léptek pályára, kihasználták a lehetőséget, hogy egy valóban jó csapat ellen léphettek pályára. Kevesebb hibával és lekesen játszottunk, komoly erőbedobásra késztettük ellenfelünket. A harmadik játszmában, 23:23-nál sajnos két hiba meghiúsította a szettnyerésünket. Ezen a mérkőzésen azt a lelkesedést és küzdőszellemet láttam, amit az előző mérkőzésen hiányoltam. Készülünk az osztályzóra!

Fiú U17 OSB III.osztály KELET alapszakasz, Gyöngyös
Szegedi RSE Fekete - Gyöngyösi Röplabda SE 3:2 (25-19, 23-25, 25-16, 20-25, 15-13)
MAFC-NLG - Szegedi RSE Fekete 3:0 (25-16, 25-21, 25-23)
Szegedi RSE Fekete: Szőke Bence, Senkó Levente, Dávid Nataniel, Draskóczy Ede, Révész Boldozsár, Varga Benjamin, Menyhárt Nimród, Meskula Máté, Papes Bence.
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. szeptember 23., hétfő
- Képgaléria2019. szeptember 29., vasárnap
- Képgaléria2019. október 8., kedd
- Képgaléria2019. október 22., kedd
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 28., hétfő
- Képgaléria2019. október 29., kedd
- Képgaléria2019. november 15., péntek
- Képgaléria2019. november 20., szerda
- Képgaléria2019. november 23., szombat
- Képgaléria2019. december 2., hétfő
- Képgaléria2019. december 9., hétfő
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 17., kedd
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 5., vasárnap
- Képgaléria2020. február 11., kedd
- Képgaléria2020. február 23., vasárnap
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. március 10., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 7., péntek
- Képgaléria2020. augusztus 12., szerda
- Képgaléria2020. október 11., vasárnap
- Képgaléria2020. október 20., kedd
- Képgaléria2020. november 3., kedd
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 2., kedd
- Képgaléria2021. február 8., hétfő
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. február 17., szerda
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. március 16., kedd
- Képgaléria2021. április 4., vasárnap
- Képgaléria2021. április 13., kedd
- Képgaléria2021. április 27., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 4., kedd
- Képgaléria2021. május 11., kedd
- Képgaléria2021. május 12., szerda
- Képgaléria2021. május 16., vasárnap
- Képgaléria2021. május 22., szombat
- Képgaléria2021. május 23., vasárnap
- Képgaléria2021. május 25., kedd
- Képgaléria2021. június 9., szerda
- Képgaléria2021. június 15., kedd
- Képgaléria2021. június 16., szerda
- Képgaléria2021. október 8., péntek
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 18., hétfő
- Képgaléria2021. október 20., szerda
- Képgaléria2021. október 21., csütörtök
- Képgaléria2021. október 27., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 10., szerda
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 24., szerda
- Képgaléria2021. december 7., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 15., szerda
- Képgaléria2022. január 18., kedd
- Képgaléria2022. január 19., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Képgaléria2022. február 8., kedd
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 9., szerda
- Képgaléria2022. február 16., szerda
- Képgaléria2022. február 22., kedd
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 15., kedd
- Képgaléria2022. április 8., péntek
- Videó2022. április 13., szerda
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. április 16., szombat
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. április 27., szerda
- Képgaléria2022. május 10., kedd
- Képgaléria2022. május 17., kedd
- Képgaléria2022. május 24., kedd
- Képgaléria2022. május 25., szerda
- Videó2022. május 25., szerda
- Képgaléria2022. május 26., csütörtök
- Képgaléria2022. május 31., kedd
- Képgaléria2022. szeptember 27., kedd
- Képgaléria2022. október 5., szerda
- Képgaléria2022. október 17., hétfő
- Képgaléria2022. október 19., szerda
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Videó2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 1., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Képgaléria2022. november 15., kedd
- Videó2022. november 18., péntek
- Videó2022. november 25., péntek
- Videó2022. december 9., péntek
- Képgaléria2023. február 15., szerda
- Képgaléria2023. február 16., csütörtök
- Képgaléria2023. február 18., szombat
- Videó2023. február 21., kedd
- Képgaléria2023. március 4., szombat
- Képgaléria2023. március 9., csütörtök
- Képgaléria2023. április 19., szerda
- Képgaléria2023. április 26., szerda
- Videó2023. május 11., csütörtök
- Képgaléria2023. május 16., kedd
- Képgaléria2023. május 23., kedd
- Videó2023. július 15., szombat
- Képgaléria2023. október 25., szerda
- Képgaléria2023. november 2., csütörtök
- Képgaléria2023. november 16., csütörtök
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Képgaléria2023. november 22., szerda
- Videó2023. november 23., csütörtök
- Képgaléria2023. november 29., szerda
- Képgaléria2023. november 30., csütörtök
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 6., szerda
- Képgaléria2023. december 7., csütörtök
- Képgaléria2023. december 13., szerda
- Videó2023. december 15., péntek
- Képgaléria2023. december 18., hétfő
- Képgaléria2024. január 16., kedd
- Képgaléria2024. január 24., szerda
- Videó2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 1., csütörtök
- Képgaléria2024. február 7., szerda
- Képgaléria2024. február 14., szerda
- Videó2024. február 14., szerda
- Képgaléria2024. február 22., csütörtök
- Képgaléria2024. február 28., szerda
- Videó2024. március 1., péntek
- Képgaléria2024. március 8., péntek
- Képgaléria2024. március 13., szerda
- Videó2024. március 15., péntek
- Képgaléria2024. március 21., csütörtök
- Videó2024. március 26., kedd
- Képgaléria2024. március 27., szerda
- Képgaléria2024. március 28., csütörtök
- Képgaléria2024. április 10., szerda
- Videó2024. április 16., kedd
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 17., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 24., szerda
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Képgaléria2024. április 30., kedd
- Videó2024. május 17., péntek
- Képgaléria2024. május 22., szerda
- Képgaléria2024. május 29., szerda
- Videó2024. május 31., péntek
- Videó2024. június 14., péntek
- Videó2024. július 5., péntek
- Képgaléria2024. szeptember 24., kedd












































































































































































































































































































































































































































































































































































