Jelszóigénylés

A sikeres kezdés mutatja: jó úton járnak a gyerek csapataink

Megosztás:
Megjelent: 2023. október 17., kedd
Az első megmérettetés lökést adhat a további munkához

Bár még csak éppen elkezdődött a bajnoki szezon a hétvégén, nagyon bizakodóak lehetünk az U15-ös csapatainkkal kapcsolatban. A fiúk és a lányok is magabiztos sikerrel indították a szezont, amely jól mutatja, sikeres az a munka, amelyet már elvégeztek, és megfelelő az az út, amin haladnak.

Két mérkőzéssel, a fővárosban kezdte meg a bajnoki szezont az Szegedi RSE U15-ös leány narancs csapata a II. osztályban. Az idén nagy tervekkel készülő lányok szuper rajtot vettek a bajnokságban, és remek játékkal sikerült mindkét meccset megnyerniük. Külön öröm, hogy mindenki pályára léphetett, így a sikerekből egytől-egyig mindenki kivette a részét.

Dávid Tibor: A KSE ellen jól kezdtük a mérkőzést ami a második szett végéig kitartott. Végig vezetve, magabiztos két nyert játszmát tudhattunk magunk mögött. A harmadik játszmában sok hibát követtünk el. Nyitás hibák mellett a támadásainkat sem tudtuk összerakni. A játszma közepén sikerült koncentráltabb játékkal ledolgozni a hátrányt, de sajnos a szett végén ismét sokat hibáztunk. A negyedik játszmában magabiztosabb kezdés volt a jellemző a jatékunkra. Határozott támadás befejezésekkel nagyobb előnyt szereztünk, amit tudtunk tartani a játszma végéig. Örülök a győzelmeknek, mert a KSE jó csapat és megnehezítette a dolgunkat. A Miskolc ellen könnyebb dolgunk volt, de a második szett közepétől felbátorodva játszott és a pontkülönbség csökkent a két csapat között. Örülök, hogy ezen a meccsen a cserék is játszhattak, mert szerettem volna, ha velük sikerül megnyerni a mérkőzést, ami sikerült is. Gratulálok a lányoknak!

dr. Kotsis Attiláné U15 OGYB II.osztály Kelet alapszakasz, Budapest
KSE U15 kék - Szegedi RSE Narancs 1:3 (17-25, 18-25, 25-22, 22-25)
Szegedi RSE Narancs - MISKOLCI SPORTISKOLA 3:0 (25-5, 25-20, 25-16)
Szegedi RSE Narancs: Eszik Janka, Fritz Eszter, Zsurka-Sbonyi Sarolta, Gigacz Réka, Jámbor Enikő, olasz Lola Izabella, Antós Lilla Katica, Palencsár Miléna, Wodala Ágnes, Herédi-Szabó Nóra, Kőmíves Eszter Anna, Czakó Szofi, Papdi Boglárka, Kuncze Emma. Vezetőedző: Dávid Tibor.Székesfehérváron kezdte meg a szezont a Szegedi RSE U15-ös fiú csapata. Ahogy lenni szokott a szezon elején, nehezen lendült bele a csapat a játékba, de fokozatosan érték el azt az üzemi hőfokot, amellyel csökkentek a hibák, így két nagyon szép győzelmet sikerült aratniuk. Sok munka vár még rájuk a szezonban, de az első kép nagyon bíztató, így reméljük, ez a kezdeti lelkesedés és siker kitart az egész szezonban.

Strezeneczki Gyula: - Az első néhány mérkőzés mindig nagyon nehéz, hiszen hosszú idő után kell újra pályára lépni, újra megszokni a mérkőzések hangulatát, nem túlizgulni a játékot. Ez most sem volt másként, sok hibával, kapkodó játékkal kezdtünk a lelkes Dunaújváros ellen. Fokozatosan lendültünk bele a játékba, sikerült a hibák számát csökkenteni, elkezdtünk röplabdázni és magabiztos előnnyel sikerült mindhárom játszmát, és így a mérkőzést is megnyernünk.
Második mérkőzésünket a Székesfehérvár csapata ellen játszottuk, nem kellett mindent elölről kezdeni, kevesebb hibával indult a mérkőzés, több játékelemben sikerült stabilizálni a játékunkat. Magabiztos előnnyel nyertük meg az első játszmát. A második játszmában összeállt a csapat játéka, kevés hibával, koncentráltan arattunk győzelmet, majd hoztuk a harmadik játszmát, ó és így a meccset is! A mérkőzések folyamán lehetőség nyílt több felállást kipróbálni, minden játékos számára játéklehetőséget biztosítani, így mindenki belekóstolt a nagypályás játékba. Két nyertes mérkőzéssel indítottuk az idényt, túl vagyunk a "tűzkeresztségen", elégedett vagyok a látottakkal, ott tartunk a felkészülésben ahogy terveztem. Gratulálok a fiúknak, remélem a hétvége újabb lendületet ad majd az előttünk álló sok-sok munka elvégzéséhez!


Tatár Mihály Fiú U15 OGYB I.osztály alapszakasz, Lovasberény
DSE Röplabda Akadémia - Szegedi RSE 0:3 (18:25)(19:25)(18:25)
Szegedi RSE - MÁv Előre kék 3:0 (25:18)(25:14)(25:18)
Szegedi RSE: Szőke Bence, Dávid Nataniel Mór, Draskóczy Ede István, Révész Boldizsár, Varga Benjamin, Menyhárt Nimród, Tari Bence, Gyémánt Boldizsár, Meskula Máté, Papes Bence Bendegúz. Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com